2014/07/29

A "bármi" éppen megtörtént

A „bármi” éppen megtörtént

Tusnádon a kocka ismét el lett vetve, és míg repül bármi megtörténhet. Nincs sok újdonság, viszont az összképet tekintve, mégis van némi „meglepi” Orbán idei, Tusnádon elhangzott, programatikus diskurzusában. S mint a politikában lenni szokott, a beszéd egyben cselekvés is – a falra festett ördög már száll is lefele a falról – a vízió politikai valóságként behatárolja, és szabályozza világunkat. Az a politikai filozófia, hatalmi és államszervezési rendszer, melyet a magyar miniszterelnök szombaton bejelentett – a kurzus, melyet eddig többnyire homály födött, de annak ellenére működött, hiszen most éppen a „folytatás”-nál tartunk – ritkán volt integrált rendszerként, politikai projektként nyilvánosan megfogalmazva. Vagy legalábbis nem Európában és nem a II. Világhaborút követő évtizedekben. (Utoljára talán Mussolinitől hallottunk a mostani beszédben felvetett gondolatokról és krédóról: a szabadság és egyenlőség kárhoztatásáról, az erő dicséretéről, az autokrácia imádatáról, haladásellenességről, (köz)munka alapú társadalomról, stb.!). A meglepetést a demokrácia végének az a frank, közvetlen és derűs bejelentése okozhatja, amellyel Orbán mikrofonhoz ült, és egy szép nyári szombat délelőttön, újra elkápráztatta közönségét. Az „illiberális demokrácia”, mint fényes jövő lett ugyanis bejelentve, és ha valaki nem pontosan értette volna, hogy miről is beszél, annak példákat idézve segített a vezérszónok. Eszerint a jövő az orosz, kínai, török állammodell (mit vétett itt Szingapúr és India, az számomra már tényleg talány, mint, ahogy azt sem értem, miért nem lett a Boko Haram és Észak-Korea felsorolva?), az oligarchikus, és autoritér, áldemokratikus rendszerek, félkomcsi, zavaros és kiszámíthatatlan szerveződések, nacionalista és fundamentalista rezsimek példája. A nagy bejelentések politikusa, és az illúziókeltés nagymestere csupán érveket (bár kétséges, hogy lennének ilyenek) felejtett el felsorakoztatni nyugati demokráciát temető kinyilatkoztatásakor (hacsak egy félreértett, és összefüggéseiből kiemelt, bárdolatlan és tisztességtelen álhivatkozás nem számít annak, amit egy harvardi professzor elemzéséből koppintott szövegíró). Talán arrogáns, lekicsinylő gesztusait szeretné érvként eladni híveinek, azon heherészve, hogy bezzeg az amerikai elnök perbe fogható, nem úgy, mint ő, aki jól is nézne ki, ha leváltható lenne? Ami különösen aggasztó Orbán tusnádi, urbi et orbi elmondott szövegelésében, a nyugati demokráciák végének ujjongva való bejelentésében, az a vastaps ami követte. Az, hogy egy demokrata ember sem akadt sem pódiumon, sem a tömegben, aki értetlenségében zajongjon vagy kéretlenül is kérdezze a rétort: ugyan mi változott meg, miért hogy Magyarország kifele fordult az EU-ból, hogy feladta azokat a demokratikus és szabadságeszméket, mellyel a rendszerváltás indult, hogy elfeledte ’56-ot, és ma Moszkva fele tekint? Az idei tusványos a magyar demokrácia végének örömünnepévé változott! Vajon erre szavaztak az „egyes” és a kettős állampolgárok? Tényleg „ezeket az oroszokat várták”? Magyarországot putyinland-nek álmodták volna a fülkeforradalmárok? Kétlem – és a magukat jobboldalinak, de (még) demokratának mondó értelmiségiek és szóvívők hallgatása talán jelzi is ezt – inkább hiszem, hogy a vezér mindenkit átvágott, olyan irányba szaladt, melyet csak ő akart, és amely zsákutca: követhetetlen.
És akkor el ne feledjük, az antidemokratikus vízió, melynek elemeit az elmúlt négy évben már építgette a magyar kormány (többek között az új alkotmány, mely már nem is alkotmány, csak alaptörvény, az AB hatáskörének megnyírbálása, médiaszabadság (gazdasági) korlátozása, gazdasági és piaci mechanizmusok fölötti kontroll, stb.) itt, Romániában, Székelyföldön lett bejelentve, egyes helyi vezetők és jobboldali politológusok, meg értelmiségiek lelkes tapsától kísérve. Hogy Tőkés és csatolt részei (EMNx-ek) észre sem veszik (illetve – busás brüsszelli fizetés és egyéb támogatások ellenében – elhallgatják), hogy az oly sokat sulykolt autonómia, az Orbán által most éppen elkárhoztatott nyugati típusú liberális demokráciák szerves része, hogy a kisebbségek önrendelkezéshez való joga csak ott működőképes, ahol nem csupán a többségi elv működhet, hanem az állam garantálja ezt a jogot, függetlenül akár a többségi akarattól is, nem meglepő. De, hogy székelyföldi, magukat megveszekedett autonomistának mondó diplomás eremdéeszes vezéreink tapsolni tudnak az illiberális demokráciának, az orosz, török, kínai modellnek, az mégiscsak furcsa. Vajon az RMDSz programjának, mely pontjában hisznek még az elfideszeződött kiskirályok (ismétcsak Tamás, Antal, Borboly), vajon, mely kitétet értelmezik kívánatos illiberális demokrácia-építésként? És ha majd a román miniszterelnök vagy államelnök az orbáni modellt fogja mérvadónak tekitneni a romániai kisebbségpolitikára nézve – magyarán a kurdok és ujgorok sorsára szeretne juttatni – azt rezignáltan elfogadják székelyföldi kiskirályaink, vagy önfeledten tapsolni is fognak hozzá? És itt a költői kérdés, vajon miért hallgatnak a központból vezető urak/hölgyek, hogy vélekedik a nyugati demokráciától való elfordulásról Kelemen és Borbély? És ha a magyar vezér ma a civil társadalmi szerveződéseket (NGO-k) „idegen ügynökök szervezeteinek” mondja, vajon holnap nem léphetne fel a román állam hasonló filozófiával a magyarországról támogatott Sapientia Alapítvány, vagy a Demokrácia Központok, vagy sajtóorgánumok, esetleg éppen az ottani támogatást osztó RMPSz ellen? Egy iyen fellépést is taps fogadna, vagy meg sem állnának az éppen, szavakban bukott Strassburgig a felháborodott, dühtől tajtékzó vezéreink? Tessék mondani az etnikai alapú nemzetállam Orbán által vizionált képe rendben van, csak ha majd más mondja/teszi ugyanezt, akkor fogunk tiltakozni, honnan a többes mérce moráljának ez a cinikus áhitata, vagy mindnyájunkat palimadárnak néznek?

És végül van még egy félelmetes félmondata a „vezérlő tábornoknak” miszerint, ha a román állam nem támogatja az itteni magyar közösséget, ha az a költségvetésből nem kapja meg „a neki járó (sic!) forrásokat”, akkor azt a magyar államtól megkapja. Abban a kontextusban, ahol a jövőről az a legbiztoabb tudás, hogy „bármi megtörténhet”, ez bizony csak azt jelentheti, hogy a magyar kormányfő, olyan lepésekre készül, melyekre válaszként a román kormány megvonhatja a „nekünk járó” támogatást (kettős állampolgárok, most kéretik figyelni!) és, akkor majd ő, mint magyar állam (sic!), fog beavatkozni, támogatni. Az idei tusványos a vég kezdete...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése