2012/10/30

3T magánya



Tóró T. Tibor (3T) sokatmondó magányossága

http://www.bukarestiradio.ro/index.php?option=com_content&view=article&id=74485%3Amagyari-nandor-laszlotoro-tibor-sokatmondo-maganyossaga&catid=43%3Aa-nap-jegyzete&Itemid=72&lang=hu

Startvonalnál a választási kampány. Ma az utolsó nap, amikor még jelölt-listát lehet hivatalosan letenni a megyei választási körzeteknél, és ezzel ahogy a krupié mondaná rien ne va plus, és aztán elstartol a mezőny. Az utolsó pillanatig helyezkedett mindenki, nem kevés vitát és torzsalkodást, sziszegő, gyűlölködő, fogcsikorgató jelenetet produkáltak a pártok, politikai formációk, elsősorban párton belül persze, hogy ki melyik kerületben, „ki ellenében”, és milyen eséllyel legyen képviselő-, illetve szenátor-jelölt. Leglátványosabb helyezkedés a Crin Antonescu-é volt, akinek eddig soha nem sikerült megnyerni egyéni körzetben választást, s aki most – Dzsidzsi párttárs keblére ölelésével – valóságos ámokfutást hajtott végre, minden nap más körzetet választva, míg végül egy szocdem megyébe, a vörös-Teleorman-ba, nem kergette a kétségbeesett törtetés, a feltétlen győzni akarás.
Maradt címlapsztori a romániai magyar politikai mezőny alalkulásának utolsó száz méterében is. Az MPP újfent kihátrált a „választás szabadsága” jelszó, pontosabban az újabb botrányos lebőgés ígérete mögül: nem indul. Ezzel valóban sikerül valamennyit megőrizni (?) vagy visszaszerezni (sic) alig létezett imidzséből. A kérdés csak az, hogy mindez mire való, ha a következő négy évben leginkább a dermesztő síri csend fogja körülölelni, fő akarnoka pedig – ha csak dolgavégezetlenül, vagy végeztével (?) időnap előtt vissza nem tér - nemzetstratégiai sóhivatal grundolásával lesz elfoglalva, a határ mindkét oldalán?
Közben volt egy vidám jelenete az új ellenzéki magyar pártocskának, amikor kiderült, hogy 3T egyedül tartotta kerekasztal megbeszélését, úgymond a nem is létező EMEF (Egyeztető Fórum) „keretében”.  Az RMDSZ-nek, de még a kis-testvérként kezelt MPP-nek is sikerült lóvátennie nemcsak 3T-t, hanem a fő-fő T-t is, távolmaradásával.  A magányos 3T szomorú képe, mely bejárta a sajtót, egy anakronisztikus, múltba meredt vezér grimaszával, nem jó ómen az új párt számára. Ismét jelölt-állítási versenyt veszített volna, megismétlődik a nyári bukta? Szóval az EMNP indul.
Ilyenkor az eredmények előrelátása, a latolgatás ideje van. Gondolom forró a fogadóirodák hangulata és „éjt-nappallá-téve-kampányolás” indul, égen és földön. Hadd tegyek néhány megjegyzést ezzel kapcsolatban, azzal a szándékkal is, hogy esetleg kedvet csináljak némelyeknek a politikai részvételre. Bizonyára megfigyelték, hogy más alkalmakkor a kampánynak, hogy úgy mondjam mérsékelt hatása van a választási végeredményre. Az ilyenkor – kampányt közvetlenül megelőzően – nyilvánosságra kerülő közvélemény-kutatások már nagy pontossággal képesek „megjósolni” a végeredményt. Nos, azt gondolom most nem ez a helyzet, az általános és a politikai krízis, meg a politikai folyamatok sajátos állása, minden bizonnyal, erős kampányhatással fog járni. Nem abból a szempontból, lehetnek meglepetések, hogy ne tudhatnánk országos szinten ki(k) a befutó(k), hanem a győzelem mértéke a kérdéses. Igen könnyen megtörténhet ugyanis, hogy az USL földcsúszamlás-szerű győzelmet arat, túlnyeri magát és létrejön a „toxikus kétharmad”. Sőt még az is megeshet, hogy a dicstelen „harmadik fél”, a Dádi-pépéje (PP-DD), az ultrademagóg új párt, lesz a relatív győztes és akár legerősebb ellenzéki párttá is előléphet az új parlamentben. Băsescu-pártja meg fog fizetni az elhibázott kormányzásért, az ország (ki tudja immár hányadszori) lerablásáért, és a nyári fiaskó miatt, illetve az illegitím elnök funkcióba való visszasonfordálásáért is most nyújtják be a számlát. Érzi ezt a PDL és ezért bujkál mindenféle újonnan kitalált – de népszerűségnek nem örvendő, gyanús és zavaros fejű – társaságok, sebtében összetákolt, „szövetsége” mögé, előreláthatóan kevés sikerrel. A kampány központi témája, ha úgy tetszik politikai kommunikációs értelemben vett kemény magja, „amiről a vita szólni fog”, az a múlt kormányzás elhibázottsága mellett, sőt az előtt is, Băsescu menesztésének kérdése lesz. Az USL megpróbálja mozgósítani és a maga oldalára állítani azt a 7.4 millió szavazót, aki a forró nyár közepén is hajlandó volt urnákhoz járulni az elnök menesztését követelve, de akiket az Ab döntése, meg az EU-s nyomás frusztráltá tett, és akiket most az elkezdett akció folytatásával és sikeres befejezésével kecsegtetnek. Nem lehet kétséges, hogy a mozgósítás sikerétől függ az egyszerű, illetve a minősített (kétharmados) többség megszerzése az új parlamentben. Băsescu (és Ungureanu) – a nyilvánosságra került lehallgatások átíratai sokat nyomnak a latban – védhetetlen, ezért az ellenfélnek nincs muníciója, az elnök és klientúrája kifulladt, az átállások időszaka fog következni, és a volt parasztpárt intő példája fog rémálomként felsejleni, a konvencionálisan jobboldalnak mondott táborban. Márpedig ez a felállás nagyban mozgosítjhatja, a szavazáson való részvételre ösztönözheti, a szavazókat. Sokan azt gondolhatják, hogy félbemaradt az elnök leváltása, aki ráadásul „külföldi segítséghez fordult” mandátuma megmentéséért, ideig-óráig csellel, intrikával, beavatkozással, csűrés-csavarással hivatalban maradt, de most eljött a számadás ideje. Szavazatuk nem a kormánypártok programjait, nem a politikai vezéreik teljesítményét, stb. fogja honorálni, hanem az elnök menesztését akarja kieszközölni. Parlamenti választásokat megelőzően soha ilyen világos politikai tét nem látszott, ezért gondolom, hogy egyfelől magas lesz a részvételi arány (ezt tudják, tudták a legkevésbé mérni a kövélemény-kutatások), másfelől igen nagy lesz az egyfele szavazók aránya.
(A romániai magyar esélyekre és kilátásokra a jövő heti jegyzetemben reflektálok).

2012/10/23

Nemzettaktikai búbánat



Nemzettaktikai búbánat

Mai rádiós-jegyzetem 

http://www.bukarestiradio.ro/index.php?option=com_content&view=article&id=74285%3Amagyari-nandor-laszlo-nemzettaktikai-bubanat&catid=43%3Aa-nap-jegyzete&Itemid=72&lang=hu


A romániai magyar jobboldali aprópártok mindenben az anyaországot követik, még abban is, hogy nem képesek egy jottányit sem „együtt menetelni”! A mindenkire kötelező „nemzeti egység” törvénybe iktatása és köztereken való kidoboltatása sem lenne elég ahhoz, hogy létrejöjjön jobboldalon a „romániai magyar összefogás”, az egyetértés és közös politikai cselekvés. Pedig van ám Pest-Budán nemzetstratéga fölös számban és azoknak intézete is, mindjárt kettő, miután Orbán, Szász Jenő havert is intézménnyel látta el.
Komolyra fordítva, a romániai magyar jobboldali aprópártok viselkedése minden szinten a professzionalizmus hiányát, az improvizációt és ellentmondásos, tartalmatlan (inkonzisztens), politikai kommunikációt példázza. Meg sem próbálnak „valódi” politikai játszmát kezdeményezni, pontosabban nyilvános okoskodásba kezdeni, egymástól eltérő politikai meggyőződések, ideológiai, vagy akként értelmezhető diskurzusok szintjén vetélkedni, és végül értelmes kompromisszumot kötni. Néhány, elnagyolt politikai kommunikációs panell (klisé) felmondását követően, melyek hasonlóságokat és egybeeséseket mutatnak, személyi okok, no meg felfuvalkodott, agresszív és önző magatartások, tartalmatlan és el nem magyarázott kölcsönös vádak alapján rugnak fel mindenféle lehetséges kompromisszumot. Mindenki egységet prédikál és közben személyes hiuságok és „kivagyiságok”, összeférhetetlenségek és presztízs-konfliktusok nyomására borítja az asztalt. Két – politikai és kommunikációs szempontból is - lényeges dolgot olvasok ki az EMNP és MPP megegyezésre való képtelenségéből. Először, hogy mindenféle szakmai hozzáértést nélkülöznek az apró akarnokok (nem tudom megfigyelték-e már, hogy környezetünkben minél jelentéktelenebb egy-egy párt, vezetője annál hangosabb és pofátlanabb módon kommunikál, affektál és ágál a nyilvánosságban!) mikrópártjai, röviden ultrapancserok. Miért kerültek saját csapdájuk fogságába? Mindenekelőtt azért, mert a romániai magyar társadalomról alkotott elképzelésük, saját önképükhöz hasonlatosan torz. Még pontosabban folyamatosan és következetesen eltévesztik a választók valóságát, nem képesek kommunikálni a szavazókkal, mert jellemzőjük a vágyálmok kergetése (whisful thinking), mert rögeszmésen sulykolt jövő-képeik illúziók (szebb terminussal utópiák) és önmagukban is ellentmondásosak. Miközben folyamatosan autonómiát követelnek – anélkül, hogy azt tartalommal tudnák meg-, illetve feltölteni – ők maguk és vezetőik a legkevésbé sem autonóm civil szerveződések, illetve személyiségek, és éppen ezért hiteltelenek. Titkon – minden bizonnyal – a pártközpontok is meg vannak győződve jelentéktelenségükről, sőt feleslegességükről és arról, hogy vetélkedésük nettó személyes érdekeket szolgál. Vigyázó tekintetük ugyanis a pesti vezérek óhaján, világ-, és Erdélyképük pedig magyarországi politikai patrónusaik által közvetített előítéleteken átpasszírozott, valóságtól elrugaszkodott erdély-sztereotípiák. A pesti csicskáztatás szinte lehetetlenné is teszi a kitűzött cél racionális lebontását és távlati megvalósítását. Mantraként ismételgetni az autonómiát, miközben ők maguk magyarországi potentátok távírányításos bábúi, nem vezethet sikerre, kettős ámokfutásuk pedig – gyakorlatilag – képtelenné teszi őket egy egészen egyszerű kommunikációs feladat megoldására, mely legitimálhatná politikai jelenlétüket. Az MPP már hat éve, az EMNP meg az utóbbi évben időről-időre a „választás lehetőségét” árulja, a romániai magyar politikai szcénán, ha úgy tetszik politikai piacon. Eközben az egység, az összefogás és közös politizálás hiányát róják fel az ellenségként kezelt RMDSZ-nek. Alapgondjuk, hogy közben nem is potenciális választóikat igyekeznek meggyőzni céljaik fontosságáról, hasznosságáról, hanem a pesti patriarchák kegyeiért versengenek. Pedig a pluralizmusra lenne igény, az egység és sokféleség nem egymást kizáró követelmény-rendszer a romániai magyar választók mentális térképén. Másodsorban, tehetetlenségük forrása, hogy tartalmatlan médiapolitizálásuk mögött semmiféle konzisztens választási program és ezzel kapcsolatos kommunikációs stratégia nincsen. Hallot valaki efféle programokról, azok vitájáról, egyeztetéséről? Vitájuk másod-harmad rangú akarnokok acsarkodása, erőből szeretnének átvinni hatalmi ambiciókat – ugyan ki(k)től tanulhatták? – mindenféle megmérettetés és reális politikai teljesítmény nélkül vitáznak azon, hogy melyik párt-pöcs(étje) ér többet, kinek a zászlaja alá sorakozzon fel az eleve vert csapat? Sem arculatuk, sem távlatuk, távirányított pillanat-pártocskák, melyek – minden valószínűség szerint – inkább lejáratják, mint megjenítik a politikai pluralizmus eszméjét, és újfent bizonyítják: a magukra aggatott ideológiai cimkék üres lózungok csupán.
A szászjenők és tőkések hosszú, sötét, és vészjósló árnyéka, no meg a pesti fülkeforradalmár, nagyvizír és bajszos szárnysegédjének (titkos ellenfelének?) szélesre tárt erszénye, akárcsak minden biztatása, viszályt és széthúzást, testvérháborút hoz, határon innen és határon bévül egyaránt. Könnyű helyzetben a regnáló szövetség, legjobb, ha semmit sem tesz ellenük, a két kis ellenzéki aprópárt kiüti egymást, kioltja egymás üzeneteit, lenullázza saját esélyeit.  A közszájon forgó 6-3 csak ötvenháromban sikerült a Wembley-n, de az rég volt, egyszer volt ...

2012/10/16

Caritas-elv a politikában




„Caritas”-elv a politikában 

Mai rádiós-jegyzetem 

http://www.bukarestiradio.ro/index.php?option=com_content&view=article&id=73595%3Amagyari-nandor-laszlo-caritas-elv-a-politikaban&catid=43%3Aa-nap-jegyzete&Itemid=72&lang=hu

Nem szokványos kihívást okoz a jámbor politikai elemzőnek, hogy a formális logika, no meg a megszokott társadalomtudományos, mindenekelőtt a politológia fogalmi eszköztárát használva, értelmezéseivel „rendet vágjon” a politikai folyamatok kusza, ellentmondásos, és fölöttébb összekeveredett világában. Ezért, ha meg akarjuk érteni és főként, ha mások számára is megpróbáljuk megjeníteni a politikai folyamatok jellemző állapotát, újfajta logikát kell kialakítanunk, olyant, amelyik számára az ellentmondások és szimulált jelenségek mintegy természetesen értetődőek, mert alig van fogódzó és nincsenek igazi modellek, ideológiák, filozófiák, illetve igényesebben szólva értelmezési paradigmák. Nem tudni például, hogy milyen módon kell értelmezni azt a válságos világot - maradjunk most a napokban Béke Nobel-díjjal kitüntetett Európánál, a számunkra ismerős, megkívánt, olykor utánzott, de soha utol nem ért Nyugati világnál -, ahol a béke leple alatt, egyszerre alakul a szövetségi rendszer és vetül előre a kétsebességes, megosztott, más-más időben élő, gazdagokra és szegényekre széteső, új kontinentális elrendeződés, szempontunkból sanyarú képe. Nem tudni, hogy a „párhuzamos különidejűség”[i] vagy a szövetségi integráció lesz győztes. Nem tudni hogy egyáltalán marad-e valami is abból a hosszútávú koncepcióból, mely még a késő ókortól és a középkortól számítva az egységes európai gondolatot kialakította és mindezideig éltette, vagy az ön-kitüntetés egy utolsó előtti gesztus („before she die”), egyfajta utolsó kenet, Zeusz egykori szerelmének.
            A tapasztalható (kultur)pesszimizmus okai mindenfele mutatkoznak: AZ EGYETEMESSÉ VÁLT KAPZSISÁG, a „késő-kapitalista” Nyugaton, éppen ahogyan az „újkapitalista” régiónkban, MINDENT FÖLÜLÍR. A fogyasztani és birtokolni elve a létezés elve fölé kerekedik minden területen: CSAK A PÉNZ BESZÉL. Nagy kérdőjel számomra, hogy a kapzsiság szülhet-e igazi és tartós békét? s tartok tőle a logikus válasz a nem.
            A létezett szocialista országok és népek, akkor foghattak bele (most ne firtassuk, hogy mi történt ’89 körül) a pluralista liberális demokráciák és az alapjainál levő (új)kapitalista gazdasági struktúrák kiépítésébe, amikor a fejlett nyugat demokratikus intézményei éppen „kifáradtak”, maguk is elbizonytalanodtak a jövőt illetően, hiszen észre sem vették, hogy rendszerük fenntartásához, milyen nagy szükségük volt az egymással versengő, és egymással szemben álló világrendszerek, a kétpólusú világ minket sulytó felének jelenlétére. Kelet-Európában pedig, senki sem akarta végigjárni – legfennebb majmolni akarta - a nyugati útat, a demokrácia megszilárdításának és a gazdaság fellendítésének fáradságos útját. Le-, és elmaradottnak éreztük magunk, ezért még mielőtt megszilárdulhattak volna a demokratikus politikai berendezkedést garantáló intézmények, mielőtt a  nyugati politikai kultúra kialakulhatott volna, az integrálódás látszatát, formális szempontok alapján fenntartva, MÁS politikai játszmába kezdtünk.
            Politikai osztályunk idejekorán fedezte fel, hogy „a pénz előbbre való az ideológiai elköteleződésnél” – a politikai karrier valójában sajátos magán-vállalkozás, olyan javak, erőforrások és előnyök megszerzéséért, melyeket csak a hatalommal (vissza)élve lehet megszerezni, a gazdaságilag szegény Kelet-európai országainkban. Ezért a válogatott maffiozók („gengszter-politikusok”) kiéhezett falkaként vetették rá magukat mindenre, ami gazdagságukat megalapozhatta, először ott volt a privatizáció, az állami vagyon lenyúlása, vagy ahogy tetszik: szétzüllesztése, kiárusítása, magánkezekbe juttatása[ii]. Aztán működő piacgazdaság helyett – legalábbis országunkban – egy igen szellemes gazdálkodási modell terjedt el, a sajátmagunk hatványozott meglopása, egy nagyon szűk élősdi réteg jól leplezett javára: állítom, hogy a román „újkapitalizmus” alapvető modellje, ha úgy tetszik archetípusa, a „Caritas”-nevű piramis-játék[iii]! És a modell nemcsak a gazdaság, hanem a közélet minden területén hat. A szorzó, melyet a pilóta-játék profitként ígért azóta is él a pénzügyekben, és a politikában éppenúgy, mint az adminisztrációban. Felsorolni is hosszú mindazon változatos  kezdeményezéseket – (ál)privatizáció, bankok kifosztása, befektetési alapok pénzének lenyúlása, politikusok megvásárlása, adminisztráció felesleges kiterjesztése a klientúra számára, stb., stb.[iv] – melyekből a „Caritas”-elv köszön vissza.
       És akkor vessünk egy pillantást az egymástól látszólag eltérő, de lényegüket tekintve egymással összekapcsolt aktuálpolitikai botrányokra. Amikor a politikai felvilág az alúljárók és sötét sikátorok, alvilágával szoros összefüggésben ténykedik, a politikai elemzés módszerei a detektív-regény módszereivé kell válljanak! A dolog úgy áll, hogy amikor a politikai történet maga, a szó szoros értelmében a folytatásos krimi műfajához tartozik, - olykor baltával és vérrel elegyedik, máskor békésebb, de nem kevésbé káros - felesleges ideológiai, filozófiai, vagy netán morális alapot kutatni: a politika-értéshez a júdás-pénzek útjának követése szükségeltetik! És ez az az alig rejtett ráció, ami a Dzsidzsi[v] (Gigi Becali soha gyalázatosabb politikusi megnyílvánulást nem hallottam, mint amit ő követett el nemrég – szigorúan csak felnőtt és jó idegzetű olvasóknak ajánlom!) és a Jenci[vi] (Szász Jenő az intézet majdani programjával kapcsolatos artikulálatlan halandzsái - úgy tűnik - senkit sem hatnak meg) történetében közös, a Júdás-pénz. A  dzsidzsi kooptálása sem szervezetileg, sem imázsát tekintve nem árthat a régen nem liberális PNL-nek, mint ahogy a szászjenő fiktív intézet élére való kinevezése sem árthat a magyarországi kormánypártok fogyatkozó presztízsének. Végtére is a szociál-demokrata, a liberális, no meg a keresztény-konzervatív jelző, csupán egy-egy még mindig menő, de bármikor lecserélhető cimke – brand name -, melyeket a politikai piacon pártok (ki)használnak. Afféle szófordulatok, melyekkel a pártok PR-szakértői fölcímkézik saját szervezetüket és megbélyegeznek másokat, marketing fogások és nem igazi elköteleződést, meggyőződést és éthoszt jelző politikai védjegyek. A hatalmasok oldalán senki nem számítgatja, hogy a botrányos politikai lépések megtérülnek-e – mondom „Caritas-elv” – ők már nem valamilyen átlátható logika mentén cselekednek, csak símán visszaélnek hatalmukkal, meglépnek dolgokat, mert megtehetik és ez már elég magyarázatnak is tűnik a számukra. A szászjenőt egy hivatallal kivásárolták, dzsidzsi pedig vett magának egy befutó szenátori helyet, ... oszt jó napot!





[i]  Ernst Bloch találó kifejezése arra a helyzetre, melyben egymástól nagyon eltérő régi és új intézmények egyaránt jelen vannak egy társadalomban és mintegy párhuzamosan irányítják az emberi csoportok életét, akik időben egymástól távol, de ugyanazon térben élnek és tevékenykednek.
[ii] Ide, s tova egy tucat esztendeje mondta Radu Vasile, egykori miniszterelnök, hogy a közvagyon szétlopásának előbb utóbb vége lesz, megelégelik maguk a gengszterek is, mert „nagy dolog nem maradt az országban, ami ellopható”. Mint kiderült, optimizmusa és egyben peszimista megjegyzése nem állta ki az idők próbáját, a privatizáció, reprivatizáció, és a közvagyon rablása tovább folytatódik, amikor már tényleg nincs mit provatizálással ellopni, a hivatalok fölös kiterjesztésével igyekeznek ellopni  a költségvetés gyér forrásait, a klientúra részére eltéríteni a közjavakat, stb.
[iii] A Caritas-nevű piramis-játékot egy Ioan Stoica nevű szálhámos indította, a kilencvenes évek elején (1992-1994) Kolozsváron, lényege az volt, hogy a nagyszámú megtévesztett “befektetőnek” három hetente négyszeres profitot ígért és néhány esetben fizetett ki a CARITAS szervezet (a pilóta-játék elején). Mint kiderült persze, az egész szélhámosság volt és az akció során rengeteg kisember befektetett pénze került át a kiválasztottak szűk köréhez. (Lásd, pl. http://www.c3.hu/scripta/scripta0/replika/1516/caritas.htm, vagy http://journals.cambridge.org/action/displayAbstract;jsessionid=79279BE6BFD74032B72B0E909262DC2D.journals?fromPage=online&aid=4437172).
[iv] Most éppen a szebeni bróker, Sima-botránya az aktuális, de volt itt már a Caritas mellett, Bancorex, Banca Dacia Felix, Banca Columna, Banca Religiilor, FNI, Petrom, Oltchim, stb., stb. ügy is, a sor – minden bizonnyal - még folytatódni fog
[v] Gigi Becali néhány napja bejelentkezett a PNL-be szenátor-jelöltként, otthagyva saját zsebpártját. Ami botrányos, az valójában a párt elnökének, és hozzá lojális vezérkarnak befogadó attitűdje, mely a párton belül is vitát kavar. Meglehet ezzel a gesztussal Crin Antonescu végképp lemondhat államelnöki ambicióiról?
[vi] Orbán Viktor, meglepetésre Szász Jenő-t az MPP elnökét (erdélyi magyar aprópárt, melynek fő védnöke Kövér László) egy létrehozandó “Nemzetstratégia Intézet”, egy új kormányhivatal, megalapításával és irányításával bízta meg. A dologban senki nem sejt szakmai ügyletet, csupán “felfele buktatást”, SZJ-nek az erdélyi magyar közéletből való kivonását.

2012/10/09

Egy kampány...



Egy kampány, nem kampány

Mai Rádiós-jegyzetem 
http://www.bukarestiradio.ro/index.php?option=com_content&view=article&id=72715%3Amagyari-nandor-laszlo-egy-kampany-nem-kampany&catid=43%3Aa-nap-jegyzete&Itemid=72&lang=hu

Nincs közvélemény-kutatás, vagy legalábbis nem nyilvános, a romániai magyar polgárok választói szándékait illetően, de a brassói dörgedelem[1], azaz Tőkés minapi nyilatkozata világossá teszi, hogy az ellenzéki aprópártok esélyei a nullához közelítenek. Ha nem így lenne, talán emberszámba venné hallgatóságát a potentát, és nem prédikálna össze-vissza, hetet-havat beleordítva a nyilvánosságba, hanem annak rendje és módja szerint jelöltetné magát valamely kerületben, és kampányra, megmérettetésre készülne. De a nagyarcú, magaslóról elemi erővel ránk förmedő beszólás, a hegyi szöveg, frusztráltságot leplez, sőt gyávaságot igyekszik elfedni: nincs esély, ezért nem meri „meleg” és jó pénzt fialó europarlamenti helyét, jelölti pozícióra váltani (legfentebb csak hát úgy pro forma, köszörülgeti torkát, lebegteti esetleges jelölésének kérdését). A vasárnapi méregfröcskölés, afféle nyelvújítás egyhelyben, a „plurális összefogás”, meg a „posztkommunista kizárólagosság” DáDi-t (Dan Diaconescu) idéző ultrademagóg szöveg és elkövetőjének „orcát pirító” tartalmatlan halandzsa. Egy szélre sodródott, kiégett és végtelenül frusztrált széteső személyiség alig tagolt jajveszékelése, hogy figyeljen már fel a világ az ő felesleges erőlködésére. Attól tartok viszont, hogy a „világot” megszólítani már képtelen, az a vonat melyre felszállni jó két évtizede készül réges-régen kigördült állomásáról, anakronisztikus bekiabálásai a kudarc szimptómái: újabb párt – újabb bukás! Egyre savanyúbb a szőlő. Aztán az is kiviláglik, hogy az MPP-t és részben az EMNP-t nem az ártani vágyás, a bosszúvágy lankadása, hanem a jelölti óvadék leperkálása tántorítja el a választásokon való indulástól.

A választások tétje nem Ő és nem az ő, ex-püspöki, no meg az „új fejedelem” köpönyege alól előbújt aprópártok sikere vagy kudarca, hanem a romániai magyar parlamenti képviselet, ez pedig mozgósítás, politikai aktivizálás kérdése. Képes lesz-e a szövetség az urnákhoz vezetni potenciális szavazóit? Ez itt a kérdés és megválaszolni nem könnyű. Mert, amit biztosra tudni a szavazók politikai aktivitásáról és passzivitásáról, az inkább pesszimista előjeleket valószínűsít. T.i., nem elég csupán a kampányidőszakban mozgósítani, pontosabban médiakommunikációval erős politikai üzeneteket küldeni, ígérgetni vagy fenyegetettség-érzetet kelteni, stb. Az állampolgári részvétel egy átfogóbb és hosszabb demokratikus gyakorlat, kitartó és főként HITELES és KÖVETKEZETES közéleti tevékenység eredménye. Ehhez pedig, többek között, élénk „nyilvános (együtt)gondolkodásra”, folyamatos vitákra, az álláspontok érthető és dialogikus-, vitán és párbeszéden, kiharcolt kompromisszumon és egyetértésen alapuló,  érvelő-kifejtésére lenne szükség. Az ilyenfajta vitákból és a racionális - érthető és érvelhető - diskurzusból volt a legkevesebb az elmúlt időszakban, a mi kis médiánk háza táján, a romániai magyar közéletben. Ezért mondogatják a mainstream politikusok (csak fél szájjal, nehogy pontosan felfogja a nép?), hogy nehéz választás elé nézünk, hiszen érzik, hogy hegy alatt kell zabozni (ki tudja hányadára?), hogy olyan bűvészmutatványra lesz szükség, melyre eddig soha, ha meg akarják őrizni bársonyszékeiket.
            Az esélylatolgatás nehézsége a helyzet bonyolultságából fakad, és nincs itt tere a hosszú kifejtésnek, ezért csak három életbevágó tényező-együttest (pontosabban kontextuális összetevőt) említenék: a) A hitelességet a politikusok eddigi ténykedése, azaz megbízhatósága, ismertsége, valamint politikai kínálata együttesen adja. Vannak itt problémák, hiszen érdekes lesz majd Olosz Gergely spárgázása[2], a korrupt, khhmmm… akarom mondani korrupcióellenes ügyészség és a kampányrendezvények emelvénye között. De ugyanúgy kétes azon jelöltek hitelessége is, akik hosszú ideje, alkalmanként más-más szerepkörben sorra veszítettek választásokat vagy kényszerültek lemondásra - de akik a hazai politikában jellemző fordított logika folytán, egyre magasabb funkciókba kerültek - és most újrázni akarnak. b) A következetesség a mozgósítás kulcsszava lehet, az olyan tiltakozó megmozdulások, mint a szentgyörgyi „igazság napi” volt, azért vonzanak tömeget, mert „beleillenek” abba a sorba, melyet két évtizeden át következetesen képviseltek elöljáróink, a „megszokott” sérelmi politizálás egy mozzanatát képezik. De mit kezdjünk a Băsescu leváltására irányuló referendumon elkövetett fél-mozgósítással, vajon nem fog passzivitást okozni december 9-én? c) A mostani kampány központi üzenete (még mindig) a hiteltelen és közutálatnak örvendő elnök személye, az ezzel kapcsolatos népakarat mellőzése, az elnök be nem fejezett elüldözése  lesz[3]. A leváltás (impeachment) újbóli gondolata és annak lebegtetése, pedig – minden valószínűség szerint, és amint azt a referendumon való igen magas részvétel máris jelezte[4] - hallatlan méretekben mobilizálja a román választóközönséget. A legnagyobb gond éppen az, hogy „mi” (pontosabban politikusaink), ebben a vitában aligha tudunk igazán részt venni, miután elöljáróink, a nyáron, éppen azt fejtegették, hogy ez „nem a mi ügyünk”, hogy „ne vegyünk részt a referendumon, mert ez román belháború”, stb[5].  Mostanra érik be politikusaink amúgy is aszálysújtott vetése, az elnök személye, maradása vagy elkergetése, elsőrendű romániai magyar ügy lett! Bármennyire vonakodnak politikusaink színt kell vallani, ellenkező esetben veszélyben a képviselet, marad(hat) a nagyméretű passzivitás. Ahogy az Orbán (legújabban immár „fejedelem”) Kövér páros támogatása „a halál csókja” az ellenzéki aprópártoknak (és nemcsak nálunk), barátja Băsescu, a romániai magyar politikai képviselet sírásója lehet. Minden esetre afféle, sem vele sem nélküle helyzet állt elő, vajon végképp az van, hogy törököt fogtunk, s nem enged?


[1] A brassói Nyilatkozat, zavaros, mindent összemosó és semmit sem mondó, csupán gyűlölettől fröcskölő szövege itt olvasható:
[2] A háromszéki szenátor-jelöltet a korrupció-ellenes ügyészség megvádolta, de ő ezt politikai játszmának, szappanbuboréknak nevezte: http://www.kronika.ro/index.php?action=open&res=67865
[3] Ha december 9-én lenne egy újabb népszavazás az elnök menesztéséről az végképp padlóra vinné a PDL-t és csatolt részeit.
[4] Jól jelzi ezt, hogy a bojkottra való felszólítás és a romániai magyar passzivitás mellett, a nyári referendumra mintegy 1.3 millióval többen mentek el (8.5 millió), mint a legutolsó parlamenti választásra (7.2 millió), s közben még a lakosság száma is apadt.
[5] Lásd. Borboly Csaba nyilatkozatát: http://maszol.ro/index.php?menu_id=2101&cikk=152338