2016/08/30

Új patrónusok jönnek?

Új patrónusok jönnek?

A magam részéről országos viszonylatban jónak, a rommagyarság szempontjából pedig, egyenesen üdvözítőnek tartom, hogy decemberben lesznek a parlamenti választások. Ugyanis a kampány ez esetben nem tevődik rá, nem keveredik a hangos csinnadrattával, a sajnálatos, és szempontunkból erősen kontraproduktív, egyenesen káros, Magyarországon zajló gyűlöletkampánnyal, amihez – sajátos helyzeténél fogva, árnyalatnyi különbségekkel, de – minden rommagyar politikai szervezetnek viszonyulnia kell (a „nagyobb biztonságot” szlogenné formáló szövetség, máris ilyenféle hangokat igyekszik pengetni, az EMNx-ek meg nyiltan kampányolnak, aktívan „idegen-gyűlölnek”). És nem kétlem, hogy ugyanarra a populista demagógiára, a menekültek/bevándorlók elképzelt képe elleni „szimbolikus harcra”, árnyékbokszolásra, ami odaát folyik, igény- és vevő errefele is volna, kisértésbe ejtve politikusainkat. Ez persze a román politikai mezőnyre is áll, és jelei vannak annak is, hogy ezzel a témával és demagógiával indul „hódító útjára” egy szélsősegesen nacionalista román párt, mely eddig nem találta helyét a palettán "igény" persze – akár a szakállas viccben – eddig is lett volna rá, csak ma már az általános, jól bevált etno-nacionalista diskurzusok nem igazán vonzóak, újra kell tematizálni azokat, hogy azután tematizálni lehessen velük a közvéleményt.
Nemcsak a román politikai mezőny, hanem hova tovább az egész társadalom egy kiterjedt „patronalisztikus” rendszerré alakul, amelyben a társadalom aktorai, minden szinten beszámítolják a korrupciós-effektust, a részrendszerek specifikus korrupciós kitettségét, az általa meghatározott, általában rejtett, viszonyokat és kapcsolathálókat. Egyszóval, ha még létezik valamelyes társadalmi stabilitás, egyén és társadalom – értsd állampolgár és állam – között bármilyen egyensúlyi helyzet, azt a korrupt hálózatok közvetítik, nem csak a gyakorlatban, mint kivétel, hanem már elvben is, mint főszabály. Az egyének, az élet minden területén, a személyes jutalmak és büntetések láthatatlan korrupciós hálózatainak használatával remélik megvalósítani a céljaikat, ehhez pedig patrónust – és nem elöljárót, vezetőt, vagy képviselőt – választanak, és mintegy automatikusan válnak az erős és befolyásos patrónusok klientúrájává (nem mellesleg így járnak el pártok is, a rommagyarok leginkább a magyarországi autokrata kormányzást választják patrónusuknak). A közéleti korrupcióra, mint egyensúlyteremtő, illetve hordozó közegre, mint megkerülhetetlen tényezőre számítanak egyének és közösségek, egyaránt. És teszik ezt akkor is, amikor jövőjük szempontjából meghatározó döntéseket hoznak, mondjuk a parlamenti választások alkalmával (is), és ezt a patronális rendszert (lásd. H.E. Hale) kellene lebontani, ehhez kellene a kampánynak és a nyomában megválasztott új parlamentnek a maga eszközeivel hozzájárulnia.
Ma Románia, a román politikai mezőny és társadalom legnagyobb problémája (még?) nem a menekültek és bevándorlók kérdése, akik nagy ívben elkerülik az ország területét, hanem a korrupció, ami minden egyes szegmentumát átjárta a gazdaságnak, társadalomnak, és közéletnek, kormányzati szinttől egészen a legalsóbb adminisztratív szintekig, a köznapokig. A korrupció (kultúrája) a társadalom valós, sőt mára már az elképzelt/elképzelhető, működésmódjának is az éltető eleme, elképzelni is nehéz, hogy nélküle is létezhetne gazdaság, politika, média, sőt akár köznapi emberi kapcsolathálózatok, akár. Olyan probléma, mely immár a társadalom – és annak külső-belső imidzsét egyaránt meghatározza – emblematikus, jellegével/jellemével összekapcsolódott, ha Romániát mondunk a közéleti korrupció országát nevezzük meg. Ezért, ha valós kampány és azután téttel rendelkező, a társadalom alapvető problémáját fölvető demokratikus választások elé nézünk, akkor ez a kérdéskör minden párt és politikai formáció számára megkerülhetetlen kellene, hogy legyen. És ennek nem látni jeleit, sőt, mintha az ellenkezője történne, mintha a korruptakat akarnák új patrónusnak a népek, mintha a korrupcióellenesség fulladna ki, hiteltelen ügyészség és bíróságok hathatós segítségével. Tartok tőle a mostani választások, akárcsak az eddigiek, minden elnöki ígérgetés, és DNA-s bilincscsörtetés ellenére nem megújulást, hanem csupán patrónusváltást fog eredményezni, egyébként minden marad a régiben.
Nem állítom, hogy könnyű volna a korrupt rendszer leépítése – ez több apró és azután sok  bonyolult kis és nagy momentumot fel kellene hogy öleljen, mondjuk a feddhetetlenség valós számonkérésétől, egészen a mandátumszám maximálásig, a valós előválasztásoktól, a széleskörű társadalmi konzultációkig, stb., és azután a törvénykezés fölülvizsgálatától egészen az adminisztráció átfogó reformjáig terjedően – de mikor, ha nem most kellene elkezdeni?
Nem látni egyetlen politikai formáció háza táján sem a lázas korrupcióellenes föllépésre való készülést (sőt, sorra és szép csendben iktatnak be megvádolt, és újraválasztott, helyhatósági előljárókat), gesztusok azért vannak, kivételt a rommagyar politikai pártok és establishment képez. Ha rájuk figyelünk, akkor rommagyar korrupció nincs, sőt blaszfémia annak emlegetése is (olvasom, hogy politológusok, néha nagy bátran kijelentik: a korrupciónak nincs etnikuma/nemzetisége – felteszem, ezzel a roma kisebbségre célozhatnak, vagy a többi apró, alig jelenlevő kisebbségre –  mert azután elfelejtenek szót ejteni a rommagyar közéleti korrupcióról, mely éppen olyan természetű és kiterjedtségű, stb., mint a többségi). Miért probléma ez? Tudom, hogy sokan vannak, akik számára a téma nemcsak hogy nem szenzitív, hanem egyenesen támogatnák a saját etnikai alapon szerveződő korrupciót. Csakhogy utána ne csodálkozzanak, ha úgy érzik: a politikai képviselet nem őket, hanem a láthatatlan korrupciós hálózatok érdekeit képviselik, annak a szolgálatában állnak. Sokan azt mondják, elenyésző az amit rommagyar közéleti személyek eltérítenek (magyarán ellopnak) a közösből, hagyjuk békén őket, hiszen „cserében”, milyen „jó magyarok”. Az ilyensmit hangoztatók, nem számolnak azzal, hogy korrupt ténykedésükkel párhuzamosan, annak egyenes folyományaként a politikusaink kiszolgáltatottá, zsarolhatókká lesznek, és ismétcsak, okkult akaratot fognak képviselni, a magunké, illetve a közjó helyett. És nem utolsó sorban a közéleti korrupcióval, a hozzáértés szorul ki a közéletből, a politikai döntésekből, mert nem szakértői kört, hanem klientúrát építenek, hoznak be maguk mellé, illetve „alá”, a korrupt patrónusok, stb. (csak egy példa, ahogyan az RTV-t „felügyelő” kliens-hölgynek hallgatnia kell a köztévé nacionalista kirohanásakor, amit egy kolozsvári koncert kapcsán rittyentenek ki a nézők elé, megkeserítve a KMN záró akkordjait, mert ugye,”nem azért van ott”, hogy ilyenkor föllépjen, csak kliens: „a főnök sajtósa”). És napestig folytathatnám, a korrupció társadalomromboló hatásainak fölsorolását, anélkül, hogy morális frázisok pufogtatásához kellene folyamodnom.

Hallom/olvasom, hogy az RMDSz-ben jönnek a második vonalbeli jelöltek (mellesleg egy országos kampányt egységes jelölési/előválasztási eljárással lenne kívánatos megszervezni, végül mindenki egyenlő mandátumot nyer, és néhol erről nagyon szűk klienteláris körben döntenek, máshol meg széles konzultáció lesz; nem mellesleg ez a szövetség szétesettségét, meghasonulását is jól jelzi, az MPP-nek átadandó helyek kapcsán fölmerülő acsarkodásról, már ne is szóljak), viszont ugyanabba a patronális és elévült rendszerbe. Mitől ne korrumpálódnának az újak, ha klienteláris kapcsolatokon keresztül, lojalitási teszteken át jöhetnek, rég beágyazott és kimozdíthatatlan patrónusokat kiszolgálni? Magyarán, mikor meri majd kimondani valaki Udvarhelyen a fő-fő patrónusnak (helyi és egyben központi kiskirálynak), hogy eddig volt? És a Maros megyei jelölések sem lefutott ügy, lesznek még meglepő fordulói (soha ízléstelenebb pálfordulást nem láttam, még a fölszínes diskurzusok szintjén sem, mint az egyik új, mindeddig kritikus jelölt, benyaló fölszólamlásai – Vasst szenátornak, hejj!), a háttéremberek gondoskodnak majd erről.

2016/08/23

Szép új magyar glóbusz

Szép új magyar glóbusz

Még visszafogott az itteni kvótaellenes kampány, még ezután jön a harsánya, de azért már most lehangoló, már most kiábrándító, és mindenestől elhibázott, félrevezető, és indokolatlan.  Lehangoló és kiábrándító, mert egy mondvacsinált „magyar-ügy; kötelező betelepítés nincs, és valószínűen nem is lesz, a referendum eredménye nem számít kötelező érvényű döntésnek, tehát csak belpolitikai használatra szavaztatnak, a kormánypártok önfényezését szolgálja a népszavazás, a lojalitás bizonygatását. Elhibázott és félrevezető, mert ehhez a magyarországi belügyhöz kérik a határontúliak szavazatát, a hálavoksokat a kettős állampolgárságért, olyan személyektől, akik mindenikének családjában van legalább egy „emigráns”, mégpedig valóban gazdasági el-, vagy kivándorló, és nem menekült. Olyanok voksát kérni egy gyülöletkampányt követően, akik maguk is érintettek a dologban több mint politikai cinizmus, ez már-már a személyes megalázkodás, a föltétel nélküli behódolás, az alattvalómentalitás nyílt követelése, akármilyen patetikus szövegek, és „kontextusokban” hangzódjék is el a felszólítás. Kevés lehangolóbb dolgot láttam, mint az Omega koncert előtt Kolozsváron – igaz politikustársaihoz mérten visszafogottan – de, gondolom „kormánykötelességből”, mégiscsak „migráncsozó” gazdasági miniszter oda nem illő fölszólamlását. Tessék szépen és méltósággal ünnepelni a várossá avatás hétszázadik évfordulóját és közben hangosan gyűlölködni, ja és ugyanakkor kikérni a több tiszteletet a magyaroknak ugye, mindenki mástól. Hát, biza sok-sok tízezer lépés választ el minket, akármennyire is ismerjük, sőt együtt énekeljük, a régi dalt. Ennél már csak Nagy Feró nyilatkozata volt kiábrándítóbb, aki itt gondolta elmondani ocsmány szavait: „megkérnhetnénk /t.i. a menekülteket/, hogy ne tessék minket lefejezni, jó?”, meg, hogy nehogy má’ „Szajna menti szajhák”, vagy „balga belga banda” mondaná meg „hogyan kéne élni”. Oh, az egykori alternatív/underground énekes, a valamikori lázadó, mára siralmassá lett alteregoja, mennyire ért a ripacskodáshoz a pökhendi, megalapozatlan és hányaveti politikai propagandához, a gyülöletszítás csínyjához-bínjához: gyomorforgató.
És az ehhez hasonló haknik, határontúli, hol lenézett, hol magyarságteljesítményükért földícsért vidékieknek, hatuma talpasoknak szánt eligazító kisexpozék szezonja, csak most kezdődik. Jönnek a további roadshow-k, kérjük, nem kérjük és folyik a gyülöletexport, amelybe helyi hangadóink – legelől az itteni kommentariátus, az „elektronikus csőcselék”, a trollkodó, de fröcsögve fertőző nímandok hada, akik máris harsognak – lassan-lassan bekapcsolódnak: itt állnak (mármint a színpadokon/emelvényeken), másként nem tehetnek?
A magyar vezér éppen Tusnádon „leplezte le” a demokrácia-export áldatlan következményeit, amit – legalábbis szerinte – azonmód le is kell állítani és helyette a gyülöletet, az illiberalizmust kell propagálni, határok nélkül. Ez lenne a párhuzamos magyar glóbusz, az a groteszk világ, mely szemünk előtt bontakozik ki, mely az EU-ellenes EU-s tagországból, a keresztény és humanista értékeket megtagadó „mély-keresztyének” hadából, a pápaellenes csőcselékből épül, amelyben a józan ész, a meggondoltság, a felelősségteljes beszéd az elítélendő. Az ország és a jó kis matyharr-világ, melyben a szájánfosó ellenhőst, a gyáva és agyament gyülöletkeltőt lovagkereszt illeti meg, hogy szégyent hozzon a tisztességes kitüntetettekre, hogy erodálja, hogy semmissé tegye a kitüntetés intézményét magát. Ahol az értelmiség értelmiségellenes, ha lenne proletariátus, maga ellen lázadna, a prekariátus meg csak hallgat birkamód. Ahol félanalfabéták és egyéb szellemi csőcselékek judáspénzért „gyártják” a kultúrát, s igazgatják a humán erőforrás egzecérozását (– ugye mennyire áthallásos egy világ?), vak vezet, világtalant, miközben a süketnémák kórusa zengi a dalt, s „migráncsoz” naphosszat. Hovatovább Hieronymus Bosch tollára/ecsetjére kívánkozó ez a szép új matyharr világ, már nem Európa, még nem Ázsia, vagy Afrika, leginkább persze, csak hallszagú Pirézia, maga az antivilág. Alantas tudatunk felszínre hozott másolata, egyelőre vértelen szimulákrum, de ki tudja meddig az, mert mint a vezér mondja „bármi megtörténhet”.
Mint várható volt Tőkés és az EMNx-ek teljes mellszéleséggel vállalják a ránk nem tartozó „ügyet”, s voksra buzdítanak. Az egyházak meg, legalábbis a „Királyhágómellékiek” úgyszintén: "Felelősségteljes szavazásra és részvételre buzdítja a magyar állampolgársággal is rendelkező híveiket a Királyhágómelléki Református Egyházkerület és a Nagyváradi Római Katolikus Püspökség vezetői az október 2-i népszavazáson"..., ebben a felszólításban a rossz fogalmazáson túl, illetve abban magában,  benne is van a magyar glóbusz minden nyomorúsága, az egyházak szereptévesztésétől, egészen a rossz politizálásig, minden. Politikusok nyilatkoznak gyülöletplakátok alatt és még csak fél-szájjal, s sokatmondó elhallgatással, de kampányra kész a rommagyar politikai mainstream is, lépni fognak, ha egy jelre majd lépni kell. Ki meggyőződésből, ki pedig oportunizmusból, jóforintokért és az nagyobb dícsőségért, emigráns családtagjaik ellen, de a szép új matyharr világ normái szerint, ahhoz igazodva.
Pedig, ha-, és amennyiben, illetve föltéve de meg nem engedve, hogy Magyarországon nincs is ellenzék és ki tagadhatná, hogy a gyülöletkampány a létező halovány ellenzéket is megosztotta, lehetnénk mi, határontúli, erdélyi magyarok az ellensúly az esztelen politikához és kampányhoz. Csakhát rég elfelejtettük, hogy a politika nem csak a gyávák, a megalkuvók, a gerinctelenek, és erkölcstelenek játszmáit jelenti, hanem a bátrak és gerincesek, a kitartók és újítók játéktere is.



2016/08/16

Félelemből népszavazás

Félelemből népszavazás

Azt hiszem, ha Bíbó István élne ma nem csak egy történeti szociálpszichológia (a néplélek alakulásának története érdekelte leginkább) szemszögéből, hanem végre szociológiai értelemben, azaz a kortárs történések vonatkozásában láthatná elemzéseinek, és következményeinek hétköznapi igazságát, legalábbis beigazolódásukat. Tegyük hozzá rögtön, hogy minden bizonnyal nagyon szomorúan látná, jobb szeretné, ha a magyar néplélek, a tömegek lelkiállapota nem követte volna azt a zsákutcás, felemás és vissza-vissza forduló történeti fejlődésvonalat, melyet az elmúlt 25 esztendőben követett, és nem jutott volna ahhoz a küszöbhöz, melyen éppen most áll. Azt hiszem ugyanis, hogy ami az októberre kiírt népszavazást megelőző (előkampány?) hisztéria-keltés és gyűlöletkampányban történik, és minden bizonnyal, az elkövetkező 2 hónapban történni fog, az vegytiszta formájában mutatja meg a magyar lelki alkat torzulásának kortárs történetét. És ami itt és most kibontakozik, az példátlan (újra és újra) annyira magyar, hogy más nyelvre (átvitt értelemben, vagy valós nyelvekre) lefordítani alig is lehetséges.  Példátlan ugyanis, hogy békeidőben – vagy legalábbis külső nagyhatalmi beavatkozás, elnyomás és reális fenyegetettség nélkül – egy gyűlöletkampány ilyen vehemenciával törne ki, és főként, hogy ennyire hatékonyan torzítaná a közvéleményt (talán a két világháború közötti fasiszta propaganda, vagy a negyvenes-ötvenes évek kommunista uszításai járhattak hasonló következményekkel). A fölvetett kvótareferendum előkampánya ugyanis tipikusan történeti zsákutcába vezeti az országot és a nemzetet, olyan kietlen helyre, melyből aligha van gyors visszatérés a világ – amúgy valóban zavaros, bizonytalankodó és ellentmondásos, stb. – sztrádájára, a történelem fősodrához. A magyar glóbusz éppen ellenkező irányba fordul (Adyval szólva, a komp már-már végzetes léket kap a „keleti kikötő” sziklás ormain), mint Európa, rohanvást megyünk a nihilbe, a perifériára, a történelmi zsákutcába (hejj nemzedékek fognak még könnyel, s izzadsággal fáradozni, hogy újra jó irányt vegyen hajónk!), a magunk ásta csapda fogságába.
A migránsoknak (sőt „migráncsoknak” gúnyolt) nevezett muszlim menekültek csak kellékei, pillanatnyi célpontjai, vagy szimulákrumai a gyűlöletnek, ami maga is a neokonzervatív forradalom egy mozzanata csupán. A hívők és fanatikus követők, nem tájékozódni, informálódni, saját véleményt alkotni, hanem mindezek ellenében gyűlölködni akarnak, a gyűlölet tárgya, célpontja pedig mindegy is: behelyettesíthető, mindig az, illetve azok akire/akikre a vezér rámutat. (Ezért történhetett meg, hogy Orbán idézettel lehet bolondot csinálni előítéletes és elvakult követőiből, ahogy azt Ágoston László, egy szellemes fb-használó tette). Azért lehet oly gyorsan dehumanizálni, karikírozni, stb., a menekülteket, mert valójában sohasem hús-vér emberek képzete kapcsolódik a nekivadult követők retináján és agyában azokhoz a nyomorultakhoz, és valós problémáikhoz, ők csupán eszközök arra, hogy mások lojalitásukat (föltétlen követő magatartásukat) felmutathassák, még akkor is, amikor a vezér éppen nem is kéri őket erre. És a dolog (legalábbis kanti értelemben vett) imoralitása éppen itt van jó mélyen elásva, a menekültek csupán behelyettesíthető eszközei, célpontjai, (piréz biodíszletek?) a gyűlölködésnek, alkalomadtán, és  a kampány lecsengésével, minden bizonnyal behelyettesítik majd őket másokra. Így lesz aztán ellenség az egész világ és lesz tökéletes az elszigeteltség, még nagyobb a morális pánik, teljes a félelem és szorongás, a magárahagyatottság és kiszolgáltatottság először hamis (Magyarország és a magyarság egyáltalán nem kiszolgáltatott „Brüsszelnek”, bármit is üzenjenek agyament plakátakon „Brüsszel mi IS vagyunk”!), majd következményként, egyre reálisabb (a referendum maga teszi majd Magyarországot és a magyarságot párianéppé!) érzete. Ma egyre több, nem mellesleg magát kereszténynek valló, kommentelő állítja: a gyűlölet (a minket meghatározó genus proximus) az elsődleges emberi érzés és tulajdonság, és nem a szeretet, a ráció, az együttérzés, stb., stb.: „Gyülölködöm, tehát vagyok”, vagy pontosabban: „Gyűlölködöm, és ettől jó mattyharr vogymuk”!?
Paradox módon a közvetlen „népképviselet” (de egyáltalán nem a népuralom, hiszen a referendum manipuláció, igazi következményei nem a kérdésből, illetve a szavazói döntéstől függenek) intézménye a népszavazás, merőben antidemokratikus gesztussá silányul, önmagának is ellentmondó szimulákrummá. És ezt Bíbóból könnyen le lehet vezetni, hiszen a gyűlölet mögött, annak motivációjaként a félelem áll, az a félelem, mely önmagában antidemokratikus, hiszen ahogy Bíbó sokat idézett mondása üzeni: „A demokrata nem fél”, és demokráciát demokraták nélkül, félelemre építeni képtelenség. Az sem vitás, hogy a mai magyar hatalom és csatolt része, az egyre inkább vele összemosódó szélsőjobboldali párt, leépíteni akarják a demokráciát (maffiállamot, autokráciát, illiberális Magyarországot hírdetnek és következetesen építenek), visszatérni azon az úton, melyen Magyarország egy emberöltő óta jár. Ennek ideológiainak tűnő, de inkonzisztens, üres, populista és demagóg szólamai az etnonacionalista jelszavak, az „új vallás”, (újfajta „ópium, /ugyannanak/ a népnek”), melynek legfőbb papja mondhat bármit és annak az ellenkezőjét is. Hisznek benne, mert hinni akarnak, mert a követők, az alárendeltek, a vazallusmentalitás hajtja őket, az éppen leghangosabb és melldöngetőbb propagandistáit, hamis prófétáit, felelőtlen és haszonleső udvartartását, és le egészen, a falcsul éneklő kommandói kisministránsokig, egyformán.(Úgy tűnik igaza van TGM-nek, a „tábor” fanlankszszerű egyetértése és nem a megosztottság, a véleménykülönbség a nagyobbik veszély, a mai magyar társadalom számára!).
Szavazzuk meg, hogy félünk, és azt is, hogy félni akarunk, mert ez a kollektív szorongás – a „másik”, a sötét, a mindig baljós, és bizalmatlan oldalunkon – valamiféle pervez örömet okoz, elkülönít a világ népeitől, identitást (igaz, negatív identitást) ad, a különlegesség tudatát. Féljünk és gyűlöljünk, hiszen ez – hiú reményeink szerint – kivon mindenféle megmérettetés terepéről, ebben nincs konkurencia, így lehetünk végre valahára valamiben elsők, az atavisztikus és paranoias félelem, már már magyharr, nattyon matyharr attribútum!

Piszkos (és „nattyhon nagy-matyharr”) politikai ősznek nézünk elébe, és amint itthoni rommagyar vezéreink hol kimondva, hol éppen hallgatásukkal jelzik, nem fogjuk tudni kivonni magunkat ebből a piszokból, mely még sokáig ránktapad majd. Ajánlanám, mi határontúli, erdélyi magyarok maradjunk ki  ebből: merjünk magyar szigetnek lenni, a normalitás szigetének.

2016/08/09

Kommandó, végállomás?

Kommandó, végállomás?
A „Nekünk Mohács kell” örökzöld nóta szignójára
“Ha van Isten, földtől a fényes égig
Rángasson minket végig.
Ne legyen egy félpercnyi békességünk,
Mert akkor végünk, végünk.” (Ady)
Alig írtam le, illetve került adásba a múlt heti jegyzetem a menekültek kérdéséről, melynek az „És nem is kell hozzá menekült...” címet adtam, és érkezett a(z öröm)hír, hogy a Kovászna megyei Kommandón menekültesdit játszodtak, a közönség nagyobb derülésére és épülésére. Történt ugyanis, hogy a falunapok alkalmával szabadtéri színpaddá alakították a falu köpontját és eljátszodták szír menekültek „elfogását”, bevagonírozását, a turisztikai látványosságként forgalmazott kisvonatra, azután meg elküldték őket „Merkel nagymamájukhoz”. (”A szolgálatos határőrök végül sikeresen megállították az illegális fuvarozókat, előállították a határt törvénytelenül átlépő szíriaiakat. Azok spontán tüntetésbe kezdtek, eurót, Németországot és nőket követelve. A hatóságok azonban kitartottak, feltoloncolták őket a kommandói gőzös szerelvényére, és elküldték „Merkel nagymamájukhoz”). Ráadásul a cikk, melyből az épületes eseményről értesülhetünk, ezt azzal a címmel közli, hogy sikeres volt a rendezvény, mintha népszerűségét, éppen ez a gyalázatos epizód adta volna. Szóval, itt tartunk, így szórakozunk és tesszük sikeressé, meg vidámmá egy eldugott kis falu (ünnep) napjait, ez a színvonal – gondolom a népi színjátszás legjavát gazdagítja a produkció, helyi múzeumokban fogják mutogatni a kellékeit, és szenté avatni kiötlőit, várom, hogy rockopera változatát is bemutassák, mondjuk Csíksomlyón? – ahogy mondani szokták, csak rá kell nézni a sokat mondó performanszra és íme a k(ó)or, és benne az ember: ecce homo! És ember nem akadt a helyszínen, ki megálljt kiáltott volna, kinek eszébe jutott volna, hogy ez a gyalázatos közjáték, ízléstelenségén túl, merőben imorális (sok arra a kereszt(y)én, vagy mégsem?), mások, bajban levők, emberi méltóságát sérti, és ezért méltatlan azokra nézve is, akik eljátszák, akik fogyasztják, netán röhincsélve kommentálják, stb. Ott tartunk, hogy az érzéketlenség, a szolidarítás hiánya, a xenofób és rasszista gyűlölet szórakoztató, megnevettet? A bajba jutottak kigúnyolása, megalázó paródiába foglalása, giccses és ízléstelen nyilvános lealjasítása – mondanom sem kell, hogy az eljátszott menekültek „Németországot, meg nőket követeltek” (sic!), kik is? az ott hurcolászott gyermekek? – megalázása, lehet-e vicc, poénkodás alapja? Meddig sülyedhetünk, miközben valamiféle turulos-lóáldozatos, sohasemvolt székely/magyar mítologiai világban élünk? Van-e, lehet-e lennebb, a vidám erkölcsi züllésben?
Elképzelni is nehéz, hogy mi nevettethette meg a falunapi vigasságok közönségét, a szerencsétlenül járt, üldözött, megalázott, és nyomorgatott szír menekültek tragédiájának giccses és ízléstelen előadásán, és csak sejteni lehet azt is, hogy miért képzelték „fiatalok” –  közelebbit nem lehet tudni a koreográfusokról és rendezőkről, és alkalmi színészekről, csupán mintegy mellékesen, hogy a „veszélyes” és illegális migránsokat roma gyerekekkel játszodtatták –, hogy ez jó móka lehet? Alighanem az a korszellem lehet itt a mögöttes motivációt adó tényező, mely éppen a magyarországi gyülöletkampány újabb felvonásával indul útjára. Az aljas és visszataszító manipuláció és propaganda, a kábeltévék és szájberhozzáférés miatt nem ismer határokat, akárcsak a határtalanul aljas és az emberek legrosszabb félelmeire, gyűlöletre épülő helyi propagandagépezet, mely ezúttal nemcsak átvette és visszhangozta, hanem egy fokkal mélyebbre vitte az anyaországi kampány-kommandó kirekesztő és xenofób tartalmát.
És nincs, nem volt ott előljáró, ki megálljt parancsolt volna a gyalázat közjátékának, ki helyrebillentette volna a kizökkent világot, pontra tette volna annak önfeledt csápolóit, ki átérezte volna az előadás méltatlanságát és közerkölcsökre fölöttébb káros voltát, és cselekedett volna. Polgármester úr – hadd mondjam névvel, hisz bizonyára méltán büszke rá: Kocsis Béla, akit nemrég RMDSz színekben választottak újra –, alpolgármester úr, szervezők és egyéb előljárók, hát itt tartunk, ez a színvonal, ez a szórakozást nyújtó élmény, ez a büszke határvédő nép erkölcse? És napok teltek el anélkül, hogy a politikai párt, és a megyei kiskirályok félszóval is elhatárolódtak volna a performansztól, vagy egyetértenek a gyalázatos produkcióval? Netán somolyognak bajszuk alatt és még élvezik is a dolgot?
Azután meg Kommandó immáron a magyarországi sajtóba is bekerült (ahogy egy székely előljáró mondta volt:”a negatív reklám is reklám”, nem igaz?), nem mint meglátogatandó turisztikai látványosság, hanem mint a gyalázatos gyülölködés alsó határa, székely büszkeségünk vicinálisának utolsó állomása: a pokol kapujának dudvás/provinciális bejárata. Az is pikáns, hogy a helyi lapon kívül, a többi rommagyar sajtótermék nem tartja fontosnak megemlíteni a dolgot, struccpolitika, vagy eltussolási szándékból, félrenéz. Pedig a performansz méltán fölkelthetné az érdeklődését (aztán  kommentek még annál is inkább) a diszkrimináció ellenes hivatalnak is.
Végére hagytam a kommentariátus minősíthetetlen hozzászólásait. Nem szívesen lennék a jóérzésű, elítélő és elhatárolódók bőrében, megkapják, minden felületen. Nyomdafestéket, civilizált ember fülét nem érheti az a gyülöletbeszéd-özön, amit rájuk mondanak, trollkodó, echte nagy magyarrhh agyamentek, emberségükből kivetkőzött eltorzult arcú és mérgezett billentyűzetű nímandok. (Azért nem állom meg, hogy a Balázs Ambrus nevű troll, épületes hozzászólását, ide ne másoljam: ”Csak így tovább ,helyes kis paródia , ügyesen összehozták . - Ti büdös tetves hazaáruló büdös zsidóseggnyaló faszfej liberális faszkalapok ti meg megbaszhatjátok telibe a kurva anyátokat”). És nincs a 3szek.ro oldalán sincs szerkesztő, kinek a nácibeszéd föltűnne, (fél napja ott díszeleg hasonlók társaságában e bejegyzés), az uszítás, az aljas és megalázó gyülöletbeszéd. Ki tudja fiatalok, vagy kiskorúak is olvashatják, s még hasznát veszik, épülésükre szolgál, gondolhatja főszerkesztő, s ügyeletes, vajon otthon is ezt tanítja gyerekeinek?
De a kommandói happening, rögtönzött, vagy inkább kitervelt színjáték egyszerre tükör is, az elaljasodás példázata: félrenézhetünk, de ott vagyunk benne – „tükör által homályosan” – a belső sötétben, elképesztő mélységben, lent a neobarbárok között.

Turizmus a pokolban: Welcome to Kommandó!

2016/08/02

És nem is kell hozzá menekült ...

És nem is kell hozzá menekült...

Miután a menekültek áradata egész Európában alábbhagyott, az ezzel járó és mesterségesen,  politikai kommunikációval és médiamanipulációval keltett morális pánikot, át kell maszkírozni. Mégpedig úgy, hogy a menekülteket minden létező, és nem létező, lehető és lehetelen eszközzel össze kell kapcsolni a kibontakozó terrorizmussal és őrült ámokfutók, sorozatgyilkosok, akcióival. Míg a bűnbaknak kikiáltott menekültek ellen folyó uszítás, a gyülöletbeszéd legitimálása, elfogadtatása folyik, addig sem csendes az uborkaszezon, és mozgosítani is lehet valakik ellen. Ahelyett, hogy a reális kérdéseket fogalmaznák meg értelmiségiek, politikusok, közéleti szereplők, és szakértők, a terrorizmusról, annak eredetéről, vagy „természetéről”, stb., hogy közelebb kerülhessünk hatékonyabb és elfogadhatóbb megoldásokhoz, a morális pánik fönntartására mennek el az energiák. A terrorizmus elleni harc elvesztésének legbiztosabb útja, ha szinte önként belesétálunk abba a csapdába, amit most éppen és elsősorban, az ISIS állít Európának, ha sikerül a megfélemlítés, ha arra ösztönöz bennünket, hogy rettegésünkben rossz döntéseket hozzunk, hogy eltávolodjunk a valós európai értékektől – szabadság, szolidaritás, jogállamiság és egyenlőség, az emberi méltóság védelme, de ugyanakkor a gondolatszabadság megőrzése, a politikai pluralizmus, a demokrácia intézményeinek továbbfejlesztése, stb. eszméitől – ha korlátozások és tiltások bevezetésére, a szabadságjogok föladására kényszerít.
A nagyon erős és kiterjedt szélsőjobboldali populista propaganda csörtetése mögött nem egyszerű, de nem is lehetetlen fölfedezni, hogy az IÁ, arra használja az előle menekülők tömegeit, hogy mintegy potenciális terroristáknak föltűntetve őket, (amit a hangadó etno-nacionalista, populista politikusok önként és harsányan megtesznek maguk is), pánikot keltsen, a már elmenekülteket is stigmatizálással büntesse, és általuk fenyegessen.
És az európai közvélemény egyre inkább bedől a terroristák tervének, belesétál a csapdába. Még a fogalmi, és azután jogi, meg politikai tisztázások sem zajlottak le, melyek során kiderült volna, hogy a háborús övezetekből, a beomlott és tönkrement Közel-Keleti, illetve Észak-Afrikai államokból menekülők, nem gazdasági migránsok. Az általuk támasztott jogi, politikai, és igen, morális követelmények és meggondolások – amit összefoglaló kifejezéssel menekültpolitikának kellene nevezni, és még véletlenül sem migránspolitikának! – mások kell legyenek, mint azok, amelyeket a „békeidőben”, elsősorban, gazdasági okokból bevándorlókkal kapcsolatban támasztunk. És máris folyik a menekültek összemosása a terrorizmussal, ami egy könnyen átlátható csúsztatás, olyan politikai eszközként bevetett – morálisan megengedhetetlen – séma, mely a nacionalisták malmára hajtja a vizet, akik maximálisan ki is használják az adódott politikai témát és napirendet, és erősödnek, nemcsak Európában, hanem világszinten. Ehhez persze az is kell, hogy a mérsékeltek, legyenek azok konzervatív, szocialista, vagy liberális beállítottságúak, képtelenek legyenek ellendiskurzusokat kialakítani és a vitában hatékonyan használni azokat. Ez az erőtlenség annál különösebb, minél világosabb: a valódi szakmai tudás, az információk, az adatok, és azután a józan ész a segítségükre lehetne (Igen jó és tanulságos beszélgetés és komoly megalapozott érvek hangzottak el a kérdésben a szelterszfürdői Nyári Filozófus Táborban, beszámoló itt olvasható róla). Úgy tűnik a mérsékelt politikai szereplők képtelenek a legvilágosabb és egyértelműbb szakszövegeknek, politikai diskurzusokra való átfordítására is (tudástranszfer), pedig a szolidarításra, a potenciális gazdasági előnyökre (még a leghangosabban „migráncsozó”, magyar kormány is bevándorlókat akar a munkapiacra importálni), vagy az emberi jogokra és méltóságra lehetne hivatkozni, ja és akár a pápa szózataira, ha valódi keresztények lennének, a magukat politikai értelemben azoknak mondók.
Előre lépés lenne az is, ha a menekültek és a terrorizmus kérdését kivonnák az aktuális, szűk látókörű és szektáns politikai napirendből és szakmai szinten mozgatnák, de hát ezzel kapcsolatban nem lehetnek illúzióink, a paranoias populizmus, amire rákattan, azt csontra rágja, az agresszió, a gyűlölködés, a kierekesztő gesztusok és propaganda vészesen begyorsult mélybehúzó örvénye meg nem áll.
És ha egész kontinensünk szintjén jellemző a szélsőjobbos propaganda eluralkodása, és nyomában az idegengyűlölet, és a rasszista meggyőződések megerősödése, stb., annál inkább ez a helyzet Magyarországon, ahol a lakosság intoleranciája a menekültkérdésben tetőzött: éllovasok vagyunk, gyűlöletben nagyon jók. S, ha még ez sem lenne „történelmi vívmány”, hát a propaganda és a gyülöletkampány még csak most indul, hiszen – ismétcsak hungarikumként – álkérdésre kér választ a magyar kormány, egy elhibázott, értelmetlen, és nem kis mértékben veszélyes, népszavazás keretében. Az októberben esedékes referendumon megválaszolandó kérdés, nem aktuális, hiszen nincs kötelező betelepítés. Értelmetlen, mert az eredménye nem hoz kötelező érvényű jogi szabályozást és gyakorlatot (az EU-s szabályozásokat nem írhatja fölül ez esetben sem a magyar parlament). Gyanús és zavaros üzenet Brüsszelnek, mely logikusan torkollhat egyfajta – brexithez hasonlóan, nem szándékolt – kilépésbe, esetleg az erre való uniós fölszólításhoz. Tisztára politikai játszma, viszont ezúttal különösen kockázatos, könnyen a perverz hatásai lehetnek az erősebbek – Magyarország, elszigeteléséhez, kireresztéséhez vezethet.

És akkor itt vagyunk újfent, saját kis politikai szimulákrumunk, akarom mondani mezőnyünk háza táján. A referendumon való részvételre, sőt az igen szavazatra való buzdítás talán a leginkább megmutatja helyzetünk ellentmondásosságát, de politikusaink felelőtlenségét is: egy másik állam (akárhányszor ismételhetjük, hogy „anyaország”, ez a másság tény marad), elhibázott referendumán való részvételre buzdítanak, olyan ügyben, mely minket nem (nincs „saját” menekültpolitikánk, de még menekültek sincsenek Romániában), illetve egészen másképpen érint, mint az anyaországiakat. Minket a menekültkérdéssel kapcsolatos magyarországi úgynevezett kvótanépszavazás csak hátrányosan érinthet, semmit nem nyerünk kiírásával, vagy a részvétellel, viszont magunkra ragaszthatjuk az előítéletesség, az idegengyűlölet, a szélsőségesség, és a szolidarításhiány bélyegeit. Nem kétlem, hogy amennyiben a magyar közvélemény első a mérésekkor kinyilvánított idegengyűlöletben – az ottani agresszív propaganda és médiasulykolás következtében – ez a rommagyar közvéleményben is hasonlóan magas arányú. Azt kétlem viszont, hogy ez, illetve ennek, egy álkérdésre adandó népszavazáson való kinyilvánítása nem aláássa, hanem valamiben is előmozdítja politikai helyzetünket, és főként nemzetközi megítélésünket, maradék presztízsünket. A rommagyar politikumnak, és a kettős állampolgároknak, nincs amit keresniük a referendumon, nem rólunk szól, nem ránk nézve lesznek közvetlen következményei (már az említett és biztosra vehető nemzetközi elítélés ránk vetülésén túl), viszont közvetett módon, nagyon is hátrányosan érint. Olyan politikai tőkét termel és mutat föl – egyfajta harcos Európa-ellenes fenyegetésről van szó, melynek csak szimbolikus vonatkozásai vannak: „Üzenjük Brüsszelnek”..., hogy mi intoleránsak és kirekesztők vagyunk, és semmiféle szolidarítást nem vállalunk veletek ..., tehát „nagyobb tiszteletet követelünk”! – mely ellenünk dolgozik, mely a mi, itthon, kínkeservesen fölgyűjtött politikai tőkénket apasztja. Újjal mutogatnak majd ránk, mint az intolerancia, az idegengyűlölet babérkoszorús bajnokaira. Kell-e ez nekünk? A kérdés persze költői, nem, nem kell de meg fogjuk kapni. Az RMDSz nyilatkozatot írt alá, és minden bizonnyal kampánytémává készül tenni a problémát, az EMNx-ek meg már plakátolnak: itt az önsorsrontás egy újabb fejezete.