2013/09/24

Oskolák a határon



Oskolák a határon

Az emberek többsége nem figyel, sőt egyéb elfoglaltsága okán nem is figyelhet a politika köznapi üzemére, azokra a ténykedésekre, melyek viszont életbevágóan fontosak lehetnek hosszútávú célok és érdekek megvalósítása szempontjából: „a történelem /általában/ olyankor készül, amikor a kortárs krónikások semmi feljegyezni valót nem találnak” (Isaiah Berlin). Ezért sokan felkapják a fejüket, ha az érettségi eredményekről (pontosabban az eredménytelenségekről) hallanak, vagy rengeteget bosszankodnak az érintettek az iskolák torz és minden szereplőt megterhelő, valamint hatástalan működése kapcsán, de kevesen követik folyamatosan a köznapi oktatáspolitikai fejleményeket, melyeknek csupán kiemelkedő momentumai az egész életünket végigkísérő mindenféle vizsgák.
Mindenki tudja, hogy valami alapvetően rosszul megy az oktatási rendszer egészében, hogy minden szereplő elégedetlen, és szinte minden összehasonlító statisztika, illetve kutatás a hazai oktatási rendszer vészes elmaradottságát, alulfinanszírozottságát, alacsony tanári kompetenciákat, nagyon hiányos infrastruktúrát, és nyomában gyenge tanulói teljesítményt mutat. stb., stb. Az oktatási rendszer természetesen egy szélesebb társadalmi környezetbe beágyazott ezért is van az, hogy a legsikeresebb oktatási/nevelési rendszerek ott jelentek meg, és ott lehetnek sikeresek – elsősorban a finn példát szokták emlegetni -, ahol a tanári foglalkozás és maga az iskola magas társadalmi presztízsnek örvend (a magas társadalmi elismertség pedig a tanári motiváció alapja), ahol a rendszer a tanárok kreativitására, hozzáértésére és nem utolsó sorban felelősségére alapoz, valamint sikerül távol tartani a rendszertől a pártpolitikát. Az öszevetések arra a következtetésre jutnak, hogy mint Makótól Jeruzsálem a távolság a hazai átpolitizált, minden ízében recsegő-ropogó, már rövid távon is alig fenntartható oktatási rendszer és a fejlett nyugatiak között.
A hazai magyar tannyelvű oktatásról szólva, a nevelési feladatok mellett, melyeket minőségi szempontból éppencsak, hogy be tud tölteni (az érettségi eredmények lemaradást mutattak az országos eredményekhez képest is – a mindenféle statisztikai machinációk, elvtelen manipulációk ellenére is) a politikusi diskurzusokban (magasztos speechekben sohasem volt hiány) minduntalan a megmaradáshoz, az etnikai/nemzeti identitás-, a kulturális hagyományok- és az anyanyelv megőrzéséhez kapcsolják, ilyen jellegű mennyiségi feladatokat is kijelölnek számára. Sikerült is ilyen értelemben előírásokat, cikkelyeket belefoglalni az oktatási Törvénybe, csakhogy az alkalmazás akadozik, mégpedig két alapvető okból: egyfelől mert a politikai széljárás megváltozott, és a rommagyar politikai szervezet ellenzékbe kerülésével az oktatáspolitikát központi és helyi szinten irányító többségi politikusok, „álpedagógusok” elszabotálják (többek között) a kisebbségekre vonatkozó szabályozások alakalmazását, legelső példa erre a máig tisztázatlan MOGYE ügye; másfelől, mert a rommagyar oktatáspolitikusok nem teszik a feladatukat. Ezért aztán a rommagyarság „szélein”, a hagyományosan és pontatlanul szórványnak nevezett közösségekben, pontosabban a nyelvi-etnikai maradványok régióiban, osztályösszevonások, tagozat-megszűntetések és magyar iskolabezárások tarkítják a képet. A probléma magját a negatív demográfiai folyamatok jelentik, de felelőssége a magas polcon, hatalmon levő oktatáspolitikusoknak is van, akik nem képesek kihasználni még a létszám alatti osztályok engedélyeztetésének törvényes útját sem arra, hogy ne szűnjenek meg osztályok, tagozatok és iskolák. Történik ugyanis, hogy a tanév elkezdődőtt, és a minisztérium (melynek kisebbségi felelőse az egyetlen magyar államtitkár) nemcsak, hogy nem bíztatta az igazgatókat, aligazgatókat, magyar tanfelügyelőket, hogy kérvényezzék (a törvény előírásának megfelelően!) a kis létszámú kisebbségi nyelven működő osztályok engedélyezését, hanem – a törvényes határidőn belül – a mai napig, válaszra sem méltatták, azok kérését, akik idejében és szabályosan kérték azt[i]. Akiknek viszont munkaköri leírásában szerepel az oktatás és különösképpen a kisebbségi nyelven folyó oktatás ügyeinek intézése, azok figyelmetlensége több, mint egyszerű mulasztás, politikai hiba, melyet felelősségrevonás kell(ene), hogy kövessen, ha nem éppen egy következmények nélküli társadalomban élnénk. Úgy tűnik oktatáspolitikusaink ma már arra is képtelenek, hogy a közjó érdekében, a napi ügyvitelt, a rutin tevékenységeket ellássák, a törvényes szabályozások adta lehetőségeket kihasználják, felelősségük felvállalása elől pedig álságos módon, a külső asszimilációs nyomásra, a diszkriminációra mutogatnak. Újra megkérdezném, meddig még? Vajon az oktatásért felelős hölgyek és urak, a folyamatos kontraszelekció következtében, ma már teljesen alkalmatlanok feladataik ellátására, vagy – alig titkoltan – már a szászjenői útmutatásokat követik? Felszámolják a maradványközösségekben a magyar nyelvű oktatást, és átköltöztetik az úgynevezett „szórványmagyarokat” a Székelyföldre?
Nincs is olyan iskolai évkezdés vagy évzárás, melynek főszereplői ne a tolakodó, önmagukat fényesítő politikusok lennének, iskolatemetéskor pedig, milyen csendes is a politikussereg: csak bátran tessék megszólalni urak és hölgyek, az összevont, megszüntetett osztályok, bezárt tagozatok és iskolák a mérce: így tetszettek dolgozni a „megmaradásért”, a kisebbségi oktatásért, vagy csak játék volt minden (stratégiai kommunikáció?), játék a szavakkal?


[i] A maradványközösségek esetében életbevágó az a törvényi előírás (lásd. Oktatási Törvény 63 cikkely 2, 3 bekezdés), mely lehetővé teszi, indokolt kérésre, a kisebb létszámú osztályok engedélyeztetését. Ezt mostanáig a tanfelügyelőségek is engedélyezhették, mostantól minisztériumi (Directia Generala Management, Resurse Umane si Retea Scolara) feladatkör, melyet kérvényezni kell. Ez azon iskolákban indokolt, ahol az előzetes beiskolázási tervbe belefoglalták a magyar tannyelvű osztályokat, de az őszi beíratkozás nyomán sem sikerült a törvénybe foglalt létszámot elérni (elemiben 12, gimnáziumban 15 diák osztályonként). A határidő a kérések minisztériumba való juttatására szeptember elseje volt. Ott ahol csak tagozatról van szó, a “román igazgatók” nem törték  maguk a kérvényezéssel -  így a magyar diákok összevont osztályokba kerülnek, csökken a magyar tanerők óraszáma, végül román tagozatra fognak járni a magyar diákok is. De, hogy a magyar aligazgatók, tanfelügyelők, minisztériumi alkalmaztottak miért nem sürgették, kezdeményezték, ajánlották idejében a kérvények beadását, azt csak tőlük lehetne megkérdezni, ha egyáltalán válaszra méltatnák az érdekelteket. Sok iskola tett le ilyen kérést, de választ nem kapott, így az összevonás vagy megszüntetés mellett kellett döntsenek, mert egyébként az igazgatók, aligazgatók szabálysértést követtek volna el. Hát így működtetik a “magyar érdeket”oktatáspolitikusaink!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése