Hajpánt affér
Omnis
mundi creatura
Quasi
liber et pictura
Nobis
est et speculum[i]
Ahogy modani szokás, a magam részéről, egészséges kétellyel
tekintek a világ harmonikus elrendezésének (harmonia caelestis?) ősrégi
eszméjére, de a világ dolgainak tükör-jellege
lépten-nyomon ott kísért a leghétköznapibb történetekben is. Tekintsük a
kovásznai nemzeti szín hajpántos-lány ügyét.
Az etno-nacionalizmus, mely nem
összetévesztendő a hazafiság és lokálpatriotizmus decens formáival,
kivihetetlen és elhibázott tervekhez, torz és anakronisztikus elképzelésekhez
vezetett a kilencvenes évek elején. Ennek a zavaros és feszültségektől terhes
időszaknak lett a csúcspontja a vásárhelyi fekete március, amit egy lassú, de
folyamatos enyhülési időszak követett, a ’96-os első rommagyar kormányba lépés
rásegített erre a folyamatra, akárcsak a NATO és EU csatlakozás elvárásainak
való megfelelés kényszere. A kétezres évekre a nacionalista és szélsőséges
román politikai-közéleti megnyilvánulások átalakultak, vonzerejük megcsappant
és ezért egyre kevesebb politikai formáció, illetve politikus masírozott klasszikus (XIX. századi) nacionalista
diskurzusokkal. Következésképpen a közéletet uraló román politikai diskurzusok alapjáraton, laissez faire,
szabadjára engedett, de nem támogatott, nem beavatkozó és nem központilag
irányítot nacionalizmust hirdetnek[ii]. Itt, a nem folyamatos és csupán
következetlenül, kevésbé agresszív módon, csak konkrét (politikai) ügyekben
fel-felvillanó nacionalista diskurzusok által éltetett soft-nacionalizmust
értem alatta. Eközben
viszont – egyfelől a magyarországi fidesz vezérelte nacionalista fordulat
következményeként “begyűrűzött” eszmék és az odaátról támogatott formációk hatásaként,
másfelől pedig az elhibázott kormányzás miatt napirendre került ellenlépések
következtében, melyeknek a leginkább a nemzeti-liberális párt a szorgalmazója –
a rommagyar politikai és közéleti színpadon a nacionalista diskurzusok
felerősödtek. Ma a magyar és rommagyar nacionalizmus is vehemensebb a
jellemzően következetlen és kevésbé hangos román nacionalizmusnál, melyet csak
a zászló-botrányhoz, a “hajpántos afférhoz”, vagy a székely-történelem
tankönyvhöz, stb. hasonló – többszőr Magyarországról szított (Nyirő-ügy, stb.)
– incidensek hívnak elő. A kovásznai hajpánt-affér viszont jól megmutatta, vagy,
ha úgy tetszik, tükrözte a nacionalizmus látens jelenlétét a közéletben, hiszen
egyetlen apró incidens túlméretezett és indokolatlan, kampányszerű nacionalista
hullámot vetett a médiákban és a közéletben egyaránt. A hajpánt-affér szinedokché, egy egészet felidéző
rész-momentum lett, és pars pro toto
alapon jól kifejezi a szendergő “románizmus” könnyen bekövetkező
feléleszthetőségének tényét. A leginkább meg azt, hogy semmit sem tanultunk az
elmúlt időszakban a konfliktusmegelőzés és kezelés leckéjéből. Ugyanazok a
rossz reflexek és ugyanazok a kontraproduktív, a helyzeteket tovább mérgesítő
és nem a feszültséget oldó, rossz technikákat vetjük be a legkisebb konfiktus
felmerülésekor, mint régen. Ezek pedig nem a megoldást, hanem az eszkalációt, a
konfliktus kiszélesítését és elmélyítését eredményezik. Képtelenek vagyunk,
legalábbis a hatóságok, és intézmények szintjén megfelelő eljárásokat
kialakítani és tárgyszerű, korrekt kommunikációt folytatni az etnikumok közötti
viszonyok tekintetében. Ha a tanárok sem értik, és a hatóságok sem tudják, hogyan
kell viszonyulni az etnikai feszültségekhez, hogyan kell leszerelni minden fél etno-nacionalista
indulatait, hogyan lehet elejét venni a konfliktusok kialakulásának, hogyan
lenne erre képes egy megtévedt tinédzser? Nagyon keveset tudunk a média-, és
politikai kommunikáció természetéről, sőt a hivatalok végletesen félreértik szerepüket,
és vállvonogatva térnek ki a média által keltett hatások értelmezése, leépítése
és ellensúlyozásának feladata elől.
A médiák sajátos logikája,
amellyel a nézettséget (ratinget) hajhásszák, és amelynek értelmében a „jó hír
nem hír”, a dolgok felszínes és elnagyolt, de leginkább felnagyított és minden
irányban eltúlzott ábrázolását eredményezi; a parabolák használata a bulvár legfontosabb
stílusjegye, ezt kellene megérteni, hatásait leépíteni, illetve megfelelő
narratívával ellensúlyozni. Mert nem kétlem, hogy – ki tudja hanyadszorra –
mindenki levonta a hajpánt-affér tanulságait, csakhogy nem a racionális, és a
hasonló konfliktusoknak elejét vevő tanulságokat, hanem ki-ki azokat, mely
saját előítéleteit, nacionalista indulatait erősíti meg. A társadalomértés
kritikai és önkritikai szellemért és a manipuláció leleplezésének képességéért
kiált!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése