Átállni tudni kell

Márpedig átállni tudni kell

Kivételesen Markó Béla idézettel indítanék, aki azt mondja, hogy a jelenlegi magyarországi kormány ellenséges magatartása a  „magyar történelem minden drámáját magában hordozza”, de érdemes e megállapítást kiterjeszteni az RMDSZ koalíciós politikájára is. Mert az, hogy a szövetség képtelen volt a tavaly tavasszal (és azóta még néhány kínálkozó alkalommal) „kiugrani” a gyalázatos kormányzásból, és Băsescu, valamint pártjának utolsó csatlósa maradt, úgyszintén magában hordozza „a magyar történelem minden drámáját”. Az „átállások”, „kiugrások” nem mennek nekünk magyaroknak, a rossz időzítés miatt valahogy minden esetben a vesztes oldalán találjuk magunkat, ez pedig a politikai érzék és professzionalizmus hiánya mellett, az előljárók telhetetlen hatalomvágyáról és kapzsiságáról egyaránt, tanúskodik. Az ugyanis már a legutóbbi RMDSz Kongresszust követően látható volt, hogy az átállás a balliberális oldalra előbb-utóbb, és inkább előbb, mint utóbb, a politikai pozicionálás napirendjére kerül. Ha megtörtént volna, minden bizonnyal ma jobb helyzetben lenne az ország. Nem került volna sor az elmúlt PDL-s kormányok népszerűtlen és elhibázott lépéseire és az intézmények Băsescu-féle megszállása sem folytatódhatott volna, ma pedig a szövetség, mintegy természetesen kapna helyet az új kormány asztalánál. Sőt, állítom – és mindvégig állítottam, nem is egyedül, hanem a vezérkarból Frunda Györgygyel egyetemben -, hogy a romániai magyar lakosság elvárásait tekintve az RMDSZ-nek a baloldali-liberális táborban van a „természetes” helye, nem pedig az egyszerre neoliberális és konzervatív – valójában populista – PDL és kiszámíthatatlan, felelőtlen és alkalmatlan államelnöke mellett. Ha még bárki is kételkedett volna abban, hogy

Caragiale országa vagyunk,

most ismét le kellett neki essen a tantusz, hogy az voltunk és az is maradtunk. Történt ugyanis, hogy az elnök, mint a politikai kampány egyik fő arca fenyegetőzni kezdett, és politikai ellenfeleit igyekezett minden elképzelhető „unortodox" módon lejáratni, kikezdett, padlóra próbált vinni mindenkit a közelmúltban. A győzelem várományosai a kétharmad reményével együtt, berezeltek és nyekergésbe, bizonytalankodásba, handabandázásba kezdtek, és az RMDSz segítségéért esedeztek, ígérve fűt-fát, arra az esetre, ha Băsescu megpróbálná beváltani fenyegetését. Miután a balliberális konglomerátum azzal szerzett kétharmados többséget, hogy torkaszakadtából ordította „Le Băsescuval”!, urnazárást követően, annak első intésére a győztes vezérek és a meggyötört elnök titkos megbeszélésre gyűltek össze az elnöki palotában. A győztesek, hirtelen felindultságból egyezkedni kezdtek azzal az elnökkel, aki a kampányban mindennek elmodta őket, nem utolsó sorban kijelentve, hogy csak holttestén át lesz Ponta ismét kormányfő-jelölt, s aki miután disznóknak mondta a kétharmados vezéreket, azzal fenyegetőzött, hogy nem fogja tekintetbe venni miniszterelnök jelölésnél a választási eredményeket. Létrejön valamiféle meg nem támadási paktum, melyet mindenki titkol, illetve misztifikál. Ponta urnazárás után pár perccel még bejelenti, hogy a romániai magyar szövetséggel kíván kormányt alakítani, majd lassan, úgymond „engedve a népnyomásnak”, kihátrál a bejelentett együttműködés mögül. Hirtelen eszébe jut az RMDSz közelmúltbeli viselkedése (a nyáron a székelyföldi vezérek – Borboly és Antal – a referendumtól való távolmaradásra buzdították híveiket, majd egyszer külön is meg kell köszönni ezt nékik!) és nemet mond a kormányzati együttműködésre. Băsescu Bruxellesben kavar még egy utolsót, Catavencu legfőbb imitátora, az utolsó utáni pillanatban is, protokollt mellőzve, zavaros eredetű, „elveszett leveleket” lobogtat az unott, vagy visszautasító európai vezérek szeme előtt. Aztán nyögve-nyelve (mint aki disznót nyelt) Pontát nevezi meg kijelölt miniszter-elnöknek.

Pestiesen szólva nagyon ciki,

vagy meglehetősen zsenya, hogy az a néppárt – nevezetesen az RMDSz -, amelyik néhány napja még versenypártként próbálta talajba döngölni, az amúgy szintén a populárisokhoz húzó EMNP-t, most  hirtelen „minden romániai magyarok érdekképviseleteként” követel magának kormányzati bársonyszéket, a baloldali-liberálisok oldalán. Ez tökkelütött országban nem feltűnő, de Ponta és Antonescu éppen most ígérnek normalizálódást és ezért sem voltak vevők a szövetség kettős játékára. Egyébként az etnopolitikai alapú szimbolikus politizálás kettős nyelvezete alkalmas az ilyen kettős beszédre. Egy kisebbségi párt politikai zsaroló képessége éppen abban áll, hogy egy ilyen kettős játszmát képes folytatni: ha támadják, ha egyre szűkebb a mozgástere, azt mondja az etnikum egészét éri támadás, ha a hatalmi vetélkedés tűnik előnyösebbnek, akkor viszont ideológiailag elkötelezett versenypártként viselkedik. Az elmúlt két évtizedben, ezzel a hatalmi monopóliummal gyakran élt az RMDSz, de ez az ami a másik két romániai magyar párt színrelépésével, illetve a rossz oldalon való beragadással erodálódott, és ez a pozíciója került veszélybe szavazatarányának a parlamenti küszöb közelébe való lecsökkenésével. Most még megpróbálkoztak az etnopolitikai zsarolás eszközével, de a kétharmados többség, meg a Băsescu-pártiság időbeli közelsége, ezt már nem tette hatékony eszközzé:

kormányon kívül maradt az RMDSz.

Marad az esetleges együttműködés az operett-parlamentben (vagy Nagy Népi Hurálban), adott esetben, tematikus, illetve napirendenkénti megegyezés szerint, ami persze lehetetlenné teszi, az ellenzéki politizálást, az éles kritikát. Az alkotmánymódosítás ugyanis, olyan lebegtetett téma, melyből kimaradni több, mint bűn, alapvető politikai hiba lenne. Az új „toxikus kétharmad” választási törvényt, új régiófelosztást, a parlament, az elnök és a kormány szerepének megváltoztatását, sarkalatos alkotmányos tételek átalakítását tervezi, stb. És ezt ha nélkülünk teszi aggályos, hogy ellenünkben fogja megszavazni, s ha kritizálunk és akadékoskodunk, minden eddigi „vívmányt” veszélybe sodorhatunk: csapdahelyzet ez a javából. A karcsú képviselet legfőbb politikai eszközeit elveszítve (kormányzás, magyarországi támogatás), nagyon szűk játéktérben, kell(ene) érdekvédelmi feladatokat ellásson, a jövő titka, hogy mekkora sikerrel.

Kimaradtunk a kormányból, és sem politikai, sem aritmetikai, sem ideológiai, de még erkölcsi alapunk sincs a helyzet észérvekkel való visszautasítására: ez a rossz kormányzás ára, a rossz oldal támogatásának következménye, az átállás képtelenségéé. De igazi ellenzék sem lehetünk, mert az operett-parlamentben nem is lesz igazi oppozíció (azt az emeletes marhaságot gondolom nem követi el a szövetség, hogy összeálljon a PP-DD-vel, vagy hogy újfent Băsescu vert csapatának, maradék pártjának karjaiba ájuljon), csak amolyan vékony operett-ellenzék, mely minden bizonnyal még tovább porlik. Tetszettek volna idejében lovat váltani!