2012/11/30

Ki hajt a hatháromra?



Végül ki is hajt a 6:3-ra?

A kampány alakulását figyelve egyre kevésbé világos számomra, hogy ki is törekszik az alternatív – 6:3-as – küszöb elérésére, mert mintha a szövetség készakarva engedi át a kezdeményezést, sok területen, az „ellen”-nek, mintha csak úgy immel-ámmal folyna a „központi” kampány, mintha az RMDSZ-jelöltek saját szakállukra vették volna a feladatot. Úgy látszik az egység (diskurzus) és a központi akarat-vezényelte kampány, arculat és attitűdök elsőként a Székelyföldön, nevezetesen pedig Háromszéken feslik fel, és itt a legnyilvánvalóbban. Történt ugyanis, hogy Antal Árpád az egyik helyi potentát – ki a megyefőnőkkel karöltve szőrén-szálán „kiprivatizálta” a háromszéki RMDSZ szerverzetet, és főként a szervezet nyilvános kommunikációját - gondolt egy nagyot, és feltételes lemondását megírá. S, a kettős beszédre a lepaktálásra mi sem lehet jobb példa, mint az üzenet pontos desifrírozása, az üzenet szoros értelmezése. Azt mondja a társpotentát ugyanis, hogy: Amennyiben a Néppártnak sikerül Sepsiszentgyörgyön kívül még öt körzetben nyernie, lemondok az összes közigazgatási és közéleti pozíciómról”. A mondat második felét azonmód “fenomenológiai zárójelbe”, vagy ad acta tehetjük, politikusról lévén szó és annak kampányigéretéről instant elfelejthetjük, de a mondat első fele viszont érdekes. Első látásra úgy tűnik, az első rész egy (sajnálatos?) elszólás (sic!) - melyről, mint tudjuk Freud, oly meggyőzően jelentette ki, hogy megmutatják a “tudatalatti valós álláspontot”, gondolatot: a bor mellett, az elszólásban az igazság – szóval a kezdő fél mondat az érdekes. T.i. a polgármester biztosra állítja, hogy Szentgyörgyöt elviszi az éemenpé, csak a további öt – a Szentgyörgyön kívüli - képviselői mandátum sorsa bizonytalan. S, mivel, mint (köz)tudjuk Székelyföldön “egy sör nem sör”, a helyi hatalmas nem először tesz értelmezhető, sőt félreérthető kijelentést, illetve politikai gesztust – közös RMDSZ-EMNP jelöltséget vállalt, félszájjal nem a lelkiismeret szerinti szavazást sürgette a referendumkor, hanem a szőke Udrea-asszony főnökének kedvező távolmaradást, közös rendezvényeket támogatott az ellenzékiekkel, kampányidőben “elkávézgatott” 3T-vel, stb. – ezért méltán gyaníthatjuk a kettős játékot.
            Először történik meg, hogy a “párt-szakikkal” egyetértek abban, hogy a szövetség nem képes kordában tartani, kontrollálni az egyéni választókörzetekre szétesett kampányt. Igaz ők a “stratégikus politikusok” elfedő kifejezését “bátorkodnak” emlegetni, én pedig szeretek magyarul és sarkosan fogalmazni (ahogy váltig emlegetem azt is, hogy “a pénz beszél” a politikai kommunikációban): az egyéni érdekek fölülírták az intézményeseket, a  közösségieket, a jelöltek magán alapon, “aki bírja marja”-elv szerint kampányolnak, kötnek helyi egyezségeket, vagy sem, stb.  Talán még nem érvényes az a “rosszmájú” interpretáció, hogy “menekül, aki teheti”, de ahhoz közeli állapotok uralják a szövetségi, szétforgácsolódó kampány-kommunikációt, ezért vetődik fel a kérdés: ki hajt itt “hatháromra”? Attól tartok, hogy egyre közelebb december 9, és egyre valószínűbb, hogy a “rosszmájú” értelmezés válik aktuálissá. A pesszimista forgatókönyvet az elnök nyilatkozata, látszólagos rezignáltsága csak erősíti, amikor azt mondja: “Veszélyben a romániai magyar parlamenti képviselet”. Azt gyanítom, hogy létezik egy rejtett forgatóköny, mely mindkét szervezetet arra készteti, hogy a hatháromra játszék, és ez a pénzzel kapcsolatos. Szemmel láthatóan a szövetségi elnök nagy problémája Budapest támogatásának, vagy ami ugyanaz, pénzes zsákjának megszerzése. Ezért a folyamatos spárgázás a két főváros (Bp-Buk.) között, ezért a lanyha kampány, az elnöknek Orbánhoz való dörgölőzési kísérletei. A pártelnöki találkozókat követő üres nyilatkozatai ezt valószínűsítik: a kampány-kommunikációban beszivárgó bizonytalanság oka a szövetség pénzügyi válsága, és a kétségbeesett kamikaze akciók a fidesz-kegyek megszerzéséért. Azt sem kétlem, hogy a kiéheztetés tudatos orbáni stratégia volt, az elmúlt két esztendőben, most meg a recept bevállni látszik!
            Ceterum censeo, a választások előtt egy héttel, az RMDSZ öt százaléka több, mint kérdőjeles, december tíz után új korszak következik, beköszönt az átállások és árulások kora?


1 megjegyzés:

  1. A közelmúltban írtam, hogy az RMDSZ-nek csak akkor lesznek a szórványban parlamenti képviselői, ha bejut az Erdélyi Magyar Néppárt.

    http://www.nyugatijelen.com/allaspont/valasztomagyar.php

    Lehet, hogy közben ők is rájöttek, hogy nekik is ez lenne a jó.

    VálaszTörlés