2015/10/27

Székelyföld, változó geográfiával

Székelyföld, változó geográfiával

József Attila: „Valami nagy -nagy tüzet kéne rakni,/ Hogy melegednének az emberek. /Ráhányni mindent, ami antik, ócska,/ Csorbát, töröttet s ami új, meg ép,/ Gyermekjátékot, - ó, boldog fogócska!”          

Minél nagyobb a kenyérnek hiánya, annál nagyobb az igény a cirkuszra, és mert politikai kiáltványokból, de mégoly fennkölt diskurzusokból sem lesz kenyér, hát a politikai osztály a(z ingyen, de szigorúan lovas) cirkuszról gondoskodik gondolván, hátha műhold-távlatból ez politikai cselekvésnek tűnik? És bár a legújabb SzNT-s akció alig érte el a román sajtó ingerküszöbét – a román politikusok meg, egymás kinyírásával, különösen el vannak foglalva, és Európa sem csendes – a számháború beindult, és a sikerjelentések folynak (hol több száz, hol 68 helyszínen égtek a tüzek egészen úgy, mint az a nagy meneteléskor történt), a kezdeményező és a vele pecsenyéjüket sütőgető politikusok szívesen veszik a gratulációkat: ahogy mondani szokás, jól meg azt mutattuk ”nekik”, még egy-két ilyen erődemonstráció és megnézheti magát a gaz ellenség, majd autonómiáról koldul. És tekintve, hogy csak a magyarnyelvű médiák figyeltek az akcióra úgy tűnhet, Székelyföld leginkább a többi magyarlakta vidéktől óhajt elhatárolódni, miközben határai nagyon is elmosódottak (úgy látszik Székelyföld manapság Kököstől egészen Tőkésig, akarom írni, Partiumig tart, sőt Magyarországra is átnyúlik, ha igény van rá!). A saját tér újboli birtokba vétele, tűzzel megszentelt újboli kisajátítása egy mindenestől premodern, és merőben öncélú gesztus akkor, amikor a régiónak éppen hogy nyitásra, befektetők, technológia, ipar és keresekedelem, turizmus, stb., odavonzására, régióközi együttműködésre, jobb kommunikációra és infrastruktúrára lenne sürgősen szüksége. A vissza- illetve befele fordulás egyáltalán nem csoda akkor, amikor a politikai mainstream (a magát Bruxellbe-Strasbourgba ösztrakizáló Tőkéstől kezdve, Izsák Balázson át, egészen Kelemen Hunorig) elméjében semmiféle kognitív disszonanciát, belső ellentmondást, nem okoz a pengedrótkerítés és a „határok légiesítésének” egyidejű támogatása, legalábbis jelszavak szintjén való ismételgetése, mint ahogy az sem, hogy az euroszkeptikus Orbán mellett ágáljon és közben mondatonként többször is európai segítségre apelláljon, kisebbségi kérdésekben.
Nem szándékozom ünneprontónak lenni (a szombati őrtűzgyújtás a halottak napi világítás főpróbája is lehetett, kissé előrehozva), mert kétségkívül jó dolog tűz mellett, a szabad ég alatt elbeszélgetni, énekelgetni és italozgatni, szalonnát sütni, közösségi érzést erősítgetni, kicsit összehajolni, összemelegedni (persze, normális körülmények között, ehhez nincs szükség politikusokra, de még klérusra se, sem kiáltványokra, de hát, ha csak így megy, hát legyen). Viszont mégiscsak különös módja ez az „erőt mutatásnak”, ami a radikális székely szerveződés vezetőjének kommunikációjában megjelenik, és azt a kérdést is fölveti, hogy egyáltalán lehetséges-e olyan kisebbségi politizálás, mely az erőfitogtatásra épít, olyan eszközzel kíván élni, amely helyzeténél fogva mindenkor defenzívába szorítja, amely területen semmiképpen nem lehet sikeres? Izsák Balázs ezúttal arra mozgosított székelyföldi (és nemcsak) embereket, hogy jelzőtüzeket gyújtsanak „Székelyföld határán”, s ezzel mutassák meg – az űrből is látható módon (sic!) – hogy léteznek, hogy elkötelezettek valamiféle autonómia mellett, és így hívják fel a figyelmet ezirányú igényeik iránt. Nem kétséges, hogy az SzNT vezére nyiltan is, az általuk eröltetett elképzelést promózza az akcióval és nem azt a tervezetet, melyet – legalábbis elvben – az RMDSz-MPP támogat. Ezért is meglepő és a dolog inkonzisztenciáját mutatja, hogy az utóbbiak csatlakoznak a határtűzgyújtás haknihoz, és ezzel tulajdonképpen a „vetélytárs” politikai elképzeléseihez, egyszóval ismét Izsák tematizálja a közvéleményt, a farok csóválja a kutyát, és egyre világosabb, senki nem gondolja komolyan saját programját, szimulál. Pedig a két tervezet radikálisan eltér, még abban is, hogy kik hol szeretnék Székelyföld adminisztratív határát meghúzni. Az SzNT egy régi (alig volt) adminisztrációt hozna vissza, és ehhez a mai megyerendszer, és a létező statisztikai-pályázati régiók teljes átalakítását követeli, a tőle telhetően elnagyolt módon, és ennek a hozzávetőleges határnak a kivilágítására, sőt „tűzfallal” való körülzárására hívta a népeket szombaton. Ezzel szemben a legújabb – még vissza nem vont – RMDSz-MPP tervezet 3 létező megyére tejesztené ki a székely autonómiát, nemcsak megőrizve a jelenlegi adminisztratív felosztást, hanem megnövelve a közigazgatást, és kiterjesztve egy sajátos jogállású prefektus hatáskörét, másik 2 megyére is (sic!). (Egyébként még azt az elképzelést is forgalmazzák, hogy a Székelyföld Hargita és Kovászna megyére értendő, legalábbis annak gazdasági életképességét latolgatják, nem sok meggyőző erővel, szakértők). Az autonómiázás szemmel láthatóan egy sem határral, sem tartalommal nem rendelkező fogalmi körülírása, de még inkább elrejtési kísérlete a nemlétező rommagyar politikai projekteknek. Olyan politikai szerveződések, melyek egy másik hatalom, nevezetesen a budapesti rezsim, klientúráját jelentik (ha ez nem lett volna eléggé látványos, akkor most, hogy Izsák Balázst magas katonai kitüntetésben részesítette a magyar honvédelmi miniszter:  „A honvédelem ügye érdekében huzamos időn át végzett, áldozatos munkája elismeréseként"/sic!/, ez is világossá lett), ha nem teljességgel abszurd, minden esetre hiteltelen vállalkozás autonómiát zászlajukra tűzni. Másrészt pedig egy a valóságban ki nem dolgozott, nem létező projektnek – az autonómiázásnak – tűzbe-füstbe csomagolása szalmaláng. Ez csak ideig-óráig takarhatja el azt, hogy a rommagyar politikai osztálynak sem tudása (manapság egyre inkább csak a hűségnyilatkozat számít szakértelemnek), sem igazi szándéka nincs valós tervek kidolgozásához, és azok érdekében való hosszútávú, átgondolt, különféle forgatókönyveket követő, stb., cselekvéshez. A szombat esti őrtűzek – politikai értelemben – egyetlen dolgot dokumentálnak, illetve világítanak meg azt, hogy az autonómiázás egyre világosabban csak egy abszurd színdarab, paródiája a valós cselekvésnek, a politikai osztály ténykedése pedig szimuláció, ímmel-ámmal előadott, menetközben íródó abszurd melodráma.

Még szerencse, hogy a  de iure (papíron) nem is létező SzNT újabb produkciója csupán néhány öl tüzifa elfüstölésében merült ki – mennyivel hasznosabb lett volna, mondjuk a környezeti ártalmakra felhívni a figyelmet, összegyűjteni az eldobált „ősi székely” pillepalackok bár egy részét, vagy fákat ültetni, egy-egy letarolt erdő pótlására. Viszont most, hogy megalakult – persze nem a szó valódi, azaz jogi értelmében, hanem bejelentés szintjén – a még radikálisabb/autonomistább SzÖT, egy nyiltan náci, önjelölt vezér által kezdeményezett székely szervezet, az sem kizárt, hogy jövőre majd azt fogja javasolni, hogy legyünk igazán bátrak, mutassunk még nagyobb erőt, és  autonómiánk bizonyítandó, gyújtsuk magunkra a házainkat, attól biztosan jobb lesz. Hát így sütögetik előljáróink saját pecsenyéjüket, és még azt is elvárják, hogy a piromán mutatvány a csillagösvényről, az űrből is látható legyen, egy a gond, a mi fánkat égetik, és közben minket vezetnek meg: nem minden tűz tisztít.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése