2017/11/21

Célkeresztben a civil társadalom



Célkeresztben a civil társadalom

Különös határozatot hozott, a kormányt adó, magát szociáldemokratának mondó, politikai alakulat vezérkara, dörgedelmeset és a korszellemnek megfelelően, alternatív tényekre, álhírekre, láthatatlan és ellenséges, valamint minden bizonnyal fiktív, összeesküvés-elméletre alapozottat. Ahogy az egyes „rossszabb helyeken” – értsd putyini Oroszország, Trump-féle AEÁ, orbánista Magyarország, és Kaczynszki-féle Lengyelországon kívül, talán leginkább az Erdogan uralta Törökországban – dívik. Azt üzeni a párt vezetősége, mely büntetett előéletű elnökének megvédésére, utolsó megvádolásának okán vészesen fogyatkozó hitelének megerősítésére gyűlt össze, obskurus virágnyelven ugyan, de jól kivehetően, hogy a párhuzamos állam (leánykori konteo nevén: „háttér hatalom”, deep state, Soros György, Fethullah Gülen) nem engedi, hogy a megvádolt, vagy egyenesen elítélt politikusok zavartalanul folytathassák garázda tevékenységüket. Ergo, a párhuzamos államra le kell csapni, politikai és jogi eszközökkel egyaránt. Osztály, illetve pészédé-áldé-ellenes összeesküvését le kell leplezni, lefejezni és láthatatlan fejét, elrettentő példaként, a városkapukra kitűzni. Keveset tudni arról, hogy mit is jelent az aktuális politikai zsargon kulcsszava a párhuzamos állam, hiszen maga Liviu Dragnea, a fő hangoztatója is csak annyit nyilatkozott róla, hogy: „Hosszú ideje (sic!) beszélnek róla a nyilvános térben, és mindenki érti (sic!) ....”, de minden esetre sokakat megtéveszt, illetve félrevezet. És minden bizonnyal azért nem lehet meghatározni a párhuzamos államot, vagy akár csak képviselőit pontosan megnevezni – mindazok az eufemizmusok, amelyek a titkosszolgálatokhoz, a DNA-hoz, vagy újabban Johannis elnökhöz kapcsolják, szintén csak sejtetések – mert a köd, a többértelműség fenntartása a cél, hangoztatásával. Valami olyasmi, mint a Soros-terv, ami ugyan nem létezik, de félelmet és szorongást kelt, sőt (lényegében antiszemita) gyűlöletkeltésre alkalmas konteóra utal.
Nem kis kihívás a párhuzamos állam lehetséges intézményi és személyi struktúrájának kifürkészése, hiszen a konteók természete, hogy titkosak és képesek ezerarcú fenyegetésként megbújni akármelyik bokor, akarom mondani intézmény mögött. Hol a titkosszolgálatok (főként a SRI), hol a Korrupció-ellenes Ügyészség (DNA és annak vezetője), hol pedig az EB Igazságügyi jelentése (MCV), (egyszer majd a betűszavak különös politikai karrierjéről is érdemes lesz szemiotikai elemzést végezni, hiszen úgy jelölnek valamit, hogy közben el is rejtik lényegét: benyomást, érzelmi viszonyulást keltenek, anélkül, hogy valós jelentésük, racionális tartalmuk lenne), de egyre inkább az államelnök szimbolizálja a rejtett hatalmat, mely nem hagyja Dragnea és tsainak, hogy minden létező intézményre rátegyék kezeiket, hogy megszállják az államot és a központi hatalmi intézményeket, hogy maguk alá gyűrjék az (i)gazsággszolgáltatást. Sajnos a PSD-ALDE nincs egyedül az illiberális állam kiépítésének szándékával, a fékek és ellensúlyok rendszerének gyengítésével, hiszen egyre inkább „természetes szövetségesük”, az Orbán elvárásait közvetítő, Fidesz itteni fiókpártja (hogy a jelentéktelenekről ne is szóljunk), valamint azok az „ellenzéki” pártfrakciók, képviselők és szenátorok, akik korrupciós ügyekben érintettek. Várom, hogy nálunk majd a korrupcióellenes politikákat nevezzék meg a liberális demokráciák felszámolási kísérleteinek okaként, mint ahogy az áldozatokat szokták rendre felelőssé tenni molesztálási, bántalmazási ügyekben.
Minden esetre a párhuzamos állam, úgy ahogyan azt hangoztatják (rokonságban Putyin és azután Orbán és régióbeli társainak hagymázas elméleteivel) egyetlen dologra kezd hasonlítani, mégpedig a mégoly halovány és vérszegény, de utolsó bástyaként működő CIVIL TÁRSADALOMra. Eszerint a párhuzamos állam mi magunk, A CIVILEK, főként az aktív és ellenálló civilek, vagyunk! A nyomakodó és sajnos egyre inkább teret nyerő, K-K-európai kormányok és populista pártok (alt-right) ellenségei a civil társadalom és annak képviselői az NGO-k (ezek támogatása Soros fő „bűne”), az általuk megmutatkozó ellenállás, mely Romániában – egyelőre – képes ellensúlyt képezni a politikai mainstreammel szemben. A párhuzamos állam a vox populi, mely utcára vonul (mely paradox módon nem megy, vagy csak módjával vesz részt a szavazáson) és időről-időre felforgatja az „illiberális állam” híveinek terveit, elzavar kormányokat, megvédi a jogállam alapjait, stb. Mert a civil társadalom hagyományosan is „szemben áll” az elnyomó állammal, mindenféle totalitarizmussal és autoritér vezetéssel (Habermas definíciója szerint más a civil társadalomra jellemző rendszer logikája [párhuzamos], mint az államhatalomé. A civil társadalom ugyanis nem formalizált, a közvetlen és személyes kapcsolatok világa, de legfőbbképpen az “uralommentes kommunikáció szférája”.), diktatórikus hajlammal. Nem csak Romániában, hanem az egész régióban az utolsó védvonal, mely még megvédheti a többé-kevésbé Európától elfordult kormányok és mainstream politikai elittel szemben az európai liberális demokrácia értékeit az, a civil társadalom. Ezért támadják, ezért igyekeznek korlátozni (putyini mintára nemrég Magyarországon, most meg egy hallgatólagosan elfogadott törvénymódosítóval nálunk is. Vajon hol volt a Fidesz fiókpártja, amikor ez történt? Vagy maga is elfogadja, hogy az elsősorban bennünket, de a szevezetet magát is érintő, megbélyegzés és kirekesztés, potenciális üldözés lehetőségét jogszabályba foglalják? Hogy korlátozzák a civil társadalmi szerveződések mozgásterét, hogy okkult politikai erők céltáblájává, cimkézésnek tegyék ki az NGO-kat és képviselőiket?), tevékenységüket, ezért bélyegzik meg és igyekeznek hitelteleníteni (ennek része a CEU-elleni támadás is!).
És a párhuzamos államozással – ha még nem is vált hivatalosan a kormánypropaganda részévé, de minden esetre a legjobb úton halad az fele – Románia csatlakozott, a térségben Putyint követő, Orbán által közvetített és kiszínezett EU-ellenes politikai blokkhoz. Ha évekkel ezelőtt országos műfelháborodást váltott ki annak még csak a halovány fölvetése is, hogy Bukarest útja az EU-ba Budapesten át vezet, ma Dragnea and Co. nyíltan vállalják, hogy Romániát az orbáni útra terelik: ha nem a jó írányba, de majd a romlásba Budapesten át halad Bukarest is. Aki ezt az átállást ellenzi, ugyanakkor a korrupció-ellenes föllépést támogatja, aki legalábbis potenciálisan megakadályzhatná a hatalom nyomulását, egy újabb autoritér rezsim bevezetését az ellenség: a párhuzamos állam pribékje. Ehhez csendestárs, aki hallgat, aki civil-ellenes törvényeket támogat, aki párhuzamos államot emleget és korrupt politikusokat támogat. Itt tart ma a Fidesz itteni fiókpártja, erről beszél nemcsak Liviu Dragnea, hanem Kelemen Hunor is: „tél jön” és hosszúnak ígérkezik.

2017/11/14

Mérföldkő



Mérföldkő

A tegnaptól illene abbahagyni az eluralkodott összeesküvés-elméletek szajkózását és elgondolkodni azon, ami az elmúlt év politikai mozgásainak lényegét – nem a manipulált közbeszéd szintjén és nem is az „alternatív tények” (lánykori magyar nevén a hazugságok) és az „igazság utáni” (a hazugság egy másik metafórája) szónoklatok szintjén – adja. Mondom, hogy illene, miközben tudom, hogy semmi esély rá hiszen, akik a kamuhírek és konteók útjára léptek, még, ha hirtelen megvilágosodnának is, képtelenek lennének visszatérni a realitások szintjére. Egyetlen diskurzust ismernek az elfogult és irracionális, a puszta hiten alapuló „személyes” meggyőződések és igazolhatatlan föltételezések beszédmódját. A politikai kommunikációban ugyanis, túlságosan elterjedt az a gyakorlat, hogy ott ahol elakad a logika, pontosabban lelepleződik a hazugság, hát alternatív tényekre, kamuhírekre alapozott konteókat kell fölvetni – sokszor ki sem mondani, csak sugallni (ebből a szempontból a román és benne a rommagyar politikai elit mintha szemérmesebb lenne a magyarországinál, kevesebb a sorosozás, vagy a külföldi összeesküvés és a migráncsozás. Ez viszont nem téveszthet meg, hiszen az összeesküvés-elméletekhez való fordulás regionális, sőt ettől is szélesebb körű jelenség, és elég sunyi utalásokat tenni, valamiféle „mély- vagy párhuzamos államra”, „binomra”, miegymásra, hogy ugyanott legyünk, mintha megneveznék a feltételezett összeesküvés résztvevőit.) – és úgy tenni, hogy ezzel igazolódott az, ami logikus számvetéssel igazolhatatlan.
Ezért kérdés, hogy a politikai mainstream – mindenekelőtt a kifáradt „régi pártok” képviselőit továbbra is hatalmon tartva –, a politikai osztály, megreformálható-e még, vagy csak egy új politikai elitnek sikerülhet a „párhuzamos valóság diskurzusainak” leépítése? (Különösen esélytelen a kijózanodás a „bűnöző felvilág”, a korrupt politikusok esetében, akik – a köznapi  összeesküvés-elméletek a legtöbbszőr megvádoltak „önigazoló” diskurzusaiban, hamis vallomásaikban, félrevezető magyarázataikban jelenik meg, amivel bűnös cselekedeteiket igyekeznek elfödni, felelősségüket elhárítani – érdekből fordulnak a konteókhoz, az alternatív tények fantazmagórikus világához. Mind Dragnea, mind Tăriceanu, a két kormánypárt vezére megvádoltságuk okán kezdtek összeesküvés-elméletekre hivatkozni – a Dragnea diskurzusában maga Soros, mint az ő „személyes ellensége” is megjelent, nem nehéz kitalálni milyen mintát követve –,  binomot és párhuzamos államot, rejtett rendszert, stb., emlegetve. Érvek és tények, bizonyítékok helyett konteókra hivatkozni, úgy ahogy érthető a megvádoltak esetében, akik minden eszközt megragadnak reménytelen helyzetükben. Annál különösebb viszont, amikor a holdudvar – hangos nyerítés helyett – követi őket erre a megátkozott területre, mint többek között Márton Árpád „örökös képviselő”, színész/jogász és még ki tudja miféle kitüntetések birtokosa teszi, dagályos és horkolós szövegében. Márton zavaros, manipulatív viszont a jogi nyelvezetet imitáló diskurzusai különösen ártalmasak, általában a szakértőiséget, a jogi nyelvezetet járatja le: bizalmatlanságot sugall, amikor helytállót mond akkor is gyanús. És tényleg nehéz megállni anélkül, hogy megkérdeznénk: Qui prodest?).
Két további dolog is támogatja a politikai konteók gyakorlatát, egyfelől a médiastruktúra, különösen, ha az online- és közösségi médiák perverz – a hagyományos médiák deontológiai szabályait megkerülő, az oknyomozás, vagy a forrásellenőrzés, stb., minimális feltételeit is negligáló, stb. – működésmódjait tekintjük. Másfelől pedig az általános bizalmatlanság közepette, ami nemcsak a politikai, hanem a tudományos mezőnyt is elérte, végletesen relativizálta a szakértőiséget, megkérdőjelezte a tudományos eredményeket, a biztos, igazolható, logikusan megérvelhető igazságok helyett a kéznél levő, egyszerű és gyors válaszokat kínáló mitológiák, cinikus konteók fele fordult, a közönség jórésze.
Ma egy olyan személy van hatalmon és kézivezérléssel irányítja nemcsak a parlament, hanem a háttérből a kormány munkáját is, aki végleges, igaz fölfüggesztett, ítéletét tölti és további három vádemelés alanya. Dragnea mindvégig azzal védekezett, hogy minden ellene fölhozott vád, mindegy, hogy a kivizsgálás vagy immár a végleges bírói ítélet meghozatala után jár, puszta összeseküvés, az ő „igazságos és bölcs” kormányzása ellen. Minden korrupciós ügy, melyben neve fölmerült a mély állam, a rendszer, a binom terméke lenne, és őt nemcsak az ártatlanság vélelme illeti meg az új botrányok kapcsán, hanem valóban ártatlan is, hiszen sötét erők próbálják csupán elmozdítani befolyásos helyéről. Másképpen pedig azt is sugallja, pártját megválasztották, tehát ő ártatlan. Mit számít egy kis logikai baki egy ilyen nagy személyiségnél, nem igaz?
Nem Dragnea az első a PSD-s pártvezérek köréből akik védelmére a pártelit az ügyészség/bíróság lépcsőjére vonul (úgy tűnik semmi sem változott az elmúlt húsz évben, amikor is Adrian Nastase miatt vontak védőkordont politikusok a bíróság lépcsőin, azóta is megpróbálva kimagyarázni a gesztus jogellenes üzenetét), megpróbálva befolyásolni, esetleg megfenyegetni is az ügyészeket, akik idolumukat merészelik kérdőre vonni. De esélyt látok arra, hogy utolsó eset legyen ez a tegnapi. Az újabb vádat a pártelnök ellen ugyanis, nem valamiféle obskurus és elfogult „titkos ügyészség” – mint a vezér próbálta mindenddig sugallni –, hanem az OLAF (az Európai Csalás Elleni Hivatal) indítványozta, bűnöző csoportosulás létrehozásáért, melyről a DNA azt állítja ma is működik, és amellyel költégvetési, illetve EU-s pénzeket térítettek el, párt- és magánzsebekbe (lásd, TelDrum-ügy). Ezért hiteltelen a mély- vagy a párhuzamos államra való hivatkozás, Dragnea mostmár közvetlenül a DNA vezetőjét és az államelnököt jelöli meg kezdeményezőkként és utcai megmozdulásokkal fenyeget. És itt látok esélyt, hiszen a PSD már a télen is megpróbált ellentűntetést szervezni, szemben a hatalmas Dragnea és korrupció-ellenes megmozdulásokkal, meglehetősen sikertelenül.
Azt hiszem elszámolta magát a pártvezér legalább három másik vonatkozásban is, egyfelől túlzottan bízik a monolitikus pártjában, abban, hogy követni fogja a végetelnségig. Másfelől pedig és ez a bűnös hiba fogja vesztét okozni, a kormány tevékenységét alárendelte személyes és nagyon szűken értelmezett pártérdekének, márpedig a tarthatatlan ígéretek miatt a kormány működésképtelen a közvélemény érzékeli ezt. Harmadrészt pedig a törvénykezést próbálta/ja saját korrupciós ügyeinek eltussolására, fölmentésére használni és ez is kudarcos, (és erről mondja Márton Árpád, hogy ő nem is érti, holott fölteszem éppen az zavarja, hogy a közvélemény jó része éppenhogy érti, ami itt folyik!) nemcsak a politikai nyugat, hanem a lakosság jó része is elkötelezett a korrupció-ellenes harc mellett. Ma elsőrendű problémának tűnik föl a korrupt politikai osztály ténykedése és ezért könnyen lehet mozgosítani ezzel a témával. Vesztésre áll Dragnea and Co még akkor is, ha parlamenti többséget tud szerezni, olyan nyilvánvalóan kínos ügyekhez is, minthogy az elítéltek bármilyen közméltóságot megpályázhatnak és betölthetnek. Sajnálattal kell észrevételezzük, hogy a korrupcióellenes föllépés gyengítésében a Fidesz itteni fiókszervezete, minden esetben, Dragnea és Tăriceanu mellett áll ki, és teheti mindaddig, amíg anyaországi támogatással, képes fogolyként maga alatt tartani a rommagyar politikai mezőnyt. Dragnea uralkodásának vége közeleg, mi meg maradunk a politikai osztályunkkal, messze még a rommagyar rendszerváltás, viszont nem az a kérdés, hogy bekövetkezik-e, csak az, hogy mikor.

2017/11/07

Tények nélkül



 Tények nélkül

Két téma borzolja a kedélyeket és a rommagyar médiatér poshadó állóvizét, és egyikben sem haladunk előre, szóval nem haladunk semerre, leállni és elakadni viszont még itt is színvonalsülyedést jelent. Nemcsak a vitakultúra hiányzik ahhoz, hogy demokratikus és plurális nyilvánosságban, felnőtt emberek módjára, a közös okoskodás hasznát keresve, álláspontokat meghallgatva és árnyalva, jobbító szándék mellett vitázva végiggondoljuk ügyeinket, de lassan már fogalmaink sincsenek, amivel a valóságot megjeleníthetnénk. És nem arról van szó, meglátásom szerint, hogy a tények utánra (post-fact), vagy az alternatív tények manipulatív világába kalauzolnának a nagysvádájú megszólalók, hanem TÉNYEK NÉLKÜL vagdalkoznak – tisztelet a gyér kivételnek – enervált és intoleráns, előítéletes (köz)szereplők. Egy rosszul strukturált és végletesen jobbraborult, (a szó szoros értelmében) együgyű mezőnyben, vakon és egyre türelmetlenebbül merül föl mind a kettős állampolgárság és félszavazati jog – és ehhez kapcsoltan persze a fidesz-kádéenpének való kampányolás – kérdésköre, mind a MeToo mozgalom által fölvetett molesztálási ügyek átbeszélése.
A szavazati jog kérdéskörével kezdve, soha nem vitattuk meg, sőt még föl sem merült, hogy vitára érdemes az, hogy a kettős állampolgárság „megadását” követően mit tegyünk, tegyünk-e egyáltalán valamit is a félszavazati jogunkkal? Márpedig a dolog fölöttébb kényes és problematikus, enyhén szólva is megosztja a magyar (széles értelemben vett) közösséget a határok mindenik oldalán. Ugyanis elvi és a demokratikus gyakorlatot torzító hatása lehet annak, hogy egyfelől olyan szavazók, akik nem élnek egy adott állam területén, nem is szándékoznak oda költözni, vagy ott adót fizetni, illetve a szavazatuk következményeit semmilyen formában nem élvezik, vagy épp ellenkezőleg szenvedik el, jogosan és morálisan tekintve dönthessenek félszavazatukkal sarkalatos kérdésekben. Azután a határontúli magyarságnak csupán egy része – a felvidéki és kárpát-ukrajnai magyarság, de az ausztriai sem vehet részt, még a listás szavazásban sem. És a félszavazatok nyomán az egyenlő, közvetlen és titkos szavazásról szóló törvényes előírás is sérül(het) a kialakult regisztrációs és levélben (sőt közvetítőkön keresztül történő) voksolási gyakorlattal, amire ráadásul a külföldön tartózkodó állampolgárok, állandó magyarországi lakhellyel rendelkező szavazók, nem is jogosultak. Ismétlem a regisztrációs manipulációtól (a Minority SafePack-re gyűjtött aláírást, nálunk összemossák a szavazási regisztrációval, sőt a fidesz-kádéenpé mellett való kampánnyal) függetlenül problematikus az eljárás, amellyel – persze jó adófizetői pénzért –  a Fidesz itteni zseb- , valamint fiókpártja „segítik” a regisztrációt. Mondom elmúlasztottuk megbeszélni, hogy jogi és morális meggondolásokból miféle dolog is a hálavoks, és most jó kiadós „Gyurcsányozással” lehet ismétcsak elterelni a figyelmet, fölülírni mindenféle reális vitának még a lehetőségét is, ahogy azt az itteni pártok és megmondóemberek (most a névvel vagy álnévvel trollkodó kommentariátust nem is említem) sulykolják. Amikor többek között, Markó Béla vetette föl, hogy nem kellene belekeverednünk a magyarországi politikai csatározásokba, hiszen abból semmi jó nem származhat számunkra, akkor rámordultak ugyanazok, akik ma is tabuként kezelik a dolgot. Megvitatni nem lehet, mert aki ezt teszi az alanyban állítmányban és nem „nemzetben gondolkodik” és alulértetten nemzetáruló, oszt slussz. Úgy tűnik a tabusítás, a dolgok elsunyítása és szőnyeg alá söprése ma nemzeti érdekké avanzsált, csakhogy egy nemtelen és elvtelen eljárás sehogyan sem támogathatja a magyar kultúrnemzetet, de még az egyes vagy kettős állampolgárok közösségét sem. Érdemes viszont egy kis gondolatkísérlettel elképzelni, hogy mi lenne, vagy mi lesz, ha a közvélemény átbújik a tű fokán (márpedig a közvélemény természete szerint nagyon is változékony) és nem a jelenlegi kormánypártoknak kedveznének az itteni voksok, milyen harsányan követelnék a határontúli szavazati jog visszavonását ugyanazok, akik ma gyurcsányoznak.
Aztán előkerült a szexuális zaklatás tabutémája is, ugyanolyan félszeg és féloldalas, ugyanolyan át nem gondolt klisék szerint ki nem beszélve, mint a legtöbb közös dolgunk: perverz és az eredeti szándékokat szinte egészében elrejtő, mellébeszéléssel és gyűlöletbeszéddel fűszerezve. Olyan rosszul ütötte le az alaphangot mindkét rommagyar média – a vásárhelyi állami Rádió és nyomában a maszol.ro éppenúgy, mint a transindex.ro főszerkesztője -, hogy szinte nem is lehet érdemben hozzászólni a fölmerült ügyhöz/ügyekhez. Első esetben a színházigazgatókat kérdezték, anélkül, hogy az esetleges érintetteknek szót biztosítottak volna és ezzel nemcsak elbagatellizálták, hanem mintegy ad acta tették, befejezettnek tekintették az ügyet (Érdekes, hogy az színiigazgatók mindenike kikérte magának, hogy csak a színházak lennének/lehetnének érdekeltek ilyen ügyekben, de az eljárás amivel a sajtó élt maga is csupán erre az egy területre/intézményre fókuszálta a kérdést, és ezt már nem is tették szóvá. Kiváncsi lennék mit gondoltak a szerkesztők, amikor csak az igazgatókat kérdezték az esetleges zaklatásokról, hogy majd maguk ellen beszélnek és ügyekkel jönnek elő?), nem volt, nincs és nem is elképzelhető molesztásál kies tájainkon, szóval ha lett volna, vagy lenne sem lenne, punktum. A vita így egyenesen a MeToo mozgalom és a szexuális zaklatás magán, illetve nyilvános jellegén rugózik, bár sejteni is alig lehet, a transindex.ro fölütéséből, hogy miről is beszélünk? Sanda sejtetések, vádak és ellenvádak, összemosás, gyülöletbeszéd van, de tisztázó szándékú átbeszélés, tények és argumentumok fölsorakoztatása nincs. Márpedig (legalábbis Foucaulttól tudjuk) a szexualitás, a tabuk, az obszcenitás, az erőszak vagy éppen a perverzitás, az elfogadott és a tiltott szexuális gyakorlatoknál nincs is közérdeklődésre számot tartóbb téma: a szexulitás korszellemet és kultúrát, valamint hatalmi viszonyokat fejez ki és sokszorosan kapcsolódik a biopolitikai és a test-politikai meggondolásokhoz és eljárásokhoz. Ráadásul a kontextus amiben, a Weinstein-botrány nyomán, fölmerült, a hatalom – amelyik mindig, még azon ritka esetekben is amikor éppen nem perverz – nyilvános, ezért a kiszolgáltatottságot, a megalázást a molesztálást is ki kell mondani, nyilvánossá kell tenni. Erről szólna a MeToo mozgalom, az „előbújásról”, hatalmi helyzetek és hatalmasok által elrejtett és tabusított esetek felszínre hozásáról, abból a meggondolásból, hogy ne fordulhasson elő, vagy ritkuljanak a szexuális zaklatások. Csakhogy eltorzult és állandóan a tabusításra hajló nyilvánosságunk (elsősorban a médiák, de nemcsak) átfordítja a dolgokat, semmiben sem segíti a tisztánlátást, nem is tudja hogyan tehetné, hiszen sem hozzáértése, sem hitele, nincs annak amit és ahogyan eddig mondtak, de még egyenes szándék sem vezérli a megszólalókat, dadogásuk több kárt okoz, mint hasznot.


2017/10/31

Nyolcadik utas: a korrupció



Nyolcadik utas: a korrupció

Szomorú évfordulója van a bukaresti Colectiv-klub tragédiájának. A média megemlékezett, a politikusok – tisztelet példáúl az amerikai nagykövetnek, aki részt vett a megemlékezésen – viszont nem, látni sem akarják felelőtlenségük megrázó képeit, hallani sem akarják a túlélők elszomorító beszámolóit. Napirendre tértek a dolgok fölött (Iordache fő-fő korrupciót támogató parlamenter, a közfelháborodást kiváltó ominózus 13-as kormányrendelet kezdeményezője, annyit bír mondani az eset kapcsán, hogy „ilyen az élet”), sőt elfelejtették, a két év előtti tragikus esetet, akkori ígéreteikkel együtt.
Viszont a klub neve kifejező, nemcsak egy mulatóhelyen történt 65 fiatal halálát és további mintegy kétszáz szenvedését hozta a korrupt ignorancia, hanem ettől szélesebb értelmet nyert: valóban közösségi nyomorúságunk, az egészségügy, az (i)gazságszolgáltatás és az egész román adminisztráció működésképtelenségét mutatta meg.
Sem a helyszíni mentés, sem a korházi nem sikerült, illetve a román hatóságoknak ugyanazokat a gyengeségeit, kudarcát mutatták meg, mely szinte minden téren föllelhető: a föllépés elmaradt az elvárhatónál, megkésett és kaotikus volt. És főként az jelzi a kudarcot, hogy a megégett fiatalok felerészt a kórházi fertőzéseknek, a malpraxisnak és felelőtlenségnek estek áldozatul. A példátlan nemzetközi segítségnyújtás mutatta meg, hogy akinek, vagy rokonságának, esélye (pénze, összeköttetése) volt külföldön kezeltetni sérüléseit meggyógyult, akik idehaza maradtak vagy elhunytak, vagy csak hosszas szenvedéssel gyógyultak úgy ahogy meg.
A tragédiára, a gyilkos tűzesetre adott első, az ortodox egyháztól jövő reakció, a rockzene sátántól való voltát emelte ki és ördögűzést ajánlott a mentés és a szolidarítás helyett. És bár a klérus – társadalmi nyomásra, és a népszerűségvesztést mutató közvéleménykutatásokra válaszként, és egyáltalán nem humanitárius meggondolásokból – kénytelen-kelletlen visszakozott, az ügy annyiban maradt.
Azóta az ügy az (i)gazságszolgáltatás tehetetlenségének a jelképévé is előlépett – ki tudja immár hanyadszorra – azzal, hogy felelősöket sem megnevezni, sem megbüntetni nem volt képes az elmúlt két évben. Ímmel-ámmal kivizsgálások folynak az ügyben, ha igaz, és húzzák-halasztják a vizsgálatokat, szemmel láthatóan senki sem érdekelt a dolog alapos és szakszerű kezelésében, elmúlt a tragédia nyomán föllángolt közfelháborodás, és elfelejtődött a dolog.
Ami úgy tűnt, hogy fölébreszti, tudatosítja a közönségben a román állam és annak adminisztrációja korrupt és szakszerűtlen működését, és ez utcai mozgalmakban meg is mutatkozott, mára már csak újabb kudarc, minden maradt a régiben. Pedig zengett akkor a jelszó, hogy „A korrupció öl!” és napokig tartottak a tüntetések, a gyász és szolidarítási megmozdulások. A civil társadalomnak sikerült elzavarni az akkori kormányt, és helyette egy szakértőinek mondott kormány jött, viszont ezzel semmi meg nem oldodott, sem az egészségügyben, sem a jogszolgáltatásban, és általában a politikai korrupció sem hagyott alább. Hiába próbálta Johannis akkor, a tragédiát a korrupcióellenes föllépés prómózására, társadalmi mozgalom kialkítására használni, ma sokkal kevésbé motivált a vox populi arra, hogy követeljen, hogy határozottan föllépjen, a korrupció ellen, mint két éve volt. Igaz, hogy a múlt télen még volt egy nagy megmozdulás a korrupció ellen, melynek gyökerei a Colectiv-tragédiát követő tüntetésekből származott, de mára elaludni látszik az éberség, kihúnyni a pillanatnyilag föllángolt szolidarítás: business as usual, minden a régi kerékvágásban halad.
Ismétcsak úgy tűnik a médiák egyrésze csupán az, ami éberen figyel, ami időről-időre – a maga képességeihez és lehetőségeihez mérten – napirenden tartja, sőt tevőleg föltárja a korrupciót, föllép ellene. Így derült fény egy felelőtlenségében hallatlan méretű korrupciós sorozatra, ami Hexi Pharma-ügyként került be a köztudatba. Történt ugyanis, hogy az azonos nevű, monopolhelyzetet élvező, a kórházak többségét fertőtlenítőszerekkel ellátó cégről kiderült, hogy sokszorosan felvizezett fertőtlenítőt árult a kórházaknak, egészségügyi egységeknek, és ezzel a százmillió eurós kár mellett, veszélyeztette a kórházi fertőzés megelőzését. A cég mindenható vezére öngyilkos lett (vagy balesetet szenvedett – azóta sem derült ki) és az egész ügy azóta is stagnál, ismétcsak nincsenek felelősök, és elképzelni is nehéz, hogy lesznek, hiszen a dologban százak érintettek, mégpedig olyan hatalmasok, akik a jó román státusztársadalom hagyományai szerint, „érinthetetlenek”.
A tragédia következmények nélkül maradt mindezidáig és amilyen hirtelen föllángoltak akkor a kedélyek és megmozdult a civil társadalom, különösen a fiatalok, éppen olyan gyorsan elült és a hétköznapok közönyébe fulladt a korrupcióellenes föllépés. Nem is az az érdekes, hogy felelevenítsük – már persze a gyász és megemlékezés mindenkor civil kötelesség – az akkori történéseket, közhangulatot, stb., hanem nézzük, hogy ki hogyan emlékezett meg az évfordulóról. Azt hiszem nincs beszédesebb dolog, minthogy szemrevételezni, hogy a kormánypártok – akik akkor is kormányon voltak, amikor a tragédia történt – közös ünnepi vacsorán tárgyalták meg, éppen az évforduló estéjén, saját titkos kis dolgaikat. Az egészségügyért, a mentésért felelős államtitkár önfelmentő nyilatkozatot adott a tévéknek, az égettek kórházának jelenlegi vezetőjével karöltve, kifejtve: más, mások a hibásak a történtekért, a körülmények (sőt, egyesek szerint maga Soros György, aki sajátkezűleg rakott tüzet a mulatóhelyen, és ezt nem viccként mondják!), a múlt és a jövő, a fű és a fa, az éghajlat és földrajzi viszonyok, minden és mindenki csak ők nem.
Véletlen egybeesés lehet, mégis jelképes, hogy a tegnap a parlament két, korrupcióval vádolt politikusokat mentő indítványt is tárgyalt, először, hogy ne mozdítsák el hivatalukból a megvádolt bürokratákat, mely kezdeményezés, minősített többség (sarkalatos törvénymódosítási kísérletről lévén szó) hiánya folytán, elbukott a szenátusban. Jellemző módon nemcsak a Fidesz itteni fiókpártjának a támogatását élvezte a modosító, hanem az egyik kezdeményezője is rommagyar szenátor volt. Ugyanúgy, mint ahogy bizottságban azt is megszavazta egy másik kisebbségi szenátor, hogy véglegesen elítélt, büntetett előéletű személyt is jelölni lehessen az államelnöki választások közelgő alkalmával. Ez a kezdeményezés – mely immár minden köntörfalazás és álca nélkül a PSD-vezér Dragnea jelölését támogatja  átment a bizottsági szavazáson.