2014/04/29

Európa kihívás: faragott Pista bá't ajrópába



Európa kihívás: faragott Pista-bá’t ajrópába

Önmagukban, anélkül, hogy a politikai kommunikáció formai szabályainak megfelelően felépítenék és napirendre tűznék, a legélesebb témák sem válnak a politikai közbezéd (political agenda) vagy a kampány részévé. Márpedig az EP választási kampány lagymatagsága azt mutatja, hogy milyen kis mértékben professzionalizálódott nálunkfele a politika. Mennyire gyenge a pártok és politikusok figyelemfelkeltő és tematizáló képessége, hiszen az Orosz-Ukrán válságot és az Európát fenyegető nagyhatalmi, sőt már-már katonai veszélyt sem képesek élesen felvetni, a kampány központi témájává tenni, akként kommunikálni, és ezzel (is) mozgosítani a választókat. A megváltozott geostratégiai helyzet, az elharapózó, és minden bizonnyal elhúzódó Ukrán válság, olyan kihívások elé állítja az EU-t, és különösen annak keleti végeit, mely rövid fenállása óta talán előszőr jelent igazi megpróbáltatást (méreteiben sokkal nagyobbat, mint a volt Jugoszlávia és jelesen Koszovó problémája), a problémát mégis képtelenek mozgosításra használni a politikai aktorok. Országos szinten a Băsescu-Ponta pankrációs mérközés[i] megy, a szimulált és lényegében érdektelen adok-kapok folyik, annak a kísérlete, hogy az EP választásokat a késő őszi elnökválasztás előfutamának tekintsék, és a belpolitikai pozicionálódást, a jelöltállítást és a potenciális jelöltek láthatóságának illetve esélyeinek a mérésére  használják a szavazást.
A vetélytárs nélkül maradt RMDSz pedig szemmel láthatóan bizonytalan, nem képes még arra sem, hogy a szinte magától kínálkozó témákat beemelje a kampányba, hogy felvesse és kiélesítse a problémákat, és ezzel mozgosítson. Az olyan közhelyek, hogy „ne döntsenek Brüsszelben nélkülünk”, vagy hogy vigyük el a problémáinkat, és mondjuk el az EP-ben, stb. eleve kevéssé mozgosítanak, de ha erre ráadásul a vezérek kiábrándult és rezignált nyilatkozatai jönnek, hogy t.i. kormányon, és majd az EP-ben is megtesszük, ami tőlünk telik, de ugye nem vagyunk túlzottan optimisták az eredményeket illetően, az egyenesen demobilizáló. Egy emberöltővel a rendszerváltást követően, újra és újra megmutatni, hogy „vagyunk”, hogy kisebbség vagyunk, hogy ebből – mint általában – hátrányok származnak, és ez nem jó, illetve valamit tenni kellene e hátrányok kiegyensúlyozására, biztosan nem elég a mozgosításhoz. Bár kísérleteznek a jelöltek annak a bemutatásával, hogy a brüsszeli döntések miben és mennyiben befolyásolják létünket, a dolog egyre hatástalanabb. Mert, a bonyolult döntési és pályáztatási/elszámoltatási rendszer végül elfedi magát az európai támogatások tényét is, a bürokrácia nyűge, és a kudarc, ha nem sikerült EU-s pénzt lehívni/elszámolni, no meg a közbeiktatott sok-sok korrupciós momentum és átláthatatlan mechanizmus lebeg a szavazók szeme előtt. A megtapasztalható európai tétek jól kibélelt hivatali ajtók mögött rejtőznek, korrupt és minden hájjal megkent barátságtalan őrzők védelmében, kiszabadítási módozatait pedig még fel sem vázolta a szövetség, nemhogy sikerüljön neki. Európa itt van, sőt bizonyos értelemben (és a határainknál kopogtató válság ezt egyre megtapasztalhatóbbá teszi) bennünk van, csak fel kellene fedezni, operacionalizálni, láthatóvá és élhetővé kellene tenni, lefordítani, értelmezni, használni és építeni, stb. A mozgosítás meg akkor lehetne sikeres, ha mindezt már a kampányt megelőzően sikerült volna egy koherens programba/tervbe foglalni, egy egységes képet kialakítani arról, hogy „Nekünk minél több Európa kell”,  és most szigorú napirend szerint közvetíteni azt.
A kampányban elkövetett legyintés, a slendrián fogalmazás viszont, – hogy „nem számítunk csodákra a koalíciós együttműködést illetően”; vagy ami a MOGYE körül zajló áldatlan politikai háborút illeti, azt mondani, hogy a dolog lényegtelen, majd csak megoldódik valahogyan: ”... mi ettől nem izgatjuk magunkat, /az EMNx felszólításától/…. Tudomásul vesszük, legyintünk és megyünk tovább” – több mint bűn, ez politikai hiba a javából. Meglehet nincs tudatában annak, amit mond, vagy csak azt gondolja, jól áll neki, ha laza, de Kovács Péter mégiscsak azt üzeni: vannak égetően fontos kérdések, mint a MOGYE magyar tagozatának ügye, ami nem a szövetségre tartozik, de legalábbis nem aktuális. Amit kiengedhet a kezéből, átengedhet másoknak, aminek a megoldását indokolatlanul halaszthatja, amire legyinthet, miközben az egész közösség szavazatát kéri. Miért is? Hogy “ott (l)egyenek Brüsszelben”? Miért is? Hogy egyes kérdéseket halogassanak, hogy hárítsák a felelősséget, hogy a klientúra érdekeit egyengessék, nehogy be kelljen ismerni az államtitkár kudarcát (N.B. Király András még “ellenzékből” is államtitkár volt![ii]), hogy elfedhessék a tehetetlenségét, tehetségtelenségét?
Nem kívánok fogadatlan prókátor lenni, de a MOGYE – minden szempontból jogos és praktikus, az anyanyelvi oktatáshoz és általában a szakmai nyelvhasználathoz kapcsolódó, ráadásul a multikulturális egyetem kolozsvári modelljében már precedenssel is rendelkező, stb. – ügyét kellett volna kampánytémává tenni. A Brüsszelbe utazó tarisznyáknak nem kétes eredetű páleszt és faragott Pista-bá’t kellene tartalmaznia – mondjuk öt-hat generációval ezelőtt, hamuban sült pogácsa társaságában, esetleg azt kellett volna – hanem a MOGYE, jogos és sürgető, elvi és pragmatikus szempontokkal, és ütős érvekkel megtámogatott ügyét.
Ha nem jön össze az 5 százalék, majd zaláni pálesz mellett énekelhetjük az örökbecsű nattyon székely siratót, hogy aszongya: „bajuszom megpödröm, mert tarisznyámban faragott Pista-bá’ lapul, de csuhajja”, a „Fölszállott a páva” (vagy tetszőlegesen egyéb bordal-nóták) dallamára, vonós, verős és nyúzós hangszerelésben.


[i] Ha nem lenne törvénytelen, no meg a jó ízlés ellen való, már megszokhattuk volna, hogy az elnök fittyet hány függetlenségi fogadalmára, és az új pártja mellett nyiltan kampányol, lánya és régi … szőke pártfogoltja érdekében. Szereptévesztésében felsejlik a teljes román politikai mezőny és a megfelelő politikai kultúra nyomorúsága.
[ii] Valamelyest ismerve az RMDSz klienteláris rendszerét és a kontraszelekció mechanizmusait nem csodálkozom azon, hogy Király András államtitkárrá lehetett, de azon mégiscsak megütődik az ember, hogy az is maradhat, a szemmel látható kudarcok, a tehetetlensége, sőt felelősség előli menekülés és sunyítása ellenére, tovább élvezi a vezérkar bizalmát. Sem a példátlanul gyenge érettségi eredmények statisztikai eltussolásának kísérlete, sem az a szakmaiság minden jelét nélkülöző válasz-féle, amit Péntek János jogos bírálatára adott (megengedem, tanácsadója, de az ő nevében), meg nem ingathatják székét. Különös, különös dolog lehet a háttérben… ceterum censeo.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése