2015/02/03

Földrengés sorozat



Földrengés sorozat

Több mint 2 tucat kisebb földrengés rázta meg az ország földjét az elmúlt egy-két hónapban, és a szakértők nem tudják eldönteni, hogy ez jó jel, hiszen így nem gyűl tovább a feszültség a földkéregben és nem kerül sor nagy rengésre, vagy épp ellenkezőleg, a sok kis rengés egy nagyobb előhirnökei. Ezzel szinte teljesen szinkronban, se szeri se száma az utóbbi időben kirobbant korrupciós ügyek keltette politikai földrengéseknek, melyek vagy eljutnak a legmagasabb szintig – és nem lehet titok senki előtt, hogy a volt elnökhöz vezet minden szál – vagy pedig, éppen azért kerülnek napvilágra, hogy elrejtsék az igazán nagy ügyeket és a mögöttük álló személyeket. Tény, hogy az ügyészségi/bírósági eljárások óriási médiafelhajtás mellett zajlanak, és az érintettek köre máris hangzatos, a közéleti és mindenekelőtt politikai elit magas köreit érinti. Mégis kétes a mostani fellépés valós kimenetele, a strukturális, a hatalmi rendszer működésébe beépített korrupciónak – mondjuk európai átlagszintre való – mérséklése, a rendszer szétbombázásának reális esélye. Az esélylatolgatást segíti, ha egyfelől 1) a romániai korrupció természetét, sajátos jellegét, kialakulási feltételeit, azaz előtörténetét, és a jelenlegi politikai kontextust egyszerre szem előtt tartva értelmezzük azt, ami most korrupciós ügyben történik. Másfelől pedig, 2) az esélyesnek tűnő korrupcióellenes fellépést tekintjük, azokat a mechanizmusokat, melyek az eredményes fellépést segíthetik. Egyik vonatkozás sem ígérkezik könnyen feldolgozható kihívásnak, hiszen rendkívül bonyolult dolgokról kellene diagnózist felállítani, és aztán ugyancsak roppant komplex folyamatokról prognózist alkotni.
1)      Az országra jellemző közéleti/politikai korrupció természetét vizsgálva néhány vonást kiemelhetünk: Először is, hogy az elmúlt két és fél évtizedben, az  államigazgatás eszközévé, ha úgy tetszik sajátos filozófiájává vált a közéleti korrupció, úgy is, mint gyakorlat, de úgy is, mint rendszer-elvárás, és az állami alkalmazottak rekrutációs kritériuma (a volt informatikai miniszter ezt vallomásában világosan jelzi: havi penzumot kellett korrupt hálózatokon át begyűjtenie feletteseinek, illetve és gyakorlatilag, a miniszterek és egyéb kinevezett előljárók okkult módon megvásárolják hivatalaikat). Tisztelet a kevés kivételnek, ma már a közéleti/közszolgálati pályára csak készülők sem gondol(hat)ják, hogy érdemeik, tudásuk, a közjó iránti elkötelezettségük, tisztességük, stb. játszaná a legfőbb szerepet hivatalbahelyezésük és előmenetelük szempontjából. Alulról tekintve pedig az történik, hogy a legtöbb tisztességes kisember számára az állammal, a közintézményekkel és hivatalokkal való érintkezést, szinte minden esetben, a korrupciós gyakorlatok közvetítik (Dieter Haller – Cris Shore). Ma nem kopoghatunk be egyetlen közhivatal ajtaján sem anélkül, hogy ne feltételeznénk – és a legtöbb esetben feltételezésünk visszaigazolódik –, hogy a két lábon járó korrupcióval kerülünk szemközt, hogy ne kellene csúszó- vagy kenőpénzt, kisebb-nagyobb figyelmességet adnunk, a legtöbbszőr olyan szolgáltatásokért is, amelyekre egyébként jogosultak lennénk, vagy már adónkból megfizettük, stb. A kisemberek érintkezését az állammal a korrupció közvetíti, a legtöbben más módon nem is érintkeznek az állammal, a közintézményekkel, és ez a strukturális korrupció legbiztosabb jele.
2)      A korrupció ellenes sikeres fellépést az intézmények és a bennük dolgozó hivatalnokok, közszolgák, vagy tisztségviselők integritása tenné lehetővé. De a korrupció minden szinten való intézményesülése, sőt szervesülése és beaágyazódása a rendszer minden pontján, éppen ezt az integritást kérdőjelezte meg.  A közerkölcsök megromlása, minden közintézményt elért, csak egy példa erre, hogy a szervezett bűnözés leleplezésére, üldözésére, illetve felszámolására hivatott egyik speciális ügyészség (DIICOT) elnöke éppen előzetesben van, hogy ügyészeket és bírákat ítélnek hosszú börtönévekre korrupciós ügyeik miatt, stb. Ami ettől is sajátosabb – és ez talán a román (illetve Ceausiszta) létezett szocializmus, a szekus rendszer, egyedi öröksége – a titkosszolgálatok zavaros és ellentmondásos szerepe a magas szintű korrupciós ügyekben. Nem csak a legcsinosabb korrupcióval vádolt hatalmasság (Elena Udrea, a „szőke ciklon”, a volt elnök üdvöskéje – minden szexizmus vagy macsóság nélkül írom, mert nehéz elvonatkoztatni attól a kontraszttól, mely nőiessége és angyali valós és/vagy megjátszott naivsága, no meg férfi politikusokat nemcsak lenyűgöző, hanem korrupciós kombinációk, összeesküvés-elméletek gyártásának tekintetében messze meghaladó ténykedése, valamint hatalmi ambíciói között húzódik) följelentéséből tudható, de számos egyéb jele is van/volt annak, hogy a sokféle, és sok esetben okkult fogalaltosságú, titkosszolgálat nemcsak a korrupció leleplezésében segítkezik, hanem maga is korrupt hálózatok része, nem egyszer közvetít a politikai felvilág és a bűnöző gazdasági alvilág között. Eddig sem volt titok, hogy politikai megrendelésre zajló, leleplező szándékú lehallgatások folynak, hogy a titkosszolgálatok, olykor egyik-másik hatalmasság, politikai és meggazdagodási ambícióinak szolgálatába szegődnek, hogy egymás ellenében is ténykednek, hogy információik egyrészét zsarolásra, meggazdagodásra, elvtelen előnyök megszerzésére, stb. használják. Az ideiglenes SRI-elnök okkult és hivatalával összeférhetetlen, korrupt tevékenységekkel való megvádolása felbillenti a leplet a szekus-módszerek és mentalitás továbbéléséről, és arról, hogy ez az összefonódás a korrupció ellenes harc legfőbb kerékkötője.
A közéléti korrupciós hálózatok és játszmák mára már hiperreális szcénán, elvarázsolt és átláthatatlan térben játszódnak, hiszen elborítják és fölé kerekednek minden más közéleti történésnek, és nemcsak a médiák eltulzó hatásának, a mediatikus tér versenykényszerének következtében, hanem a közélet rögvalóságának terén is. A nagy kérdés velük kapcsolatban, hogy lehetséges-e a jelenlegi politikai felállásban, és a hatalmi konfigurációt tekintve a hiperreális viszzaalakítása elsőrendű „reális valósággá”? Ugyanis a józan ész határait meghaladja az, hogy hogyan juthattunk idáig, hogy a korrupciós láncolatok minden szeme, hogyan gondolhatta, hogy van „tökéletes bűntény”, és hogy semmiféle következménytől, leleplezéstől, ítélettől, stb. félnie nem kell? Ha volt/van valamiféle ráció a korrupció rendszerré tételében, akkor az csak arról szólhat(ott), hogy addig terjeszkedni, amíg minden közintézményt behálóznak és már nem lesz, aki leleplezze magát a rendszert, és most nagyjából itt is tartunk. Miért hihetnénk az (i)gazságszolgálat mostani intézkedéseiben, miért gondolnánk, hogy a leleplezők szándéka őszinte és hiteles? Azt hiszem a korrupcióellenes fellépés hitelességét és jogosságát csak az új elnök garantálhatja, ő most az egyszemélyes kályha sarka, jobb híján az egyetlen igazodási pont, ez pedig roppant felelősséggel ruházza fel. Sikerülhet a műtét, de ugyanúgy el is bukhat, juthat Johannis az Emil Constantinescu sorsára, de (érdekes így leírni egy német etnikumú románnal kapcsolatban, de pontos) „román nemzeti hőssé” is válhat!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése