Néppárt(ok) - lenullázva

Néppárt(ok) – lenullázva

Ki tudhatná mi történt röpke két hét alatt, ami arra késztette a Tőkés-Fideszes aprópártot, az EMNP-t, hogy föladja önállóságát, hogy „fölkínálkozzék”, a másik jobboldalinak mondott aprópártnak, az MPP-nek, csúnya szóval mondva: fúzióra (Ez lenne a rövid út a szervezetépítéstől a nemzetépítésig?). Minden esetre két hete, amikor az új autonomista, sőt föderalista (sic!) párt második országos küldöttgyűlését tartotta, és a meghívottak az örök tiszteletbeli Tőkéssel az élen, melldöngetve, ugyanakkor indokolatlanul nagy önbizalommal adták elő apró kis politikai közjátékukat, a gyors fegyverletét, az önfeladás egyáltalán nem volt előrelátható. Ha valaki két hete a fúzió felkínálására tett volna fel nagyobb összeget, az összes politikai fogadóirodában hülyének nézik, hogy a büszke tőkésisták, az újraválasztott 3T és sleppje, a magyar kormány hátszele mellett abdikál, bocsánat: a régebbi kis populista pártnak adja meg magát, hát létezhet ilyen? És íme, megtörtént a csoda, az agyonócsárolt szászjenő-féle párt ajánlatott kapott, sőt azt vissza is utasította - legalábbis első körben - még kéreti magát a nagylyány, még ágál egy kicsit, győzelmét ünnepli és riszál. Teheti, hisz alkupozíciója kiváló, a tékozló fiúk (élükön Tőkéssel) „visszafogadása” (most jó Bíró Zsoltnak lenni, haha ...) nem prioritás, nincs kidolgozott forgatókönyve.

Szóra sem lenne érdemes mindez, ha nem fárasztottak volna médiát és közembert egyaránt az autonómia imminens megvalósításával/kikiáltásával, ugye az „autonómia éve” van (vagy már csak volt?) éemenpés szóhasználattal, pontosabban üres frázissal szólva. Pedig azt mondták: itt egy új, hiteles és velejéig jobboldali, polgárrrhy és nemzettti, magyar és annál is magyarabb-székelyebb párt, amely biztosan autonómiát, sőt föderalizmust hoz, legalábbis ezt remélhették  azon kevesek, akik hittek is nekik, s akkor most, hogyan tovább? Mit hozott a párt, és mit okozott a kis rommagyar politikai szimulákrum színterén? Vitte-e előbbre az éemenpés, befuccsolt kísérlet jottányit is a rommagyarság ügyét? Röviden szólva nyilvánvalóan nem, sőt egészen biztos, hogy ártalmas és hosszú távon is romboló tapasztalat volt, újra bizonyította, hogy a rommagyar politikai mezőny inkonzisztens és álságos, hogy a politikai diskurzusok és a mantraként ismételt autonómiázás ürügy, afféle szófordulat, végig nem gondolt manipulatív céllal használt, megtévesztő szimulákrum. De hiteltelenek képviselői is, hiszen a politikai hitelesség feltétele a szavak és tettek harmóniája, a példaadás morálja, s ez az, ami hiányzik kis szimulált politikai grundjainkról; a néppárti demagógok felfedték hiteltelenségüket, azt, hogy puszta hatalmi ambíciókat igyekeztek autonomista/föderalista, polgári és jobboldali, keresztény-nemzeti, ömlengő jelszavak mögé rejteni; a király meztelen.

Nézetem szerint érdektelen a két aprópárt további sorsán töprengeni, mindkettő egyformán kudarc, bukott formációk és bukott szereplők, a két nulla-pont-valahány százalékos pártocska szavazatainak összeadásán matekozni is fölösleges, hiszen támogatottságuk össze sem adható, lenullázták sajátmagukat (s, akkor még következik egy huzavona az egybeolvadásról, az obligát elvtelen alkudozás, székekről és arcokról, forrásokról és gyanús pénzekről, stb.). A minden bizonnyal következő politikai testvérgyilkosság-sorozat, a belső és határon átnyúló irtóhadjárat végeredménye (na, ehhez vannak csak igazán előregyártott forgatókönyveink!) mindegy is. Meglehet Gergely Balázs visszalépése mögött (ugyan már, hirtelen feltámadt túlcsorduló családszeretet!) stratégiai számítás állt, hogy Ő lenne majd az új, egyesült, (apró)néppártok kompromisszumos vezetője? Ez sem változtat(hat) a helyzeten, a rommagyar néppártiság jelszavainak és reklámarcainak befuccsolt, újabb lóra kell tenni. Valami ettől másabbat (radikálisabbat? rálicitálni az eddigiekre?) kell kitalálni, hogy Tőkés és társai tovább hurcolhassák megkopott politikai keresztjeiket, az elkerülhetetlen végzet fele. (Vajon az ex-püspöknek szóltak-e, hogy t.i. fuzionálás következik, hogy a gyűlölt szászjenő pártjának lesz újból tiszteletbelije?)

Én viszont azt a kérdést tartom fontosabbnak, hogy létezhet-e visszaút a valóságba, úgy értem azokhoz a problémákhoz, melyek megoldásában a politikának – jobboldalinak, baloldalinak, liberálisnak, stb. - elsőrendű feladatai lennének? A kérdést – franciásan, filozófikusan – Jean Baudrillard úgy fogalmazza meg, hogy milyen módon lehetséges a visszatérés egy “hiperreális”, szimulált valóságból, a valódi “realitáshoz”, hogy lehetséges-e egyáltalán? Viszonyainkra alkalmazva, mennyi és milyen mélységű kudarcra van szükség, és mennyi zsákutcás alternatívát kell bejárnia a politikai osztálynak ahhoz, hogy kijózanodjon, hogy ne délibábokat kergessen, és közben kettős beszédet gyakorolva saját piti, hatalmi érdekeit űzze, valódi és egyben gyakorlati politizálás, problémáink kezelése helyett? A rommagyar néppártiság kudarcát tekintve az egyetlen előremutató csak az lehetne, ha ezzel letudnánk egy zsákutcát, és a szereplők felébrednének lidérces álmaik lebegő világából, leszállnának közénk, és újragombolnák a nagy lájbit: új alapokra kell helyezni a rommagyar politizálást, az eddigi paradigma, a kis rommagyar politikai szimulákrum, minden irányban kifulladt, másként az implózió elkerülhetetlen.

Egyébként csak megismételhetjük: Sic transit gloria mundi… viszont, nélkülünk.