Kampányzene: szakállas nő tematizál
Európa-szerte fura jelenségen
keresztül tematizálódik az idei EP választási kampány; a szakállas énekesnő
Conchita, szokatlan (querr) másságának témájára lendül be a politikai kampány.
Semmi kétségem, hogy az eredetileg (nyárs)polgár-pukkasztásnak indult hakni,
olyan vitát robbant be a médiákba és különösképpen az interaktÃv-közösségiekbe,
mely, szemben az Európát ért nagy kihÃvásokkal – mint az ukrán válság és (Kelet)-Európa
megváltozni látszó geopolitikai helyzete; vagy a „fennálló” világrendszer(telenség)
átalakulása; az integráció folyamata, lépései, üteme, és helyszÃnei; a
pénzügyi-gazdasági válság utókezelése; a demokratikus intézmények kiürülése; az
emberi és különösen a kisebbségi (lásd bevándorlók témáját is) jogok
kérdésköre, etc. – (végre) eléri a
nagyközönség ingerküszöbét, és kampányt tematizál. Még mielőtt arról szólnék,
hogy pontosabban milyen politikai kommunikációhoz kapcsolódó problémákat hoz
reflektorfénybe; és most a sok szÃnházzal és show-műsorral, médiahatással és
szcénával kapcsolatos jelzÅ‘ és analógia a legadekvátabban fejezi ki az – lássuk
be sokaknak igencsak bizarr – esztétikai
élmény szimbolumokkal közvetÃtett hatását, és indokoltan válnak a leÃrás, és
értelmezés szókészletévé; a szakállas énekesnÅ‘ szÃnrelépése, és váratlan sikere
egy mérsékelten izgalmas popzenei vetélkedőn, szólnom kell néhány szót az
előadásról, a performanszról magáról. Nem vagyok hirtelen lett zenekritikus,
sem az előadóművészetek szakértője/kritikusa, stb., ezért azokat az összetevőit
és vonatkozásait tekintem a „szakállas énekesnÅ‘” jelenségnek, melyek
reflektorfénybe kerülésével alkalmasak arra, hogy szimbolikusan, és aztán
„kampányrealitásként”, tematizáljanak, sÅ‘t kiprovokálják a pro és kontra
politikai diskurzusokat, a vitát. Ráadásul a Celine Dion-os, kissé csepegős,
romantikus slágerek kedvelője/fogyasztója sem vagyok. Magánvéleményem mégis az,
hogy Conchitának „van hangja” és visszafogott, nem túlcicomázott elÅ‘adásmódja,
a zene lendülete, ritmusa és fordulatai, stb. átlagos fogyasztói kultúrán
edzett – tehát nem túlságosan vájt – fület gyönyörködtetÅ‘ek. MeggyÅ‘zÅ‘désem, hogy
sokaknak esztétikai élményt, de legalábbis fogyasztható populáris zenei
artefaktumot jelent(het): apró katarzist hoz(hat). Ha a közönség mondjuk
rádión hallgatja, és nem látja az előadó bizarr imidzsét, a produkció, talán a
mostani szavazatoknál is többet vonzott volna, stb. Azt akarom ezzel jelezni,
hogy ami a szakmai és közösségi zsürizést illeti, az osztrák énekesnő
teljesÃtményének értékelését, dijazását, elfogadom, rendjén levÅ‘nek találom. A
szakállas énekesnő polarizál, (végletesen) megosztja a véleményeket, nemiségének
„irritáló meghatározatlanságával” kétszeresen is felborÃtja a világ (már-már
elfogadott, sőt nyugaton a többség által tolerált) rendjét; igazi querr (furcsa, különös,
szokatlan) jelenség, hiszen nem egyszerűen férfi nemi identitását nőire
cserélÅ‘, és külsÅ‘ségekben ezt bemutató, “sima” transzvesztita,
mint szakáll nélkül lenne, hanem van még benne egy csavar: nőnek is csak
„félig-meddig” nÅ‘, hiszen szakállat visel.
Conchita
a két-, vagy semleges nemű, és
ezzel „nemi identitás nélküli” dÃva, aki nem csak a vizuálisan is megjelenÃtett
nemiség esszencialista, kétosztatú kategóriáját Ãrja fölül, hanem a nemek közti
konzervatÃv/tradicionális sorrendet semlegesÃti (gender order), karikÃrozza, és
efemer, múló/múlandó voltát jelenÃti meg. És itt van egy nagyon alapvetÅ‘ eleme
annak, hogy a „jelenség” lényeges világnézeti/politikai vitát (sÅ‘t nagyon intenzÃv
verbális összetűzéseket) képes kirobbantani. De nem csak a radikális
férfipártiságot (macsóságot), a maszkulinitás bevett felmutatásának jeleit
provokálja, hanem egyszersmind a radikális feminizmusnak a nemek közötti uralmi
viszonyoknak radikális felborÃtási kÃsérletét, átfordÃtását, a nÅ‘i
fennsőbbrendűség eszméjét, és a nők elsőbbségét is ironizálja, még helyesebben
kritizálja. Ezzel viszont nem csak a (neo)konzervatÃv, fundamentalista és
populista (stb.), hagyományos nemi szerepeket biológiai, természetes stb.
alapokra visszavezetÅ‘k (a közÃzlést a maguk ideáljai szerint meghatározónak
gondolók, az Ãzlések fölötti monopóliumot maguknak revendikálók, stb.) számára
botrányos, (szándéka szerint legelÅ‘ször Å‘ket provokálja elsÅ‘sorban – a nemi
identitás megválasztásának szabadsága és a tolerancia nevében), hanem azon
(nyárs)polgárokat és köznapi
hipokritákat is fölháborÃtja, akik egyébiránt és privátban magukat toleránsnak
(pontosabban szoft-toleránsnak, nyilvánosan a pc beszédet gyakorlónak, „butik multikulturalistának”,
trendi eurókonformistának) a mindenféle másság iránt nyitottnak gondolják,
illetve igyekeznek bemutatni, és akik most akaratlanul is lelepleződnek
(tükörként szembesülnek a látvánnyal, és azzal is, hogy t.k. nem képesek a
„megtapasztalt”, a „látható”, a nyilvánosan is felmutatott, stb. másságot
tolerálni): a dupla fintor, a kettős tűkör, (melyben a fogyasztó filiszterek
fura mód tükröződve/lelepleződve látj(hat)ják meg magukat), kétszeresen
provokál. A szakállas énekesnő és performansza tehát messze túlmutat egy kissé
avittas és gagyi dalfesztivál világsikert nem ÃgérÅ‘ gyÅ‘ztes elÅ‘adásánál (és
ennyiben már nem is pusztán a szórakoztatóipar része): allegorikus (olyan
kifejezési mód, performansz, ami valami mást mond el, mint azt első látásra-hallásra
gondolnánk, „egy dolgot mond és egy másikat jelent” – mégpedig „orientáló
allegória”, amint James Clifford mondaná), maga a szimbolikus (tehát ambivalens,
sokrétű és sok jelentésű) „Európa-látomás” (Eurovision). Valójában tehát, az
ilyen bizarr módon megjelenÃtett Európa allegóriája, a rajta keresztül
megmutatkozó értékválasztások, filozófiák és politikai kommunikációs stratégiák
vál(ha)t(n)ak a kampány témájává. Mégpedig úgy, és annyiban, hogy a mindennemű
és rangú médiák és ezáltal a közvélekedés ingerküszöbét messze meghaladó módon,
értsd botrányosan, stb. – és itt van egy
nagyon lényeges eleme annak, hogy a „jelenség” lényeges világnézeti/politikai
vitát (sÅ‘t nagyon intenzÃv verbális összetűzéseket) képes kirobbantani –,
szimbolizálja, és fejezi ki, a nemiségre, másságra és mindenféle kisebbségekre,
stb. vonatkozó értékeket, és persze a hozzájuk kapcsolódó toleranciára, egyenlő
jogokra, elismerésre, esélyegyenlőségre, stb. utal. Másfelől pedig provokálja
az ezek korlátozását, konzervatÃv/keresztény cenzúráját, hagyományos
elhallgatását, marginalizálását, ignorálását, a másság el nem ismerését, az
ilyenszerű, egyébkét Európában szintén jelen levő attitűdöket provokálja, képviselőit
szÃnvallásra készteti.
Akár jól kitervelt (pr) reklám és/vagy
kampányfogás volt a szakállas énekesnő
szÃnpadra állÃtása, akár, egy a versenyelÅ‘ny megszerzésére irányuló
figyelemfelkeltő hakni, showműsorban bocsánatos hatásvadász koreográfia
(imagológia), a langyos és sok szempontból anakronisztikus, műfaját tekintve
zavaros dalfesztivál sikeres meghekkelési kÃsérlete – véleményem szerint – a
jelenségnek erős kampányhatása lesz. Azt prognosztizálom, hogy nem a
baloldali-liberális félnek fognak kedvezni ezek a kampányhatások, hanem a
konzervatÃv-populáris és szélsÅ‘jobboldaliak, no meg az eurószkeptikusok fognak
profitálni belÅ‘le. Akkor is, ha a „hallgatag” többség még nagyobb arányban
marad távol az urnáktól, és akkor is, ha a hangos jobboldal – amelyik most
ismét egy húron pendül(het) a szélsÅ‘jobbal, sÅ‘t az EU-n kÃvüli (mindenekelÅ‘tt
orosz, és fehérorosz) reakciós „támogatás” is begyűrüzhet[i]
– aki a vita folyományaként (tiltakozó) proteszt szavazatokat lesz képes
begyűjteni. Tisztán látszik, hogy az eurószkeptikus,
intoleráns és ultrakonzervatÃv politikai mozgalmak, pártok és szóvÃvÅ‘ik
értik úgy, hogy „fogást találtak”a nyugati értékrenden és ezt ki akarják
használni, fölöttébb eltúlozva a dolgot. Megtévesztő ebben az értelemben is a
jelenség, hiszen toleranciát, szabadságot, a másság elismerését (lásd
„elismerés politikája”) tűzte ki céljának (mind explicit, mind implicit
formában), de közben hatásában az ezzel ellentétes normákat képviselő oldalt
juttat(hat)ja szavazati előnyhöz. Azoknak kedvez(het), akik álságos módon
gyerekeik megrontását vizionálják a gesztusban[ii],
akik a toleráns, pluralista, nyitott, és minden vonatkozásban szabad Európa
ellenségei, és élnek itt ilyenek, nagy számban.
[i] Az
orosz és a fehérorosz politikusok jelezték radikális ellenségeskedéssel
tiltakozással, hogy a Conchita szerepeltetését és elsÅ‘ dÃját, a dekadens és
minden vonatkozásban hanyatló Európa számlájára Ãrják, azzal azonosÃtják az
énekest. Paradox módon kerültek Conchitával szembe az orosz iker,
euródalfesztiválon résztvevÅ‘ lányok, akiket viszont – politikai meggondolásból
– kifütyült a nagyérdemű Koppenhágában, és ezzel még az áldozati szerepet is
felkÃnálták a habzó szájjal gyűlölködÅ‘ orosz szónokoknak.
[ii] Javaslom azon szülőknek, akik a szakállas
énekesnő láttán, hangos műfelháborodásuknak adtak hangot, hogy követeljék a
farsangi mulatságok és mindenféle álarcos karneválok betiltását is. Vagy
kecskének öltözni komilfó, csak más neműnek nem? Egyébként pedig nyugodtan
mondják gyerekeiknek, ha azok rákérdeznek arra, hogy miért van nőnek öltözve a
bácsi („bácsi, maga néni”- „néni maga bácsi”? szokták kérdezgetni régebbi
gyerekek, és jól szórakoztak fölötte), hogy a showműsor olyan, mint az álarcos
bál, az emberek különösen, másképpen öltöznek, mint a hétköznapokban, és
meglátják: az apróságok rögtön érteni fogják, sőt mókásnak fogják tartani a
dolgot.
jut eszembe (asszociáció gyanánt) egy másik sztori, nem performansz jellegű és kicsit mégis, fotóművészet és óriásplakát https://www.google.com/search?q=%C3%B3ri%C3%A1splak%C3%A1t+meztelen+%C3%B6reg+h%C3%B6lgy&source=lnms&tbm=isch&sa=X&ei=ArxxU-3oHq6y7AbSm4CADA&ved=0CAkQ_AUoAg&biw=1024&bih=485#facrc=_&imgrc=50gA0fHGauJ9vM%253A%3BDOCT6nhdAUHnFM%3Bhttp%253A%252F%252Fwww.kreativ.hu%252Fimage%252Foriginal%252F57041.jpg%3Bhttp%253A%252F%252Fwww.kreativ.hu%252Fkozterulet%252Fcikk%252Fmeo__betiltott_plakat%3B200%3B307
VálaszTörlés