Politikai stabilitás?

Politikai stabilitás (sic!)

A politikai stabilitás fenntartása dívik ma kormányzóberkekben. Egyfelől a PDL mindenese, a "szimbolikus juhász" (alias Flutur-Lepke) meséli, hogy a politikai stabilitás esetleges elvesztése miatt nem lehet előrehozni a parlamenti választásokat, másfelől az RMDSZ főnök – Shakespeare-i drámába illő ábrázattal - mondja ugyanazt. Ha nem rólunk lenne szó egyszerűen csak autistának tekinthetnénk az urakat-hölgyeket, börleszknek a történetet (elvégre Caragiale évforduló van), de hát a helyzetkomikumnak most nincs ideje, éppen tragédiába kezd átfordulni telünk jókedve.

Nézzünk mögéje egy kicsit a fennálló stabilitásnak, mert roppant különös módja kell a világlátásnak, hogy ezt röhögés nélkül lenyelhessük. Szóval polititikai stabilitást mond a vezérkar, amit ráadásul érdemes foggal-körömmel megőrizni. Íme néhány az emlegetett stabilitás pillérei közül:

1. A kormány és az őt fenntartó pártok parlamenti többsége kétséges. A szenátusban az előny talán már el is olvadt, a képviselőházban – bár vakáció van, ezért az átállásokról, lemondásokról csak később fogunk értesülni - nem tudjuk melyik oldalon a többség. Ha még van is kormánytöbbség, egy olyan szavazó csoport jóvoltából, amely választásokon nem indult, amely a más pártokból kiugró, illetve kirúgott szedett-vedett alakok csenevész gyülekezetéből áll (UNPR), akkor a közvéleménykutatások szerint ez a szavazati szándékok egy százalékát sem bírja. Eközben az ellenzék parlamenti sztrájkra, az ülések bojkottjára készül.

2. A kormányzó párt bizalmi indexe alulról nyaldossa a tíz százalékot, párt-vezérének népszerűsége leginkább elektron-mikroszkóppal ellátott grafikonokon tanulmányozható, s a mindenható vezér népszerűsége is a mérési hibahatárhoz közelít.

3. Mindeközben a nép, az istenadta, annak apraja és nagyja, lassan három hete, kisebb-nagyobb, erőszakosabb vagy békésebb tüntetések hosszú sorozatán fejezte, illetve fejezi ki „háláját” a regnáló politikai erők és személyiségek iránt. A humoros és jó fantáziáról árulkodó jelszavaktól a triviális és alpári jelzőkig mindenféle elhangzik, már a fennálló stabilitás dícséretén kívül.

4. A politikai „stabilitást” jelen pillanatban az erőszak-szervek, mindenekelőtt a csendőrség tartja fenn. Csak nehogy előbb átálljanak a „nép” oldalára, mint az egyensúlyt hangoztató, magukat politikusnak gondoló urak hölgyek dönteni tudnának, a mi a teendő Lenin óta kacifántos kérdésében.

5. De jöjjünk közelebb a rommagyarokhoz. Az instabilitás már az RMDSZ falain belülre lopózott, t.i. példátlan módon mást mond a vezér és mást mondanak az őt háttérből támogató-irányító mogulok: Markó és Borbély.

6. És akkor arról nem is szóltunk, hogy a kormányzó pártok között szinte egyetlen sarkallatos politikai, illetve törvényhozási, adminisztratív, stb. kérdésben sincs konszenzus.

            Magyarázzák nekünk, hogy azért nem lehetnek előrehozott választások, mert nem lehet politikai instabilitást okozni az országnak, s vajon ősszel nem ugyanerről lesz (lenne) szó? A legjobb a „Băse forever”, s a stabilitás biztosított, hacsak az utca el nem hajtja az egész bagázsit. A puliszka márpedig robban (generációnként egyszer ugyan, de akkor biztosan), s közeleg a robbanás pillanata.

            Csak hüledezem és elképzelni sem tudom, hogy mi kellene ahhoz, hogy a fenti körülmények között a zsandárok pajzsaival megtámogatott, és mindenféle súlyos társadalmi, gazdasági, jogi és politikai probléma közepette stabilitást vizionáljon akárki is.

            És még egy kép. Történt a reggel, hogy Borbély László környezetvédelmi miniszter munkakezdés előtt vicces és hosszas tárgyalásokba keveredettt a magukat az irodai fütőtestéhez láncoló (amúgy magyar) Greenpeace aktivistákkal. A felvételek tanúsága szerint sem kóófit, sem mineráál vóótert, sem teát nem akartak elfogadni az előljárótól, azt viszont megigérték – a politikai stabilitás ilyen formán való fenntartása végett  is – hogy holnap is ott lesznek.

Halal guvern, halal popor – mondaná Caragiale -, azaz bravó kormány, bravó nép!