2015/01/27

Kussolj magyar!



Kussolj magyar!

Kis rommagyar közéletünkben rendre elmaradnak a közéleti viták, olyan sorsdöntő kérdésekben, melyek a nyilvános okoskodás és végül a konszenzus témái, alanyai kellene hogy legyenek, és amelyek nélkül esély sincs a rommagyarság társadalomként való egyszerű újratermelésére, nemhogy esetleges kiteljesedésére. A nyilvános diskurzusok megosztottsága és egymás ellen fordulása önmagában nem gond, hiszen párbeszéddel, vitával a dolgok mögöttes tartalmainak feltárásával és érvek, ellenérvek felsorakoztatásával (konszenzusorientáltság – Habermas) végül mégiscsak kialakulhatna egy közös nevező, amihez aztán igazodhatnának a közéleti szereplők, sőt a „köznép” maga. De erre ma sokkal kevesebb az esély, mint bármikor korábban. Gyakran tettem szóvá, illetve boncolgattam a közélet sívárságát és manipulatív voltát a politikai folyamatok vonatkozásában, mondván, hogy az elhallgatás a nyilvnosság kizárása a döntéshozatalból – végső soron, és a jellemző politikai kultúra mellett – már-már az egész közösség demokratikus közéletének létét fenyegeti. Olyan kódolt politikai paneleket, sujkolt üzeneteket kapunk, a magát végeláthatatlanul ismétlő, egymásra hivatkozó, redundáns, sőt klónozott média részéről, melyet  – szakértőknek mondott – háttérkommunikátorok, PR vezérek, gondosan becsomagolnak, és aztán manipulált, torz formában elénk tálalnak. (Csak egy példa, hogy az MTI hírekre vár minden rommagyar sajtótermék, mely hirügynökség bizonyítottan megbízhatatlan, szűk szavú és manipulatív nemcsak a magyarországi, vagy térségbeli, hanem a hatumákkal kapcsolatos „híreiben” is). Az így előregyártott tartalmakat aztán mantraként ismétlik, hivatkozzák, szajkózzák, stb. a médiák, legtöbbszőr mellőzve mindenféle valós vitát, kételyek megfogalmazását, új megközelítések felvetését, stb. A politikai manipuláció „önérdekének” megfelelően szemérmesen hallgat a média, mindenről, amiről „hallgatnia kell”, illetve tudjuk, hogy melyik, kiknek a politikai érdekei, elvárásai, és üzeneteinek megfelelően adja elő a dolgokat. A virtuális határokat szinte senki nem feszegeti, mindenki a maga térfelén[i], a maga képmására elképzelt „közönségéhez” szól, és végső soron annak előítéletes gondolkodását, barlangképeit és rögeszméit, stb., igazolja vissza, és erősíti meg, forognak az imamalmok, jobb és baloldalon, azonmód.
Nem csoda, hogy még az alapvető politikai kérdésekben sincsenek információk, érvek, a köznapi ember számára felfogható életszagú, netán racionális diskurzusok. Hat hete nem hangzott el egyetlen épkézláb érv sem arról, hogy miért is kellett önként távozni a kormányból[ii]? Vagy, hogy miért kampányol a szövetség a (kilencven százalékban!) dél-tiroli statútummal, mint hevenyészett székelyföldi autonómia-programmal, a rommagyarság valós problémáinak (szociális, oktatási, gazdasági problémakör) felvállalása helyett? stb. Még olyan tényekkel kapcsolatos elemzésekben és közlésekben (valójában puszta politikai kinyílatkoztatások) sincs valós tartalom, megbízható és hiteles információ, melyek egyébként számszarűsíthetőek. Mondjuk, mint az, hogy a Székelyföld (reálisan a három székelynek mondott megye) gazdasága hányadán áll, hogy netto haszonélvezője a központi költségvetésnek, vagy elvonás van?, hogy az országosan legalacsonyabb fizetések és jövedelmek mögött mi áll?, hogy az infrastruktúra szembetűnő elmaradottsága, valójában minek a következménye?, hogy (mielőtt tucatnyi röpteret építenek) egyáltalán milyenek a gazdasági kilátások? stb., stb., stb. Nem, az autonómiázás zaja és füstje mögött minden téren folyik az elszigetelődés, a leszakadás, még az országon belül is. A források elosztása felől pedig egy szűk kör (elitnek mondani túlzás, de maffiaszövetségnek nevezni is túl igényes – leginkább a prekariátus hányott-vetett felső hányada, vagy az uborkafára ilyen-olyan segítséggel felkapaszkodó rétege, a dzsentri és/vagy úrhatnámok, bennfentesek foghíjas hada) dönt, aki aztán a döntések haszonélvezője is. És a médiamunkások szerint nincs is itt semmi amit kérdezni, sőt azt üzenik: tessék csak szépen továbbhaladni, nincs itt semmi látnivaló.
A nyilvános, közéleti viták szinvonalát, és főként a lényeges dolgok elhallgatását viszont, nem csak politikai (és persze egyéb természetű) érdek határozza meg, hanem a rommagyar társadalomban fellelhető közéleti tudás (pontosabban tudatlanság) jellege és állapota, a tudáspiaci részesedés és általában a szakszerű, hozzáértő, megalapozott, dokumentált, stb. tudás hiánya – tisztelet a kivételnek. Úgy is foglamazhatnék, hogy nincs meg még a magát műveltnek és értelmiséginek gondoló, stb., társaságban, úgy is, mint potenciális szöveg, kép és hangfogyasztóban, a minimális szociológiai tudás ahhoz, hogy érdembeli közéleti viták bontakozzanak ki. Ismétcsak a gyér kivételtől eltekintve maguk a médiamunkások is csak valamiféle nagyon szűk körben kontextualizált, földhöz ragadt, köldöknéző (lehet választani) perspektívából képesek látni és láttatni a társadalmi/gazdasági/kulturális, stb. folyamatokat. Szociológiai perspektívának, a rövidség kedvéért, azt nevezem itt, hogy egy átfogó – ha nem is a 7,5 milliárd ember virtuális szempontját felölelő –, de legalább a faluhatárnál tovább tekintő nézőpontot vegyünk fel, helyezzük szélesebb összefüggésbe a körülöttünk föllelhető dolgokat, reflektáljunk a világ és benne a saját emberi, közösségi, stb. létünkre (la condition humaine – mondhatni). (A máshol megunt "egyfelől és a másfelől" típusú kétkedő, több szempontot felvető, akár spekulatív, de érvelő, stb. beszéd hiányzik közéletünkből.) Félreértés ne essék, nem azt állítom, hogy semmiféle tudás sem lelhető fel hangadó értelmiségiek koponyájában, csak azt, és ezt viszont határozottan, hogy frusztráltságuk és világtól való elfordulásuk abból táplálkozik, hogy a meglevő tudásukat képtelenek a tudáspiacon kelendő áruként felmutatni, illetve értékesíteni: a működő, és piacképes tudásnak vagyunk híján![iii] (Ez természetesen az oktatási rendszer problémája is, ahol a konformitást mindenkor nagyobbra értékelik a kreativitásnál, iskoláinkban az a jó diák, aki nem kérdez, és mindenben konform, aki azokat, az egyébként igen alacsony standard szerint megállapított lexikális ismereteket képes felmondani, amire ez a rendszer épül; nincs helye a kísérletezésnek, a fantáziának, az újnak, csak az tudás, ami „régi”, ami prekoncepciókon és nem egyszer előítéleteken épül; nem utolsó sorban pedig az a jó, ha a nebuló tudását „otthonról” hozza, már úgy, hogy a szülők elég tehetősek ahhoz, hogy magánórákat fizessenek, mintha ugyan nem közpénzből működne az iskola maga, stb. Így aztán kizárt, hogy az iskolából kikerülő fiatal megszerzett kulturális tőkéjét, gazdasági tőkévé konvertálhatná a munka világában (lásd. Bourdieu), azt hiszem a leginkább a különféle – gazdasági, kulturális, társadalmi és szimbólikus tőkeformák - egymásba való átalakításának képessége veszett el, illetve hiányzik társadalmunkból!).
És senkinek sem áll szándékában a tudáspiac kiszélesítése és tartalmassá tétele, az első reflex, hogy kihasítani és hermetikusan lezárni egy-egy nagyon szűk médiateret, de aztán olyan falakkal körülbástyázni, hogy madár se tudjon ott átrepülni!, hogy a konkurenciának írmagja is kivesszen a falakon belül, hogy csak a törzsökös, (beágyazott) saját válogatott közönség férjen hozzá az egyes médiadiskurzusokhoz. Lassan-lassan, és különösen a média-piac hiányából fakadóan, a mindenki mást letorkolló, vérmes és arrogáns, de végtelenül buta trollkodó prekariátus kis körei maradnak médiafogyasztókként, akiknek a magukat értelmiségnek mondó propagandisták ír(ogat)nak. A hangadók pedig eldöntötték, ha nem képesek lépést tartani a világgal (nemrég még értéknek és megszerzendőnek számított a naprakész, az up to date tudás, ma már egyenesen megvetik, vagy legalábbis gyanúsnak tekintik – ismétcsak tisztelet a kivételnek), akkor a világot akarják „visszaépíteni”, egy megelőző korszak intézményi és eszmei szintjéhez. Egyre erősebb a meggyőződésem, hogy mindenekelőtt a székelyföldi hangadó elit, aki a két világháború közötti közéleti diszkurzus visszaépítésén ténykedik, a decivilizációs folyamat (Norber Elias) elindítója és legfőbb hordozója. Ami 75-80 éve civilizációs-modernizációs nemzetépítő ideológia volt, és bizonyos értelemben progresszív, annak mai hangoztatása decivilizációs következményekkel jár[iv]. Ráadásul észre sem veszik mit tesznek, hogy modernizációs elképzeléseik között a legerősebb, az antimodernizáció, premodern korokhoz való regresszív visszalépés.





[i] Egyenesen veszélyes, de legalábbis fölöttébb kényelmetlen megpróbálni átlépni a határokat, még a legdecensebb és elegánsabb formában is. Nem irigylem, azért amit a foter.ro főszerkesztője kapott saját trollkodó kommentelőitől, amiért elkövetett egy kiegyensúlyozottabb, körültekintőbb és nem a jobber sémákat és neokon értelmezési kánonokat követő cikket, a párizsi terrortámadások kapcsán. Több, mint száz bejegyzésben kapott hideget, meleget, alázták és már-már anyázták, „saját” törzsközönségének mindenre elszánt tagjai.
[ii] Nem csoda, ha rejtett forgatókönyvek és összeesküvéselméletek ütik fel a fejüket a témában.
[iii]Még azt sem lehetne mondani (a tévedés kockázata nélkül), hogy a hangadó székelyföldi értelmiségiek egyike-másika nem rendelkezne egyféle (igaz meghaladott) tudással. Sőt, azt hiszem olyasmit tudnak, amiért még ráadásul egyéni áldozatot is hoztak, megőrizték az elmúlt rendszerben. Most pedig azt látják, hogy az előhúzott "régi" tudás legfennebb oral history anyagként értékesülhetne, nincs rá piac. Ezért a kétségbeesés és világfájdalom, a dolgok túlzott eldramatizálása az egyéni "balsors" közösségivé/nemzetivé nagyítása, stb.
[iv]A székelyföldi agresszív és nagyhangú “megmondóemberek” közlésformája, az elévült tudás felsorakoztatása, a közönségből, az ugyanilyen típusú avitt (sokszor csak alulértett, látensen létező) tudást hívja elő. Az erkölcsi tradíciót, meg etnikai identitás-azonosságot nem írja fölül semmiféle "új információ", ha úgy tetszik témafüggetlen, mindenről eszükbe jut és szűk körükben, minduntalan észbe jutattják. A trollkodó prekariátus kommentjei csak megerősítenek egy-egy társadalmi státust ("jól megazt mondtad x vagy y-bá'" - mondják a kommentelők), visszajelzik, hogy vevők akármilyen avittas, zavaros, értelmezhetetlen diskurzusra is, ha az valamiféle etno-nacionalista talapzaton jelentkezik. (Egyébként ebben van a "veszélye", innen a mozgosító ereje - mert ha megkérdeznénk a kommentelőket, mit értettek a szövegből, abból biza nagy mekegés-makogás lenne - szerintem). A helyeslés rituális jellegű, nem is a szöveg tartalmára, hanem a hagyományos identitások megerősítésére vonatkozik!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése