Ahol mutyi[i]
van, ott mutyi van.
Demokratikus-e még a magyar politikai rendszer?
„Egy olyan demokratikus államban, mely a törvényen nyugszik, nem támadhat
népvezér, mert ott a polgárok legjelesebbjei foglalják el az első helyeket;
ahol azonban nem a törvény az uralkodó, ott felbukkannak a népvezérek. Mintegy
egyeduralkodóvá válik a köznép, sok egyes emberből tevődve össze, a tömeg nem
egyenként, hanem együttesen gyakorolja a hatalmat ... Az ilyen gondolkozású nép
mint afféle egyeduralkodó, kizárólagos hatalomra törekszik, mert nem áll a törvény
alatt, despotává lesz, s így a hízelgők tesznek szert tekintélyre.” (Arisztotelész,
Politika 1292a, Gondolat, Bp.)
Hétfőn hajnalban kitört a
szavazás, és átszavazás
örömünnepe, és azóta is tart a bacchanália, ki pezsgővel, ki könnyekkel
ünnepel, de mi is történt valójában az április 6-i választásokkal?
Felületeseknek tekintem, és nem
is foglalkozom az olyan kijelentések elemzésével, melyek azzal kezdődnek, hogy
a magyarországi választási eredmények egy-egy politikus személyiségvonásaival
vagy nyilvános imidzsével, apró-cseprő vagy méretes félrelépéseivel, vagy netán
kiválóságával magyarázhatóak. Érdemit csak a rendszer szintű, vagy
strukturális, a mai magyar politikai rendszer egészének működését figyelem
előtt tartó értelmezések mondhatnak, a politikusi teljesítmények csak
másodlagos (ha nem még hátrább sorolható) összetevői a kialakult helyzetnek, az
újabb kétharmad(közeli)-os Fidesz „győzelemnek”. Az is csak jól hangzó (bon mot) publicisztikai fordulat, hogy
nem az Orbán vezette erő nyert, hanem a baloldali (sic! „kormányváltó”? Sic!)
tömb veszített; ugyanannyira, mintha azt feszegetjük, hogy azok döntötték el a
szavazás kimenetelét, akik otthon maradtak; és bár minden bizonnyal felmerül
(vagy máris felmerült) a
hatumák „felelőssége”[ii]
a kétharmad(közeli) eredmény kialakulásában, ezzel magyarázni a történteket
szintén felszínes csevegés, hogy úgy mondjam nagyobb itt („ott”) a baj.
Demokráciában a hatalom
legitimitását a rendszeres időközönként, demokratikus szabályozás és egyenlő
esélyek mellett megtartott általános választások adják. Magyarországon az
általános demokrácia-deficitet – a jogi, adminisztratív, közszolgálati médiák, valamint
a „fékek és ellensúlyok” rendszerének és intézményeinek kiürítése, leépítése, és
gyengesége mellett – a „demokraták
nélküli demokrácia”-szindróma okozza. A most felszínre került (bár
előrelátható) diszfunkcióknak, melyek mellett egy értelmesnek szánt elemzésben nem
mehetünk el, az Orbán-rezsim demokráciát szűkítő, illetve hatalmi ambíciói,
azaz szándékosan torzító ténykedése ágyazott meg.[iii]
A kiürített, és ezért szimulákrummá tett demokrácia kellékei közül a
legnyilvánvalóbb és kézzelfoghatóbb, a rezsim kemény magját érintő választási
rendszer[iv]
termelte ki az antidemokráciát, a népvezér hatalmának bebetonozását, illetve magyarázza
a valószerűtlenül torz választási eredményeket. Ezért jogos a kérdés: van-e,
lehet-e demokrácia még ott, ahol a választó korú lakosság 25%-ának voksa 2/3-os túlhatalmat
hoz a parlamentben? Beszélhetünk-e demokratikus megmérettetésről ott, ahol a
szavazáson megjelenők 44.5%-ának voksa, a parlamenti helyek 66.8%-át hozza, míg
a többi pártra leadott 55,5%-nyi szavazat csupán 33%-nyi parlamenti helyet
eredményez? Félős, hogy az adott helyzetben, az új választási törvényben előre
lepapírozott manipulatív eljárásról, módszeres és kiszámított torzításról,
afféle választási „mutyiról”, és nem demokratikus folyamatról beszélhetünk, így
lett a kétharmadból (közel)kétharmad, az Orbán-rezsim, a „balga nép” voksával termelte
újra sajátmagát. És ami még aggasztóbb, hogy a végrehajtott manőver, a módszer
modellé, politikai kultúrává válhat, és véglegesen aláássa a plurális demokrácia
alapjait, cinikussá és bizalmatlanná teszi a választókat annak központi
intézményével – a választásokkal – szemben: a magyar
polip rendszere kiteljesedik.
Rendkívüli helyzetekben egy
kormány és politikájának legitimitását a végrehajtandó változtatások, a
praktikus szükségszerűség, a veszély megelőzése/elhárítása, stb. is adhatja,
magyarán a kormányprogram tartalmával is legitimálhatja magát egy hatalom. Csakhogy a régi/új hatalom programot nem hirdetett! Csakhogy
a ma Magyarországot (magyarságot) állítólag fenyegető vész, a rendkívüli
helyzet, alaptalan híresztelés, politikai kommunikációs fogás csupán, a
szabadság-, illetve osztály-, sőt rezsiharcos szellemet a „fülkeforradalomból”
létrejött kormány tűzoltószakszerevezetis attitűdje hozta létre. Az állandó
harc emlegetése nélkül a kormány intézkedései teljesen illegitímek, vagyis sem
közgazdasági, sem jogtudományi, sem szociológiai, sem pedagógiai, stb. ráció nem indokolja
amit tettek, még pontosabban szakmai indokok mellette fel nem hozhatók. Az a sürgető kérdés
vár itt megválaszolásra, hogy legitim-e a program nélküli párt(ok) szinte
korlátlan felhatalmazása? És a racionális válasz csupán a tagadó lehet,
retroaktív szavazás, egyfajta utólag legitimáló népszavazásként érthető a
választás, és nem eljövendő programok és tervek, illetve jövőképekre adott/kapott
proaktív és előre tekintő legitimitást biztosító aktusnak. És ezt nem más
mondja, mint a népvezér maga, állítván, hogy a „kétharmad védelmi vonal”,
paraván, mely mögött saját boszorkánykonyhája üzemel, illetve: „A választók vasárnap igent
mondtak az új közjogi rendszerre, az új gazdaságpolitikára és a néppárti
kormányzásra”. Szóval biztos, hogy mindenki előtt a “keleti nyitás” és Paks vélt előnye
lebegett szavazáskor, a még nem állami monopóliumba vett cégek és érdekeltségek
elmutyizásának lehetősége?; biztos, hogy a bankok és külföldi vállalatok
elüldözése, az európai intézmények cinikus leértékelése tétette a pecsétet a
folytatásra, hozta az újabb fülkeforradalmat? Én kétlem ezt, sokkal inkább az
etnonacionalista és harcos retorika, az álbüszkeség és tudatlanság “magyarosch”
keveréke vezethetett ide: a “zsákutcás” történelmi tudat, és bizonytalan identitás
vezetett el ahhoz a fordulóponthoz, ahonnan egy egész nemzetnek nehéz lesz a
ráció irányába kanyarodni.
Orbán fehér csekket kapott arra, hogy azt tegye amit csak szeretne,
hogy ott folytassa hatalmának kiterjesztését, az egész társadalom megszállását,
a “posztkommunista
maffiaállam” rendszerének kiépítését, ahol abba sem hagyta. A logikai
szemantika megerőszakolása[v]
újabb fülkeforradalomnak
tűnik a többség számára, csakhogy ára van az ilyenféle unortodoxiának és könnyen
megeshet, hogy a most létrehozott temperálatlan túlhatalom a jövőben nem lesz eltávolítható
a rendszer sajátmaga által diktált szabályainak betartásával és valódi
forradalomra kell várni. Ne legyen igazam.
[i] A magyar médiákban és aztán a köznyelvben
ezzel a kifejezéssel illették a dohányboltok eredeti működtetőinek „leváltását”,
a politika közeli klienseknek való átjátszását egy levajazott és pártaktivisták
által eldöntött álpályázati rendszerben.
[ii] A hatumák szavazatairól kiderülhet, hogy
éppen a kétharmadot adták, az viszont máris világos, hogy egyfelől kevesebben
szavaztak, mint azt előzetesen „szakértők”
és politikusok
várták, másfelől pedig, hogy a torzító jobbrahajlás valóban az Észak-Kórea-i
választási bohózatra hajaz. Szánok majd ennek értelmezésére egy jegyzetet.
[iii] Ezt sem „emútnyocévezéssel”, sem
Gyurcsány nyegleségével, sem Bajnai vagy Mesterházy bénázásával, sem Schiffer vélt árulásával magyarázni nem
lehet: a hatalom központosítása és a demokratikus folyamatok megakasztása az
Orbán-rezsim lényegéhez tartozik. A népvezér-elvű hatalomgyakorlás
szándéka/vágya régebbi, de intézményesítését az elmúlt kormányzási ciklusban
követték el.
[iv] A választási törvény módszeresen és előre
megfontoltan tette lehetetlenné a demokratikus pluralizmus eszméjének
megnyilvánulását az urnák előtt, azt, hogy a pálya végletesen a jelenlegi
hatalomnak kedvezzen. Csak felsorolásszerűen is érdemes ránézni a változásokra:
a parlament létszámának szűkítése, a kétfordulós rendszer eltörlése, a
választókörök manipulatív újrarajzolása (gerrymandering), a győztes jutalmazása,
a méltányos és kiegyensúlyozott mandátumszámolás esélyének a felszámolása, a hatumák
fél-szavazatának bevonzása, a kamupártok és jelöltek támogatása kormányzati
forrásokból, a bojkott lehetőségének kizárásáért, a közmédiák megszállása és a
kampányszerepük torz szabályozása, stb.,stb. A törvényi változtatások drámai
következményeit a leginkább az tükrözi, hogy eredményeként a kormányzó pártok
úgy szereztek (közel) kéthatrmadot, hogy a mostani szavazóik száma mellett a
2002 és 2006-os választások alkalmával ellenzékbe kényszerültek!
[v] A
rezsím két alapvető jelszava a nemzetegyesítés (NER), és a „Magyarország jobban teljesít!”, a logikai szemantika tökéletes
torzításának, illetve figyelmen kívül hagyásának példái. Nem nemzetegyesítés,
hanem árokásás, kirekesztés és újrafazonírozás, szelektálás és megbélyegzés,
stb. folyt az elmúlt négy évben. Ugyanígy Orbán győzelmi beszédében képtelen
azt a közhelyet mégcsak elmondani is, hogy „minden magyar” miniszterelnöke
lesz, inkább a kétharmadról, mint „védvonalról” beszél, mely elhatárolja, kirekeszti
a másként szavazókat/gondolkodókat. Aztán a magyar gazdaság, társadalom,
kultúra, stb. nem jobban, hanem rosszabbul teljesített az azonos időszakban.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése