2016/01/12

Fegyház és tudomány

Fegyház és tudomány

Új közéleti botrány van kibontakozóban, melynek középpontjában a börtönben írt tetemes számú tudományosnak mondott termelés – maradjunk ennél a kifejezésnél, hiszen nem tudni, hogy a fegyenc-tudósok műve milyen formában fog hasznosulni, milyen piacra készül egyáltalán? Vagy öncélú játszmákról, jogi kiskapuk kihasználásáról van szó, mely csak a büntetés megrövidítését célozza?[i] – áll. És, mint rendesen, a közéleti témák, botrányosak vagy sem, de (a társadalom nagyméretű hálózatosodása folytán) mindig sokkal szélesebb körben vetnek föl kérdéseket mint azt a szűken értelmezett téma bekeretezné. Összefüggéseikben többféle társadalmi mezőny, és végső soron magának a társadalomnak az alapvető kérdéseit érintik, és aztán a médiák közvetítésével, helyezik rivaldafénybe. A börtönben elkövetett (vagy pusztán szimulált) – nem mellesleg büntetés megrövidítési céllal – tudományosnak mondott tevékenységek körüli botrány egyszerre érinti a jog- és büntetésvégrehajtási rendszert, azután meg az akadémiai élet területét. Ugyanis nemcsak a gyanúsan sok börtönben lett tudós, hanem a tevékenységüket – mondjuk úgy – előzetesen garantáló (ajánló, „témavezető” – koordinátor) egyetemi oktatók és az általuk képviselt intézmények is belekeveredtek a dagadó botrányba. Nem mellesleg akkor történik mindez, amikor nemcsak a gazdasági/politikai, összefoglaló megnevezéssel közéleti korrupciótól hangos a médiák világa, hanem egy speciális korrupciós terület, a doktorikkal kapcsolatos plágiumügyek borzolják a kedélyeket, hiteltelenítik az akadémiai életet. Azután, megintcsak rutinszerűen, vannak rommagyar érintettjei az ügynek[ii], akik esetében a vita, az általános sémához képest, sajátos színezetet kap(ott), vagy ha úgy tetszik etnicizálódik, a rommagyar politikai mezőny uralkodó értelmezési reflexeihez idomul.
Azért sem lehet célom a téma kimerítése, mert az ügy folyamatban van és sok eleme tisztázatlan, vélhetően kivizsgálások fognak indulni és aztán lehetne következtetéseket levonni, de érdemes a botrány elhelyezése, értelmezése szempontjából valamilyen fogalmi keretbe helyezni azt, ami történt/történik, erre vállalkozom csupán.
Érdemes leszögezni, hogy a börtönbüntetésre ítéltek különösen a fehérgallérosak, de a többiek sem, egyszer s mindenkorra párianépek, akiket a társadalom örökre kizárt volna soraiból (a ténylegesen életfogytiglanra, vagy egyes helyeken halálbüntetésre ítélteken kívül), vagy akiknek már semmilyen jogaik és emberi méltóságuk nem lenne. Az „agresszív felügyelet”[iii] alá vételük elkövetett törvénytelenségeik arányában, nem személyes bosszúból és nem is személyük (netán testiségük) megsemmisítésének céljával történik. Egyszóval a modern börtön nemcsak büntet, hanem mindenkor szem előtt tart egy pedagógiai, vagy rehabilitációs, átnevelői (reszocializációs) szándékot, ami a társadalomba való visszahelyezkedést, (reinszerció) az egyén lehetséges és kívánatos megjavulását célozza, sőt elősegíti azt[iv]. A munkaterápia, a fegyelmezett, rendszerszerű és pontos, felügyelet mellett végzett hasznos tevékenység, minden bizonnyal jól szolgálja a célt, márpedig a tudományos munka kiváló átnevelő gyakorlat lehet a fegyházakban is. Ezért sem gondolom, hogy ennek lehetőségét föl kellene számolni, csak jogilag pontos, visszaélések lehetőségét minél nagyobb mértékben kizáró szabályozás mellett, demisztifikálni, racionálisan kellene meghatározni a tudósok munkáját, és nagyon is elképzelhető, hogy felügyelet mellett mérhető és egyértelműen értékelhető lenne a börtönbüntetésüket töltők ilyen irányú tevékenysége. Aki kicsit is belekóstolt a tudományos kutatásba jól tudja, hogy az nem csak erudíciót és kreativitást, új és új dolgok feltalálását, stb., jelenti, hanem nagyon is rutinszerű tevékenység, mely monoton, unalmas és sokszor biza eredménytelenül, vagy csupán félig-meddig eredményes kitartó ténykedés.  Tekintsünk el a jelenleg érvényben levő rossz szabályozástól, és a nyilvánvaló visszaélésektől, mely ennek (is) a következménye, és helyezzük valós kontextusba a börtönben végezhető tevékenységeket. Látni fogjuk, hogy ahogy mindenféle munkaszolgálatra használhatók – törvényes keretek között – a rabok és ezzel megrövidíthetik letöltendő büntetésüket, úgy rengeteg tudományos területen is hasznosulhatna a munkaerejük, felkészültségük és idejük. Csakhogy ezt nem így-úgy összehordott másolt vagy strómanokkal megíratott, stb. „könyvek”[v] vagy szaktudományos dolgozatokkal kellene és lehetne mérni, hanem nagyon is számszerűsíthető, felügyelet mellett zajló tudományos rutinmunkák szerint. Miért ne vehetnének részt elítéltek, hogy csak a humán vagy társadalomtudományok terén maradjak, amit jobban ismerek, mint adatbázisok létrehozása, információgyűjtés archívumokban, könyvtárakban, internetes adatbázisokban? Kutatók felügyelete, és valódi irányítása mellett, tudományos hipotézisek igazolására,  miért ne lehetne fehérgalléros elítéltekkel[vi] átnézetni és adatokat gyűjtetni mondjuk a CNSAS (vagy a volt állampárt) több folyókilómétert kitevő archivumát? De ugyanígy elítéltek rengeteg tudományos kísérletben, vagy rutinszerű feladatban vehetnének részt egyéb területeken is, és főként figyelhetnék a neten hatalmasra duzzadt adat-folyamokat, információkat, egyszóval végezhetnének tudományos segéd-, illetve kiegészítő munkát és ezért csökkenhetne büntetésük hossza, mint ahogy egyéb munkák esetén történik.
Ami pedig a Nagy Zsolt börtönbeli tudományos tevékenységét (nehéz megítélni, annak eredményét, így látatlanban) illeti, arra ugyanazok a szabályok, kételyek és fenntartások érvényesek, mind az összes többi (mintegy 200 elítélt, akik az utóbbi 8 évben 423 tudományos munkát – tanulmányt? Könyvet? Egyéb tudományosnak mondott eredményt? – produkáltak) börtönben elkövetett tudományos termékkel kapcsolatban. Egy zavaros és végig nem gondolt szabályozás mellett büntetés lerövidítési céllal elkövetett szimulált tudományos tevékenységről lehet szó. Senki nem vonja kétségbe, hogy egy elítéltnek joga van minden lehető legális eszközzel megpróbálni lerövidíteni fogvatartásának idejét, de az is világos: a dolog kínos és deontológiai szempontból vállalhatatlan, és nem is elsősorban Nagy Zsolt számára, hanem a bizonytalan státusban megjelenő „ajánló” (garantáló?, felügyelő?, irányító?) egyetemi oktatók és intézményeik számára. Ha minden a legnagyobb rendben zajlott volna a 3 „tudományos termék” (nem tudjuk, hogy végül lett-e könyv belőlük és ha igen hol lelhetők fel?), olvasható lenne, Nagy Zsolt akár utóbb is nyilvánosságra hozhatná, mondjuk netes felületen, és egy újságban replikázó, egyik ajánló oktató[vii] is mellékelhetné ajánlásának egy másolatát.





[i] A tudományos  kutatás, felfedezés és innováció komplex feladatsor, melyet erre specializálódott személyek végeznek, és ami a fontosabb nagyon ritkán öncél, általában valamilyen tág értelemben vett piacra szánják. Ez a piac lehet nagyon is gazdasági, vagy technológiával kapcsolatos, de lehet persze elvontabb tudás-piac is, minden esetben vannak – legalábbis elvi – megrendelői, gazdasági vállalkozások, állami szervezetek/intézmények, kutatóközpontok, akadémiai grémiumok, vagy kiadók, stb. A konkrét esetben a „témavezetők”/”ajánlók” föltehetően, ilyen, átvitt értelemben bár, megrendelői igényt kellett megfogalmazzanak a tudományos tevékenység elkezdésekor, megindokolva a munka várható hasznát, ha úgy tetszik „piaci értékét”, vagy azt a tudáspiaci nischet, amit az elkészült munkák betölthetnek. A napvilágra került börtön-tudományos termelési lista, ahhoz, hogy hiteles legyen, többek között, azokat a szerződéseket kellene tartalmazza, mely szerzők és tudományos kiadványokra akkreditált kiadók között keletkeztek, hiszen ez egyfajta megrendelés lenne. És aztán a lektorálás, az ISBN szám odaítélése és a nyilvánosságra hozatal teljesítési igazolványként, hitelesíthetné az elvégzett munkát, minősíthetné annak hitelességét, stb. Sem ilyen eredeti ajánlások, sem pedig kiadói szerződések nincsenek, vagy legalábbis  nem kerültek nyilvánosságra.
[ii] Nagy Zsolt, egykori RMDSz-es politikus, ex-miniszterről van szó, aki a rahovai börtönben töltött egy év alatt három különböző témában, 3 tudományos terméket (nem tudjuk kötetek-e ezek, vagy tanulmányok, micsodák) hozott létre, és akinek tevékenységét a BBTE 2 tanára (Rüsz-Fogarasi Enikő és Salat Levente), valamint egy a Sapientian tanító (Veres Emőd) tanár ajánlotta (szerepük nem nyilvánvaló).
[iii] Foucault a modern börtönöket ”agresszív felügyeleti” intézményeknek tekinti, (kifejezésével inkább a fegyházakról – karcer-ről beszél), melyekben nem is a bűncselekményt elkövető „szerencsétlen fickókat”, azaz személyeket, hanem a delikvenciát (mint szociológiai kategóriát) büntetik, helyezik időszakosan társadalmon kívülre és szigorú felügyelet alá, nemcsak megtorlási, hanem rehabilitációs szándéktól is vezérelve. (lásd. Michel Foucault, Felügyelet és bűntetés. A börtön története, bp. 1990, Gondolat.
[iv] Nincs itt helye annak, hogy kielemezzük mennyiben sikeres ez a rehabilitációs igyekezet a román büntetésvégrehajtás és reinszerciós programok esetében, de minden esetre a nagyszámú visszaeső bűnöző – ha hinni lehet a statisztikáknak ezek aránya eléri a büntetésüket letöltött személyek 40%-át – alacsony hatékonyságot sugall.
[v] Meglepő, hogy annak idején (eredetileg egy 1969-ben hozott Törvényről van szó, amikor az Elena Ceausescu „tudományos karrierje” indult) a tudományos munkákat foglalták törvénybe és rendeltek a börtönidő megrövidítésével honorálni. Kézenfekvő lett volna szépirodalmi, és egyéb művészi tevékenységeket (is) ebbe a kategóriába sorolni. Mind a filozófiai irodalom, mind a szépirodalom, napló, önéletrajz, memorialisztika, stb., bővelkedik fogságban, illetve fegyházban megírt művekben. Közülük kiemelkedő Antonio Gramsci Levelek a börtönből című filozófiai műve, vagy előzményként ott van a számos láger- és börtönben írt nemzetközi, román, magyar és erdélyi magyar szépirodalmi mű.
[vi] Határozott különbséget tennék ezen a téren a fehérgalléros bűnelkövetők és a köztörvényesek között. Egy dolog az, ha – egyébként zseniális – hackereket, informatikusi munkára fogunk (az ilyeneket szerte a világon éppen az informatikai adatvédelmi rendszerek fejlesztésére kimenekítik) „büntetésből” és egészen más, ha elfogadjuk, hogy pedofilok  gyerekjogokkal kapcsolatos tudományos munkát írhatnak. A konkrét nyilvánosságra került listával kapcsolatban érdemes megjegyezni, hogy korrupcióért elítétlek írtak tudományos munkát éppen a korrupcióról és senkinek nem tűnt föl, vagy drogkereskedő írt „tudós értekezést” a drogkereskedés ellenes harcról, sikkasztó a megelőzésről, stb., stb. A gyilkosság, pedofília, nemi erőszak miatt elítélteket pedig egyenesen kizárnám ebből a körből, hiszen elkövetett bűneik „alkalmatlanná és hiteltelenné” teszik tudományos tevékenységre, mégpedig a tudományok deontológiai szabályainak megfelelően. Készséggel elhihetjük, hogy – akár malpraxisért elítélt – orvosprofesszor képes orvosi szakkönyvet írni a fegyházban, és Nagy Zsoltról is elhihetjük, hogy a kampányszervezésről képes hasznos, értékelhető tanulmányt írni. De nehéz elképzelni, hogy a vállaltan maffiózó Becali klán tagjai hirtelen a sportszociológia és menedzsment tudósai lettek (miért nem a területen általánossá lett korrupciós gyakorlatokról írnak, nem tudományos művet, hanem vallomást, akár vádalkú keretében? – költői kérdés, persze).
[vii] Az ügyben kirobbant vita kapcsán az atlatszo.hu szerkesztője további oknyomozást ígér, a dolog tisztázására. Jóhiszeműen ajánlanám neki, hogy egyfelől próbálja meg elérni a Nagy Zsolt által írt szövegeket, és lehetőleg nyilvánosságra hozni, de az ügyben nyilatkozó Salat Leventétől, Rüsz-Fogarasi Enikőtől és Veress Edmődtől is kérje el az ajánlásuk szövegét. Arról is megkérdezhetné őket, hogy annak tudatában is ajánlanák a tudományos témát és szerzőjét, hogy az néhány hónap alatt akarta megírni disszertációját? Mondjuk a Dan Voiculescu mintegy húsz tudományos könyvét „koordonáló” oktatótól – és nevezzenek ezért rosszhiszeműnek akár – nem kérdeznék semmit, egyszerűen csak ajánlanám a szigorú kivizsgálást.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése